Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-45
332 45 orsrógos ülés január 12. 1885. Kálmánt, ministerelnök ur szájából ezzel ép ellen- | kező tanokat hallottam hirdettetni. Méltóztatnak emlékezni, hisz az a beszéd országszerte meglehetősen nagy feltűnést keltett, midőn a t. ministerelnök ur Nagyváradon a vámkérdésről nyilatkozott. Ott kifejtette azt, hogy a vámkérdés megoldása egyfelől Ausztriával szemben vámháború nélkül, Magyarország önálló vámterületének alapján teljesen lehetetlen, másfelől meg azt mondotta, hogy mig az önálló vámterület létesítése lehet előnyére az iparos osztálynak, az határozottan kárára van a földmíves-osztálynak; ő tehát oly nemzeti institutióról, a mely mindenütt és minden országban szükséges volt, a termelő erők fejlesztésére azt mondotta, hogy az egyik osztálynak előnyére, a másiknak kárára válik és ezzel constatálta azt, hogy az osztályok közt érdekellentétek vannak, sőt továbbment, ő a vámterület érdekében izgatott a földmívesek közt az iparosok ellen. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Tekintve azt, hogy a ministerelnök szava mily óriási súlylyal bir az országban, hogy az mily nagy hatással van a közvélemény fejlesztésére, nem tudom eléggé kárhoztatni azt az eljárást, melyet a t. ministerelnök ur ez alkalommal követett és melyet ő e házban is legújabban ismételt. Lehet a vámterület hasznosságáról és mellőzhetetlenségéről véleményeltérés közöttünk, azt megengedem, de meggyőződése kell, hogy legyen minden magyar embernek, hogy a magyar termelőnek csak oly joga van a védelemre, mint bármely más állam termelőinek. (JJgy van! a száső baloldalon.) Ha pedig kimondjuk, hogy a vámterület közössége feltétlenül fentartandó, akkor lemondtunk a védelemről egyszer s mindenkorra. {JJgy van! a szélső balon.) Nem hiába nevezték el a magyar nemzetet európaszerte gavallér-nemzetnek, csakugyan megérdemli ezt. S azon gavallérság különösen abban is nyilvánult, hogy a maga anyagi érdekeire nagyon csekély fogékonysággal és kevés érzékkel bir. Örvendetes jelenség az épen most lefolyó vita 'lénksége, melyre oly sokan jelentkeztek s melyben ki akarják fejteni nézeteiket Magyarország anyagi érdekeiről, a miknek hangoztatása inulhatlanul szükséges. Tapasztaltuk azt, hogy az uzsorás államok csak ugy ki tudják használni a gavallér-nemzetek gyengéit, mint a magán uzsorások a magán emberek gyengéit. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha szükséges, hogy a magán uzsorás ellen védjük az egyént, még sokkal szükségesebb a közérdek szempontjából, hogy az uzsorás államok ellen védjük hazánkat. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) A közös vámterületen termelő osztályoknak kifejlesztése igen lényegesen meg volt nehezítve, de egy foglalkozási ágnak volt módja és alkalma, | hogy magát érvényesítse és sajnosán tapasztalom, hogy az ép oly kevéssé érvényesült, mint a többiek : ez Magyarország kereskedői osztálya. Mert ha az iparosnak és földmívelőnek a védtelenség ártalmára van, a kereskedőnek feltétlen szabadság az eleme és minden korlát kárára és hátrányára szolgál. S daczára annak, hogy Magyarország újabb időben közlekedési eszközeit igen helyes irányban kifejlesztette és közlekedési vonalai összekötik nyugatot a kelettel, mindezek daczára a magyar kereskedelem fejlődése igen alantas színvonalon áll. Folytonosan olvassuk a lapokban s hangoztatják sokan, hogy a magyar gentry mennyire el van maradva, hogy annak a mai kor viszonyaihoz kell átalakulnia, hogy tanulnia és művelődnie kell. Igaz, ezt elismerem, de miért nem intéztetnek hasonló értelmű és hangú felszólítások azon osztályokhoz, melyek hasonlókép el vannak maradva, mint a gentry s a kik ép oly kevéssé vagy még sokkal kevésbé teljesítik feladatukat, mint az? Magyarország földrajzi fekvése lehet politikai tekintetben szerencsétlen, exponált és veszélyeztetett, de kereskedelmi tekintetben határozottan szerenesés. Magyarország fekvésénél, vasúti összeköttetéseinél fogva hivatva van arra, hogy a közép-európai termelést közvetítse a Kelet fogyasztóival. Magyarország hivatva volna arra s illetőteg azt a feladatot kellett volna teljesítenie, hogy legalább addig, mig a saját iparát oly magasra emelte, hogy a saját iparának hódítsa meg a Keletet, Közép-Európa gyáriparának termelését vigye Keletre. Mennyiben felelt meg ennek Magyarország kereskedelme? Semmiben sem. Lehetnek kivételek és tisztelet a kivételeknek, de Magyarországon nagyban és egészben vannak kisebbnagyobb szatócsok, de valódi kereskedelem nincs. Hiába keresem azt a valódi kereskedői szellemet, a mely a civilisatiónak négy világrészben utat tört, mely államokat tudott alapítani és fentartani, új kincsbányákat nyitni a szorgalomnak s mely az emberi haladásért küzdött harczokban első csatasorban állott. Ebből a valódi kereskedői szellemből én nálunk semmit vagy igen keveset látok, hanem látok szatócsságot és börzejátékot. Én tehát azt mondom, hogy csak ugy mint a gentrynek szüksége van az újabb korhoz való átalakulásra, ép ugy, sőt még sokkal inkább szüksége van erre a kereskedelmi osztálynak. E tekintetben én a kezdetnek még kezdetét sem látom, hogy a kormány részéről vagy társadalmi utón erre nézve lépések tétettek volna. Nemeslelkű, ideális férfiak felhívták a társadalmat, hogy az vegye kezébe és teljesítse azokat a nagy feladatokat, a miket az állam eddig teljesíteni képes nem volt, hogy a középosztály van hivatva az állam helyett Magyarországon a magyar nemzetnek suprematiáját biztosítani, terjeszteni, az
