Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-36
150 36. országos ülés d eszem bor 12. 1884. káztatom, hogy az illető csendőrségi parancsnokság vagy pedig a jelen volt közigazgatási tisztviselők, ha netalán hibásak voltak is, önmagukat bizonyosan nem jelentették fel s oly jelentést terjesztettek a belügyminister ur elé, a melyből az ő eljárásuk helyessége következik. De bármint legyen is a dolog, azt gondolom, hogy a felmerült panaszok elegendő indokul szolgálhatnak a képviselőháznak arra, hogy kívánja, miszerint azon szolgálati utasítás, melyet a belügyminister a honvédelmi ministerrel egyetértőleg a törvény értelmében a csendőrség számára kiadott, a képviselőház elé terjesztessék, hogy megítélhesse, vájjon az utasítások helyesek-e s alkalmasak-e nem kevésbé a személyes szabadság megőrzésére, mint a közrend és közbátorság fentartására? Ennélfogva bátor vagyok felkérni a t. lielügyminister urat, hogy ezekre a kérdésekre nézve nyilatkozni s egyúttal kijelenteni méltóztassék, vájjon hajlandó-e a kért utasítást a ház asztalára letenni, mert ha erre való készségét nem jelentené ki, kénytelen volnék a t. házat arra kérni, hogy a ministert erre határozatilag méltóztassék utasítani. Ez esetre van szerencsém a következő határozati javaslatot benyújtani: „Utasittatik a belügyminister, hogy a csendőrség szolgálati utasítását terjeszsze a képviselőház elé." (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nagy István jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Szederkényi Nándor: Ernuszt Kelemen t. képviselőtársamnak tegnapi, Irányi Dániel t. barátomnak pedig mai felszólalása némileg indokolja, ha én, ki a csendőrségi intézmény behozatalakor ezen intézmény felett szigorú kritikát gyakoroltam és azt azon alakban elleneztem, most már némi megjegyzéseket teszek és egyéb adatokkal bővítve, a minister urnak további gondolkozásul figyelmébe ajánlok. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a törvény meghozatott, senki sem volt a házban, tehát én sem, ki a közbiztonság ügyének rendezését ne kívánta s követelte volna; csakhogy az ehhez való eszközök elérésében eltértünk egymástól. Én és társaim közül többen, gondolom egész pártunk, azon nézetben voltunk, hogy ily rendszerrel szervezve a közbiztonsági közegeket, azok inkább katonák, mint rendőrök és hogy a csendőrség inkább exponált katonaság, a mely óriási költségekbe fogja sodorni az országot, a nélkül, hogy eljárásával czélt érne és a rendőrségi eljárásnak azon tactusát eltalálná, a melyet a rendőri közegnek meg kell találni, hogy hivatásának eleget tehessen. Egyébiránt a szervezet olyan, hogy az csak ugy érhet czélt, ekkor is csak kétes sikerrel, ha az nagy mértékben alkalmaztatik, a mi óriási költséget igényel. Ernuszt Kelemen képviselőtársam felszólalása szerint Vasmegyében még egyszer annyi csendőrt kell alkalmazni, mint a mennyi ma van. A megyék ma már érzik s talán a belügyminister urnak is van erről tudomása, hogy az exponált rendőri közegek kevesek, pedig a mai mértékben alkalmazott rendőri intézmény 2.766,000 írtjába kerül az országnak. Nem hasonlítom össze a csendőrséget a régi rendőri intézménynyel, vagy mint gúnyosan nevezni szokták, pandurvilággal. Az ez által igénybe vett összeg csekélység volt, de az intézmény maga is rossz volt. Ezt ily alakban tovább fentartani valóban nem lehetett. De ezen szám mellé, a melyet felolvastam, bátor vagyok állítani most egy másik és harmadik számcsoportot, a mely illustrálja, hogy mily óriási mértékben emelkedik a mai csendőrség költsége és hova fog ez menni. Meg kell még jegyeznem azt, hogy a tavalyi és mostani kiadás közt a tervezett többlet 147,000 írt, tehát egy év alatt már ily emelkedést mutat a költségvetés. A megyék közigazgatási, árva- és gyámhatósági összes kiadásai 4.515,000 frtot tesznek, tehát csendőrségi kiadásunk több ennek felénél. Összes cultus-budgetünk 5.900,000 frt; csendőrségi összes kiadásunk nem egészen fele ennek. Népnevelésre 1 milliót adunk ki, csendőrségi kiadásunk majdnem háromszor annyi. Azért hoztam fel ezen számokat, hogy ebből ítéljen a ház, vájjon egy országban, a hol a népnevelési költséget emelni nem lehet, egészséges tünetek-e ezek, mikor nekünk folyton a csemlőrségi kiadásokat kell növelni. Én azt állítom, hogy a mely országban a rendőri kiadás ily túlnyomóságban emelkedik, különösea pedig a culturát fejlesztő költségek felett, ott szomorú jelek mutatkoznak. Nem tagadom, hogy mindenesetre szükség van, sőt ellenkezőleg azt állítom, hogy ez kevés és azt jövendölöm, hogy 5—6 év múlva kétszeresét érjük el ezen Összegnek. Nem örvendenék, ha jó próféta lennék, mert midőn országunk kárát látom benne, habár nekem igazam lenne, én ezt nem örömmel veszem; hanem azt állítom, hogy nagyon nagy költség árán fogja majd az ország és a kormány megtanulni azt, hogy ezen intézmény ezen rendszerben fejlesztve oly óriási költséget igényel, hogy azt sem az ország nem lesz képes elviselni, sem pedig az intézmény nem fog megfelelni czéljának. íme Irányi Dániel t. képviselőtársam már egy oly pontját érintette ezen intézménynek, mely méltó neheztelést szült és a gyakorlati életben még nagyobb neheztelésre fog okot adni. Ez az intézménynek azon pontja, mely azt népszerűvé nem fogja tenni soha, nem a régi reminescentiák miatt, tessék elhinni, azok jóformán feledve vannak, hanem az egyes csendőrközegek utasítása, szabott eljárása az, a mi soha népszerűvé nem