Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-43
I ----;••43. országos ülés pedig a mentelmi jog nem az illető képviselő egyéni érdekéből van megalkotva, hanem közérdekből megalkotott jog, mely az ellen védi a képviselőt, hogy hivatása teljesítésében, a mely hivatást a mandátuma átvételével magára vállal, alaptalanul, igazságtalanul ne zaklattassék, igen természetes, a képviselőház az előtte fekvő iratokból azon tényt állapította meg, hogy őszinte, loyalis-e a bűnvádi eljárás megindítása, csakugyan állítólag elkövetett bűncselekmény megtorlását czélozza-e és nem ürügy-e a bűnvádi eljárás, hogy gátolja az illető képviselőt abban, hogy a reá ruházott hivatás teljesítésében eljárhasson. Mert t. ház, nagy tévedés azt hinni, hogy csak politikai cselekvényekért, vagy csak a politikai hatalom részéről zaklattathatik egy képviselő. 1867 óta nem merült fel egyetlen eset sem, a melyben a kormány hivatalos befolyásával zaklatás követtetett volna el; mig ellenben számos eset volt arra, hogy magán érdekből, boszúból stb pellengérre akartak állítani valamely képviselőt, bűnvádi eljárással becsületétől akarták megfosztani. Most t. ház, ily eljárás, ily törekvés megbirálásánál kettős álláspontot lehet elfoglalni. Az egyik álláspont melyet előttem szólt t. barátom kifejtett, hogy ha az illetékes bíróság kéri a képviselő mentelmi jogát felfüggesztem!, fel kell azt függeszteni, ott vannak a törvény által felállított bíróságok, azok döntenek a kérdésben. Ha ez az álláspont fogadtatnék el, ugy nézetem szerint mentelmi jog teljesen felesleges. (Igaz! ügy van!) Mert ha bízunk a bíróság ítéletében és azok függetlenségében feltétlenül: akkor a mentelmi jog illusorius, felesleges és kár továbbra is fentartani azt a gyakorlatot, melyet a képviselőház 67 óta követett. De a bíróságok megkeresése önmagában nem nyújt elég garantiát arra nézve, hogy a képviselői mentelmi jog felfüggesztésére létezik e elégséges indok, a képviselőház mindig belebocsátkozott az előtte fekvő tárgy bírálatába, csak egy szempontból. Nem bírálta, bűnös-e az illető képviselő vagy nem. Hanem egyszerűen azt mondotta ki véleményében, forog-e fenn zaklatás, vagyis indokolt-e a vád, nincs-e annak mellékes czélja, mely akár politikai, akár magánbosszú forrása lenne. Ez nézetem szerint helyesen történt s azt hiszem, ha a ház súlyt akar helyezni a mentelmi jogra, mely nagy politikai és közjogi érdek szempontjából alkottatott meg, akkor ezen jogról nem mondhat le, ' különben kiadó hivatallá stílyedne, mely a bírói kiadási megkereséseket egyszerűen registrálja. Áttérve a jelen esetre, miről van itt szó. A mentelmi bizottság nem bocsátkozott, nem bocsátkozhatott a kérdéses tényállás bírálásába, azért mert nem volt előtte a törvény értelmében emelt jogos vád. Méltóztatnak tudni, hogy a büntető törvénykönyv értelmében két neme, két faja van a deczember 20. 1884. 299 bűncselekményeknek : olyanok, melyekben a kir. ügyész mint az állam képviselője, a sértett társadalmi rend érdekében mint közvádló köteles fellépni és vannak olyanok, melyekben az államhatalom nem mozdulhat meg helyéből, melyekben a kir. ügyésznek vagy a bíróságoknak nincs joguk eljárni, hacsak az illető sértett fél indítványt nem terjeszt elő, ezek az úgynevezett indítványi bűntények. Midőn a törvényhozás igy állapította meg a bűncselekmény üldözhetését, helyesen járt el. Vannak esetek, hol a sértett fél érdeke nagyobb kíméletet igényel a sértett társadalom érdekénél ; ellenben vannak ismét esetek, hol a sértett fél.hozzájárulása, nyilatkozata nélkül, a bűnvádi eljárás megindítására nincs semmi kilátás. Ha nincs senki, a ki állítja, hogy meg van rövidítve, ily esetekben a kir. ügyész vagy a bíróság, nem indíthatja meg a bűnvádi eljárást. így állapítja meg ezt a törvény. B. Andreánszky Gábor: Csemegi felfogás. Chorin Ferencz: Azt méltóztatik mondani, hogy Csemegi felfogás? Engedelmet kérek, elvan ez fogadva nemcsak a mi törvénykönyvünkben, hanem számos más büntető-törvénykönyvben is. Ha a képviselő urak kívánják, mégis mondom az indokát. A csalás oly bűntény, mely fondorlat által követtetik el, hol ravasz cselekmények által más megtévesztése anyagi nyereség elérése végett történik. Most kérdem, kepzelhető-e oly eset, hogy a bíró sikerrel eljárhasson akkor, midőn a sértett fél azt állítja, hogy nem lettem megtévesztve, nem érzem magamat károsítva, ily esetben az eljárás nem indokolható, Nemcsak a magyar, hanem más büntetőtörvény is elfogadta t. ház azt az elvet, hogy csalással sértett fél indítványa nélkül nem lehet megindítani a bűnvádi eljárást. A fenforgó esetben indítványi bűntényről van szó. A szóban forgó képviselő ellen megíndittatott az eljárás a büntető-törvénykönyv életbeléptetése előtt. Az életbeléptetésről szóló törvény egy szakasza, melyet a t. előadó ur is felolvasott, kimondja, hogy indítványi bűntényeknél az eljárás nem folytatható addig, mig az illető sértett fél nyilatkozatra fel nem szólittatik. Ez az, a mi a jelen esetben döntő. Több éven át hevertek az iratok a bíróságnál és most, midőn az illető képviselővé választatott, vádat emeltek ellene s kérik mentelmi jogának felfüggesztését. De mielőtt ezt tették vol»a, kötelességükben állott a törvény értelmében kihallgatni az illető sértett felet, fentartja-e a vádját, sértettnek érzi-e magát, mert e nélkül hiányzik az alap, hiányzik azon lényeges feltétel, mely nélkül sem a kir. ügyész, sem a bíróság eljárni nem jogosult. És miután a vád lényeges kelléke hiányzott,a mentelmi bizottság nem tehetett egyebei, minthogy kimondja, hogy nincs jogos vád, nincs tény, mely alapot nyújtana az eljárásra, tehát zaklatás esete forog fenn. (Helyes38«