Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-10

í 16. erseágoí ülés tagaúhatlan, hogy a földbirtokos-osztályra, az én | t. gentry-tagtársaimra legrosszabb idő jár akkor, I mikor legkevesebb zsidó koptatja kúriáik küszöbét. [ (Ugy van! a jobboldalon. Mozgás a bal- és szélső baloldal egyes padjain.) Keresem a haszonbérlőt, a ki birtokomat biztos kezekkel átvegye s kezelje, a ki cautiót is tud adni és jó haszonbért is tud fizetni. {Mozgás a baloldal egyes padjain. Halljuk! Hál!juh! a jobboldalon.) Nincs. Keresem a bankáromat, a ki valahányszor megszorultam, mindig kisegített egy kis pénzmaggal. (Derültség és felkiáltások a bal- és a szélső baloldal különböző padjain: Mennyi kamatra? Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Az igaz, olyan, a milyen kamatláb szerint; tisztán practieus dolgokról beszélek t. ház és valótlant állítanék, ha azt merném mondani, hogy soha mástól, mint zsidótól kölcsön nem kaptam pénzt, (Derültség) hanem az igazság érdekében hozzá kell tennem, hogy legalább az én tapasztalásom szerint, a keresztény uzsorás mindig rosszabb volt, mint a zsidó uzsorás. (Közbekiáltások a bal- és szélsőbal különböző padjairól: A zsidótól tanulta!) Amaz a tisztesség leplébe burkolódzott; emez egyszerű, hogy azt mondjam cynicus észjárásánál fogva egész nyíltan beszélt és ugy adta a pénzt, melyet egyszerűen árúnak tekintett, mint a hogy épen a piaezon kelt. S végre, mindig mint a gentrynek tagja, folytatom elmélkedéseimet. (Halljuk!) Oly szomorít helyzetbe jutok, hogy adósságokkal terhelt ősi birtokom egy részétől fájó szívvel meg kell válnom; el akarom adni egy részét azért, hogy a másik részét annál biztosabban élvezhessem, hogy kellő instructióval, azzal a bizonyos mozgó tőkével, melyet oly megvetőleg méltóztatott felhozni, annál jövedelmezőbbé tehessem; keresem a vevőt, nincs, a többet igérő nincs és én szorultságomban martalékul oda vagyok vetve vagy pénztelen, vagy kapzsi nem-zsidó szomszédaimnak. Thaly Kálmán: Ott van a földhitelintézet! Hegedűs Sándor: Az nem vesz birtokot. (Helyeslés.) Zichy Antal: Szóval t. ház, azon eshetőségből, melyet feltettem és a mely legalább a helyeslések után is ítélve, nem nagyon távol esik ama t. párttöredék czélzataitól, (Egy hang a baloldal felől: Párt! Halljuk! Halljuk!) én csak romlást, pusztulást látok agentryre nézve, melynek magam is tagja vagyok. Látok visszaesést amaz ázsiai állapotba, mely, mint mindenki tudja, Európában nem tarthatja magát. Emlékezzünk nagyemlékű gróf Széchenyi István egykori hires mondására, hogy nálunk még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, csakhogy számunk ne fogyjon, A zsidóság utóvégre vagy termelő, vagy fogyasztó, vagy mindkettő együttvéve (Hácz Géza: Sohasem termelő!) és nekünk mindkettőre igen nagy szükségünk van. Ép ez a mostani válság, melynek ökt«t>er 18, 1884. 55 okozásával bizonyára senki sem fogj a vádolni sem a zsidóságot, sem a mostani kormányt, középszerű termés mellett is olcsó gabnaárak, a külföld, sőt idegen világrészek mindinkább veszélyessé váló concurrentiája stb., szóval az a válság is komoly intésül szolgál nekünk arra, mit gondolkodó fők rég megpendítettek, évtizedek óta hirdetnek, hogy Magyarország ha fenn akarja magát tartani, a nyerstermelés teréről kénytelen lesz átmenni az ipartermelésre. (Mozgás a baloldal némely padjain. Felkiáltások: Közös vámterület!) Könnyű azt mondani, de nem lehet egy csapással, nem lehet bármely ügyes fogással elővarázsolni. Ahhoz idő kell és értelmiség, ahhoz ama mozgó tőke kell, melyet valóban kár ideje előtt annyira depopularizálni, mert a nervus rerum gerendarum nélkül ipar előidézése nem képzelhető. Az ez iránybani kifakadások, megvallom és én nem nézek most senkire, (Derültség) ne tessék rossz néven venni, behunyt szemmel mondom, nehogy ismét a gyorsíróknak gyűljön meg a bajuk — nekem megvallom, igen sokszor a mesebeli rókát juttatják eszembe, a ki azért találta a szőlőfürtöt oly savanyúnak, mert magasabban lógott, sem minthogy elérhette volna. (Mozgás a baloldal némely padjain.) Sokan félremagyarázták országunk dicső alapítójának, Szt. István királynak (Thaly Kálmán közbeszól: Árpád!) egy ismeretes és Corpus Jurisunkban is megörökített ama bizonyos mondását a soknyelvű népekről. Ha mi ezt a bölcs intést kellő értelemben fogjuk fel és modern nyelvre átfordítjuk, ugy be fogjuk vallani, hogy Szt. István király nagy igazságot mondott. A mi pedig igaz volt akkor, az igaz most is, Magyarországnak, ha művelt szomszédaival lépést akar tartani, bevándorlókra van szüksége, (Felkiáltások a bal- és szélső baloldal némely padjain: De vem zsidókra!) szüksége van nagyobb népességre, szüksége van eleintén kölcsönveendő, de majdan nálunk meghonosulandó és üdvös gyümölcsöket termendő ész- és pénztőkére. Szükség lesz még egy igen nevezetes dologra, a mely bár semmikép sem fog az újdonság ingerével birni e helyen, hallgatással nem mellőzhetek és ez a mi magyar népünk s különösen a magyar gentry egész jellemének, egész gondolkozásmódjának egy lényeges átváltozása s a kor szelleméhez leendő átidomulása. (Halljuk! Halljuk!) Ne tessék félreérteni! Ments Isten, hogy azt óhajtanám, hogy a magyar nemesség valaha tagadja meg ősi származását, avagy szennyezze be jelleme nemességét, nobilitását. De igenis nem szükség, hogy a mellett makacsul ragaszkodjék ősi hibáihoz, ragaszkodjék a magyar nemes ember ama bizonyos tulajdonaihoz, melyeket legnemzctibb költőnk, Petőfi egy „Én magyar nemes vagyok" refrainü ismeretes dalában örökített meg. A magyar gentrynek lékeli szoknia aző gőgjéról, a mely visszatartóztatja a tanulástól, a munkától;