Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-10

10. országos fllés október 16. 1884. Ti jába — mert hisz az ő kezéből vette a fejedelem | a trónbeszédet — egyenesen a korona iránti tiszteletlenségnek tartom, mert mindenki tudja, hogy ezen „eredmény" szó nem egyéb, mint humbug, a melyre már senki sem ad semmit, akárhányszor ismételik. (Mozgás és zaj jóblfélől.) De, megvallom, különösen esett az is, midőn ott a vám- és kereskedelmi szövetség megindításáról van szó, velünk szemben hangsúlyozni e szót, hogy „méltányosság". Ennek értelme az, hogy minden ellenzés, minden teketória nélkül újítsuk meg a vámszövetséget. Hát isten bocsássa meg bűneinket, de ebből a méltányosságból reánk sem századok óta, sem a legújabb időben nem igen jutott. Nézzen végig bárki ezen úgynevezett monarchia két felén, azonnal meg fogja tudni, hogy melyik oldalon volt mindig nagyobb a méltányosság. (Igaz! a szélső haloldalon.) Ideje valóban, hogy a méltányosság meg legyen egyszer a másik oldalról is, ideje, hogy Magyarország saját anyagi gyarapodásáról gondoskodjék; és arra ott van az alkalom, mikor a vámszövetség megújításáról lesz szó. A bizottsági javaslat rámutat azon nehéz válságra, melyen Magyarország gazdászati tekintetken ez idő szerint keresztül megy. Oly ékesek, mint igazak a bizottsági javaslatnak e szavai, hanem én nagyon tartok tőle, hogy a t. párt, a melynek részéről ezen javaslat beterjesztetett, épen ugy meg fog hátrálni az ebből levonandó logicai consequentia elől, mint a hogy meghátrált 1878-ban, mikor az akkori feliratban ép oly igaz, mint ékes szavakban lett elitélve a bosnyák occupátió. Sőt a t. bizottság javaslata már most is meghátrál ezen consequentiák előtt, mert hiszen csak néhány sorral alább azt mondja, hogy a kormány bölcs intézkedéseitől várja ezen nagy bajoknak orvoslását. Hát, t. képviselőház, az én nézetem szerint a baj sokkal nagyobb, mintsem hogy azon eféle kormányintézkedésektől, bármily bölcsek legyenek is azok, bármennyire legyen képes a kormány hivatásának színvonalára emelkedni, eredmény volna várható, ily nagy bajjal szemben, minőt a javaslat maga jelez, nem használ egyéb, mint gyökeres rendszerváltoztatás, mint az, hogy Magyarország szerezze vissza állami függetlenségét; {Helyeslés a szélső haloldalon) hogy aztán képes legyen azon nagyszabású eszközöket, melyektől egyedül lehet várni ezen bajok orvoslását, alkalmazni. Igenis, mint a felirati javaslat mondja, ezen válság elemi erővel állítja élénkbe annak szűk ségességét, hogy Magyarország anyagi gyarapodása érdekében mindent megtegyünk, annak szükséges voltát, hogy végre tegye meg a kormány a kellő lépéseket, hogy a hazában a gazdagodásnak nélkülözhetetlen feltétele, az ipar meghonosittassék. 1867-ben,midőn akiegyezésnek anyagi része elintéztetett, azon végzetszerű felfogás vezette az akkori intéző-köröket, hogy Magyarország megélhet, sőt boldogulhat pusztán földmivelésből s hogy iparra nélkülözhetetlen szüksége Magyarországnak nincs. Ehhez képest megköttetett a vámés kereskedelmi szövetség. A földmivelés érdekében történtek nagy erőfeszítések, ennek érdekében kezdődött meg nevezetesen óriási mérvben a vasutépítés, ennek érdekében lett pl. belebiztatva az ország közönsége a nagymérvű folyamszabályozási munkálatokba. A rohamos vasútépítéssel elértük azt,- hogy most már 15 millióval fizetjük meg azon fuvarozást, melylyel kiviszszük hazánkból a gazdaságot és behozzuk a szegénységet; a rohamos folyamszabályozási munkálatoknak pedig nagyon félő, hogy azok a drága áron megmentett földek idegen kezekbe vándorolnak. Tizenhét éve sínli a nemzet ezen gyászos, egyoldalú gazdasági politika következéseit. íme, most itt van a krach, itt van a válság, mely már ellenállhatatlan erővel tünteti föl az ország elébe annak szükségét, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség megváltoztatásával állítsa fel a külön vámterületet és teremtse meg az ipar meghonosulásának lehetőségét. Azon ferde gazdasági politika már addig is, mielőtt eme válság bekövetkezett, lehetetlenné tette Magyarország anyagi emelkedését, ez megteremtette már a válság kitörése előtt is hazánkban a társadalmi válságot és ezen válságnak lett áldozata a földbirtokos osztály és a közerkölcsiség. Lehetetlen aggodalom nélkül tekinteni azon állapotokat, melyek társadalmunkban észlelhetők. Magyarországon a társadalom meghasonlásban van önmagával, világnézetben, erkölcsökben, szokásokban a legnagyobb anarchia uralkodik. Az emberek nem ismerik fel azt a helyzetet, melyet a társadalomban elfoglalni hivatva vannak, nem tudják fegyelmezni, fékezni vágyaikat. Ennek oka culturánk haladásának ferde irányában rejlik. Haladunk, mondhatni rohamosan haladunk szellemi tekintetben, haladunk a műveltségben; de ezzel egyáltalában nem tart egyenlő lépést haladásunk anyagi tekintetben. És minél nagyobb a műveltség előremenetele, annál érezhetőbb a szegénység, melyben folyvást tespedünk. Az elmaradottság, mely egykor Széchényi lelkét epesztette, eltűnt, a nyerseség, betyárság, korlátoltság, élhetetlenség elmúlt. Társadalmunk megfelelő osztálya európai civilisatio színvonalán áll, de nem is mondják többé, hogy extra Hungáriám non est vita, étvágya fel van gerjesztve mindazon élvezetek iránt, melyeket csábítólag tár eléje az előtte egyszerre megnyílt világ. Az ily társadalom tagja minden áron igyekszik kielégíteni vágyait és ha mindenütt csak a nagy szegénységbe ütközik, vagyonikig, erkölcsileg tönkre megy. Helyre kell állítanunk az egyensúlyt minden áron, hacsak nem akarjuk; hogy a magyar társa-