Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-41

41. országos, ttlc* doczember 18 1884. §67 hangsúlyozott, hogy t. i. e tekintetben a helyes középúton kell járni. En nem helyeslem azon felfogást, hogy a postahivataloknak szaporítása akadályoztassák meg, hogy ne állittassék fel annyi postahivatal, másrészről azonban azon felfogásnak sem hódolok, hogy nagyon gyorsan, rohamosan szaporittassanak ezen hivatalok. Azonban, ha figyelemmel kisérem épen azt a szaporítást, azon fejlődést, a mely a postajövedéknél észlelhető, meg kell vallanom, hogy ezen haladás sem rohamos, sem lassú, hanem épen a jövedelmek és eredmények által igazolva van az, hogy meg van tartva a helyes középút és figyelembe vannak véve egyrészről az ország for­galmi és gazdasági érdekei, a közönség igényei, másrészről pedig az ország pénzügyi érdekei. Részemről nem osztozom azon felfogásban sem, hogy mondjunk le ezen jövedelmi forrásról és hogy a posta jövedelmét fordítsuk teljesen ma­gának a postaintézménynek fejlesztésére. Min­denütt és minden előhaladottabb államban most már a posta jelentékeny jövedelmi bevételi több letet eredményez. A postaintézmény maga olyan, hogy annak bevételeit nem lehet magára a posta továbbfejlesztésére egy bizonyos ponton túl fordí tani; jelenlegi pénzügyi helyzetünkben pedig épen helyes, hogy a posta egy bizonyos felesleget adjon. A baj csak az lenne, ha a postaintézménynek fej­lődése megakadna a pénzügyi eredmény rovására. Ha azonban azt látjuk, hogy a postaintézmény egészségesen fejlődik és fejlesztetik és mindennek daczára jelentékeny jövedelmi többletet ad, azt hiszem, ez a leghelyesebb irány és leghelyesebb középút, melyen tovább is haladni kell. Ezek t. ház, azon észrevételek, melyeket a pénzügyi bizotttság álláspontjából kötelességem­nek tartottam a felmerült eszmékre vonatkozólag előterjeszteni. Egyébiránt pedig az előirányzott tétel elfoga­dását ajánlom. (Helyeslés.) Elnök! Maga a tétel nem támadtatván meg, azt hiszem kijelenthetem, hogy az elfogadtatott. Szathmáry György jegyző (olvassa): Dologi kiadások 3.740,500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Összes kiadás 6.690,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Összes bevétel 9.020,000 frt. Elnökl Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Táv­írda. Rendes kiadások. XVII. fejezet. 7. czím. Ren­des bevételek VI. fejezet. 6. czím. Kiadások. Sze­mélyi járandóságok 1.211,780 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa) .• Do-' logi kiadások 896,700 frt, összes kiadás 2.108,480 forint. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Be­vételek 2.129,200 frt, Elnök í Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Nyugdíjak. Rendes kiadások. VI. fejezet. 8. czím. Kiadás 383,388 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Be­ruházások. V. fejezet, 1—9. czím. A budapesti Dunarész szabályozására. Thaly Kálmán: T. ház! Az általános vita keretében egyik t. szónok ezen padokról, gon­dolom, Olay Szilárd, megérintette volt a budapesti Duna-szabályozásnak egy részletét és felhívta a t. közlekedési minister ur figyelmét arra, hogy méltóztassék nyilatkozni az iránt, mitől és miért van az, hogy a jobb parton a Rudas-fürdő közelében levő rakpart már hosszú évek óta azon desolált, kiépittetlen állapotban van, ugy hogy most külö­nösen, midőn a kiállítás alkalmából a jövő évre annyi előkelő idegen vendéget várunk a fővárosba, ezen fürdőintézett előtt valóságos botrányt képez ezen kiépittetlen és mindennemű hulladéknak ta­nyául szolgáló dunai rakpartrész. Nekem a dolog már régóta szemet szúrt, de Budapest főváros kép­viselő-testületében is többször történtek felszólalá­sok és mindig hiába. A t. szakminister ur sem méltatta feleletre említett képviselőtársam ide fvonatkozó felszóla­lását, azért bátorkodom e rovatnál újra felkérni a t. minister urat, hogy ha netalán feledékeny­ségből mulasztotta volna el a választ, méltóztas­sék felvilágosítani a házat vagy legalább a háznak azon tagjait, a kik Budapest főváros szépítészeti és egészségi viszonyai iránt érdeklődnek — és ilyenek azt hiszem sokan vagyunk — miért és hogyan van az, hogy a különben teljesenkiépített dunai rakpart a főváros közepén ilyen kiépítetlen állapotban hagyatik ? Én ugy vagyok értesülve — de nem tudom, azt hiszem, a minister ur fel­világosíthat, hogy értesülésem alapos-e vagy nem — hogy t. i. az akkori képviselőház, mely a buda­pesti rakpartok kiépítésére szükségelt összegeket előlegezte, igenis az ezen rudas-fürdői rakpart ki­építésére szükséges összeget is megszav, zta és a t. minister ur rendelkezésére bocsátotta; azonban ez azon időben történt, mikor ama mesterségesen előidézett úgynevezett Rodich-féle bosnyák mene­külők elözönlötték Magyarországot és azok tar­tására annyi milliót kellett fordítani. Legalább Budapest főváros képviselő-testületében sokan azt tartják, hogy azon rakparti rész kiépítésére szük­ségelt köveket a bosnyák emigránsok ették meg. (Derültöég balfelöl.) 34*

Next

/
Thumbnails
Contents