Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-43
308 43 * orsságos ülés deciember 20- 1884. súlyosan büntettessék. Azonban épen ugy, mint egy hivatalnok, ha fegyelmileg büntettetik, még abból nem következik, hogy hivatalát is elveszítse, nyugdíj képességét is. Az Ítéletben körvonalozva kell lenni, hogy mire ítéltetett az illető. E kérvényhez pedig nincs mellékelve a fegyelmi ítélet, a melyből a t. képviselőház és a kérvényi bizottság meggyőződhetett volna arról, hogy hivatalvesztésen kivül a nyugdíj elvesztésére is ítéltetett az illető. Én tehát, mivel a fennálló gyakorlat és a törvény szerint a fegyelmi ítéletben meg kell lenni, hogy az illető nyugdíjképességét elvesztette-e? Indítványozom, hogy a kérvény vagy adassék vissza a kérvényi bizottságnak a végett, hogy az Ítéletet szerezze be, vagy pedig utasittas sék az igazságügyminister, hogy miután a fegyházi főigazgatóság az illetőt tekintettel 30 évi szolgálatára, a nyugdíjra ajánlotta, a nyugdíjat megadja. Pauler Tivadar igazságügyminister: A fenforgó esetben egy munkácsi fegyőr, a ki többször volt fegyelmileg büntetve hanyagság, iszákosság és csempészet miatt, végre mintán több rab szökése után a legszigorúbb rendszabályok helyeztettek kilátásba azok iránt, a kik hanyagsága folytán újabb szökések történnek, azt a hanyagságot követte el, hogy vigyázatlansága következtében ismét több rab szökött meg. E miatt, minthogy többször volt fegyelmileg büntetve, állásának elvesztésére Ítéltetett. Ezen ítélet, a mely szükséges volt a rend és fegyelem fentartására, általa felebbeztetvén, a ministeriumban ily esetekre alakult fegyelmi bizottság által megerősíttetett és általam is jóváhagyatott. Mihelyt valaki hivatalából fegyelmi vétség miatt elbocsáttatik, az általános szabályok szerint nyugdíj-igény ét is veszti. Ez áll minden hivatalnokra és minden szolgára, akármely igazgatási ágban szolgálja is az államot. A büntető-törvénykönyvet életbeléptető törvény világosan fentartotta mindazon fegyelmi büntetéseket, a melyek fennállottak és megengedte, hogy hivatalvesztésre ítéltessék fegyelmi utón az is, a kit a bíróság arra nem itélt. E szabályok tehát érvényesek és megfelelnek a törvényhozás intentiójának és szellemének. És mit mond az 1871: VIII. t.-cz. 26. §-a? Azt, hogy a fegyelmi határozatban kimondott hivatalvesztés maga után vonja az illető ezímének, fizetésének, valamint nyugdíjának és mindazon előnyöknek elvesztését, a melyeket a szolgalat alapján az állam irányában szerzett. Miután ezt a törvény a bírákra és bírósági hivatalnokokra kimondja, nincs ok arra, hogy az administrativ szolgálatban levő egyénekre a fennálló szabályok mellőztessenek. Ez a dolog természetéből folyik. Mi a nyugdíj! A nyugdíj a becsületesen eltöltött munkának remuneratiója munkaképtelenség esetére. A ki nem teljesítette kötelességét, a ki fegyelmileg volt megbüntetve és annyira vitte a dolgot, hogy őt el kellett bocsátani, az azon kedvezményre, a melyet az állam a maga becsületes és józan hivatalnokainak és szolgáinak ad, egyáltalában nem tarthat igényt. {Helyeslés.) Kérem a t. házat, hogy a kérvényi bizottság javaslatát elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Olay Lajos: Minthogy a törvény világos rendeletét méltóztatott a t. minister ur felolvasni, visszavonom indítványomat. Elnök: Ennélfogva határozatképen kimondom, hogy a kérvény visszavehetés czéljából a ház irodájában tétetik le. Szathmáry György jegyző {olvassa): Sárosmegye, Borsodmegye, Grömör-Kishontmegye, Nyitramegye, G-yőrmegye, Székesfehérvár és Pozsony sz. kir. város közönségei felirata a hazánkat tenyegető földmívelési és közgazdasági válság okainak megvizsgálása ; az abból eredő káros következményeket lehető gyorsan elhárító intézkedések foganatba vétele s különösen az italmérési jog megváltása tárgyában. VámOS Béla előadó: A kérvényi bizottság határozati javaslata ez : „Kiadatnak a föídmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministernek tanulmányozás végett." Elnök: Ki fog adatni a föídmívelés-, iparés kereskedelemügyi ministernek. Szathmáry György jegyző (olvasta): Reviczky János, arany érdemkereszt birtokosa és több külföldi tudományos intézet levelező tagja, a fenyőrovar kártékony volta iránt elterjedt tévtheoria megezáfolása által szerzett érdemei jutalmául megfelelő kegydíjat kér. Vámos Béla előadó: A kérvényi bizottság határozati javaslata ez : „Kiadatik a föídmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministernek." Elnök: Kiadatik a föídmívelés-, ipar- és ker eskedelemügyi ministernek. Szathmáry György jegyző (olvassa): Pirovich Kálmán nagykikindai törvényszéki biró az 1871; XXXI. t.-cz. 11. §-ának oly változtatását kéri, hogy a fegyelmi büntetésnek a birói fizetés törvényes emelkedését akadályozó hatása csupán azon időtartamra szorittassék, melynek lefolytával a fegyelmi büntetés erkölcsi hatályát veszti. Vámos Béla előadó: T. ház! Méltóztatik tudni, hogy az első'folyamodású királyi bíróságoknál alkalmazott bírák a törvény értelmében kineveztetésüktől számított bizonyos idő múlva fizetésjavításban részesülnek. 10 év múlva 10% és azon kivül minden ötödik évben 57» fizetésjavításban. Kivételt képez azon eset, ha az illető netalán időközben fegyelmi vétség miatt elmarasztaltatik, vagy talán előlépés következnék be. A törvény ezen intézkedéséből tagadhatat-