Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-36

36. országos fiiéi deezember 12. 1884. jgj fogja tenni az intézményt és nem fog odavezetni, a hová kell, hogy a közönség segélyét ne keresse mindig a nagy pénzen kiállított és újjászervezett csendőrök szuronyai mellett, hanem a közönség hozzájárulásában és részvételében. Ezt nem éri el a csendőrség épen azért, mert azon szolgálati utasítás és azon rendszer kizárja annak lehetőségét, hogy a csendőrök a társadalomban, a népéletben ugy találják magukat, hogy mindazon tényezőket köz- és saját használatra megragadják és alkalmazzák, melyeket jól vezetett csendőrségnek nem lehet nélkülöznie. Ezeket óhajtottam a t. minister ürügyeimébe ajánlani és egyszersmind kérni arra, hogy — ámbár megengedem, hogy a t. minister ur mindezeknek még ez idő szerint hitelt nem fog adni — hogy már most ezélszerű lenne a t. kormánynak ezt az ügyet tanulmányozni, ezt megtenni méltóztassék. Én nem mondom azt, hogy az én kedvem, Ízlésem szerint, hanem tanulmányozza azt, vájjon ezen intézmény ezen keretben a mostani szervezetben nem költségszaporító, óriási összeget elnyelő intézmény-e? hogy nem ébredünk-e 6—8 év múlva arra, hogy elköltöttünk 15—20 milliót a csendőrségre és a dolgot újból elölről kell kezdeni. Ily értelemben nem látja-e a minister ur idejét annak, hogy ez intézményt tanulmányozza addig, a mig iszonyú mértékben nem fogja a költséget igénybe venni. És a mi szükséges volna, azt is elmondom ezen eszme keretében, az, hogy módját találjuk, hogy a csendőrség közelebb hozassék a társadalomhoz, mert azok az exponált csendőrök a társadalomtól külön álló közegek, olyanok, a melyek merev uniformisban szuronynyal és fegyverrel csak elidegenítik az embereket, jó formán a békés polgárok előtt mindig egy háborúnak képviselői gyanánt állanak. Pedig ezen csendőrségnek nem az a feladata, hogy folytonos háborút hirdessen fegyverével,hanem feladata a kellő őrködés és feladata, hogy felhasználja magát a társadalmat segélyére. Legyen az a csendőrség az egész testnek része keze, lába, a mely gondolkozó fővel és testtel bir hogy igy illesztessék az általános közigazgatásba, akkor a költségek ilyen emelkedése ki lesz zárva. Ezt óhajtottam a t. minister ur figyelmébe ajánlani. Szalay Imre: T. ház! Midőn kijelentem, hogy az előttem szólott Irányi t. képviselőtársam határozati javaslatát nagyon helyesnek és üdvösnek tartom és azt elfogadom, engedje meg a t. ház, hogy csak néhány szót szóljak általában a csendőrségről és valamivel többet a tekintélyéről. Ha a csendőrség mai szervezetében eleinte talán nagyobb szigort gyakorol kötelessége teljesítése alkalmával, én azt annak rovom fel, hogylaz újabb intézmény lévén, nagyon sok előítélettel kell küzdenie. Általában egy elkényesztetett közönséggel áll szemben, a mely eddig az u. n. pandurenwirtschafthoz volt szokva. Ha valaki ehhez hozzászokott a régi időben, természetes, hogy annak Qgy kissé nagyobb szigor sokkal visszatetszőbb fog lenni, mintha a folytonosságban történt volna. így azért, ha néha panaszokat hallok a csendőrségre ily korán, az intézmény alig nehányadik évében, az nézetem szerint mint kezdetleges intézmény nagyobb megrovással nem sújtandó. De lehetetlen azt meg nem említenem, hogy ha általában nálunk a közigazgatásban minden néven nevezendő institutio, úgyszólván lejáratik, az abban találja kittfejét, hogy nincs tekintélye, mert akár egyes személyek, akár intézmények tekintélyét rendszeresen aláássák. így szólva t. ház, mindjárt magukról a szolgabirókról. A szolgabírónak kötelességszerú'leg kerületi ügyeiről kellene intézkednie, ott a csendet és rendet fentartania. I)e ezt csak ugy érheti el, ha bizonyos erkölcsi tekintélylyel bir és azzal súlyt ad állásának. Már most kérdem t. ház, miként lehetséges neki ezen tekintélyt megtartani, ha ő — tisztelet a kivételeknek — csak kortes-szolgálatokra van teremtve ? (Ugy van! a szélső halon.) Ezen kortes szolgálatok másfelől, minthogy rendesen az ellenzék ellen intéztetnek, megint mit provoealnak? Azt, hogy az az ellenzéki, a kinek sem annyi pénze nincs, de ha volna is, talán nem is élne vele, sem oly hatalom nincs kezében, kénytelen amannak a tekintélyét ^rontani, hogy legalább is meg legyen érte az aequivalens. Hova vezet ez, annak megitélését a t. ház bölcsességére bizom. Lehetne erről hosszan dissertalni. El lehetne menni a főispántól kezdve le az utolsó szolgabiró-segédig, a ministerekig, a t. képviselő urakig, a kiknek tekintélyük megrontásán működik mindenki ép ugy, mint általában minden tekintély megrontásait. Nem akarok egyebet felhozni, csak Jókai igen t. képviselőtársamnak egy igen jól megirt regényéből idézek, a melyben azt mondja, hogy ha valaki képviselőnek fellép, az a legkevesebb a mit róla mondanak, hogy ezüst kanalat lopott. így van ez t. képviselőház mindenütt. Én készséggel elismerem, hogy van hiba fent is, lent is. „Peccatur intra muros et extra". Hanem akkor t. ház, midőn még az ország ministerelnöke a ministeri padról egy intézményről ugy nyilatkozik, mint a sajtóbiróságról nyilatkozott, akkor már ez a tekintélymegrontás a lehető legnagyobb, a mely egy országban létezhetik, (ügy van! a szélső baloldalon.) Mit várjunk annak a csendőrnek belátásától, a ki olyant lát, mint a következő példa, melyet személyes tapasztalatból bátorkodom elmondani. (Halljuk! Halljuk I) Egy választásnál történt, hogy a. választási szintérhez közel, hová a választók szavazni mentek és a mely csendőrséggel egészen körül volt