Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-9

4g »• orszAgoK ttlés október IS. 1884. rültség jobifelöl) de ez megtörténik egyebütt is, (Derültség) nem volt ott sem sikkasztás, sem semmi posztkisztli nem veszett el, (Zajos derültség) szó sincs róla; hanem egyik levél később adatott kézhez, mint a hogy kellett volna és több ilyen kisebbszerű' dolgok estek meg. Főpanaszul fel volt említve, hogy ő a választásnál korteskedett — azt pedig nem szabad megengedni; mert a kormányhivatalnoknak meggyőződése teljesen az övé, de hogy korteskedjék, ez esetben a kormányt szidja és az ellenzéket magasztalja, az nem járja. (Élénk helyeslés jolbfelól.) Tökéletesen helyes volna, ha a justitia kezében egyformán állanának a serpenyők. De ellenem is korteskedtek postamesterek, nemcsak mellettem és azokat nem mozdították el. (Derültség balfelöl.) Ott van a hiba! Ha egyformán mérnek, akkor semmi kifogásom Igaz, tökéletesen igaz, hogy a korteskedés nem tartozik semmiképen sem a bureauba, sem a postamester bureaujába, sem a szolgabiróéla, ebbe legkevésbé. (lélkiáltás a szélsőbalon : A múzeumba sem !) A múzeum nemzeti intézet és nem a kormány ál"al, hanem a magyar nemesség által alapíttatott. Remélem, sőt tudom és nem is tagadom, hogy a kormányelnök és belügynrinister ur a főispánok útján minden hivatalban kihirdettette ezen törvényt; magam is láttam. De azt is láttam, hogy sehol sem tartották meg (De/ ültség.) Igen jól tudom, hogy a főispánoknak egyik főfeladata, hogy a választásoknál ők repraesentábják a beiiigyministert. hogy pedig a belügy minister magamellett fog korteskedni, az nagyon természetes, nem kívánhatjuk, hogy ne legyen igy, hanem igenis kívánhatjuk, hogy a neutralitást jobban tartsa meg, legalább a szinét óvja meg. (Derültség balfelöl,) És remélem, hogy azon nemes indignatio mellett, melylyel a kormányelnök akkor e kérdésben felszólalt, a vesztegetés megszüntetése nem tartozik azon elvek közé, melyeket felfüggesztett. Ez nem politikai kérdés, ez egyenesen morál kérdése (Ugy van! bal'felől) Mit is gondoljon a nép, ha látja, hogy pénzt kap azért, hogy erre vagy amarra szavazzon? Nem kell-e neki azt hinni korlátolt eszével, hogy ez vagy ama képviselő vissza akarja kapni azt a pénzt, a melyért megválasztatott; és másrészről ha látja, hogy a hivatalnokok korteskedésre adják magukat, hogy kívánhatjuk azt, hogy őket tisztelje? Tudjuk, hogy Angolországban is igen sokat költöttek a választásokra, ott is nagyban járta a vesztegetés, mig utoljára arra a gondolatrajöttek, hogy meghatározták, hogy minden kerületben a népesség számához képest csak ennyibe, ineg ennyibe kerülhet a választás s a költségről be kell adni a számadást. (Közbeszólás a szélső baldalról: a Röth számlája!) De azt meg is vizsgálják ám! Mondom, a költségről a számlát beadják s az megvizsgáltatik, ezen kivül pedig minden képj viselő becsülete szavát adja, hogy sem '6, sem semmiféle elub nem vesztegetett s az elszámolt pénznél többet ki nem adott. Az angolok gentlemanek, mi is tőlük vettük a „gentry" szót, reménylem, hogy nem feledjük el, hogy a „noblesse obbige" és hogy ha megkérnénk valakit, adja becsülete szavát, hogy nem költött többet, bizonyára nem tagadná el, a mit költött. De nem akarok erről többet beszélni. Ez mindenesetre egyike azon kérdéseknek, melyeknél a megfontolás nagyon is szükséges, sokkal szükségesebb, mind némely más kisebb kérdésnél, mely a trónbeszédben meg van említve, de napirendre ágy sem fog kerülni, mert a trónbeszéd olyan hosszú étlapot nyújt, hogy nincs oly gyomor, mely megtudná emészteni, még ha igen jól tálalnák is fel az étkeket, a mi nem mindig történik meg, mert hiszen némely törvényjavaslat olyan nyersen kerül elénk, hogy «lőbb a bizottságokban kell éldelhetővé főzni. De van itt egy más kérdés is: államháztartásunk egyensúlyának kérdése. A mit e tekintetben itt hallottam, az mind igaz, hanem az is igaz, mondjuk ki világosan, hogy a baj főoka nem ott rejlik, a miben itt keresték, hanem rejlik nálunk és minden más országban is egészen máshol. Francziaországban is deficit van, Németországban is van deficit, nálunk is van és van mindenütt. Származik pedig onnan, hogy mindenütt sokkal nagyobb a véderő, mint a mennyit a népek elbírnak. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső haloldalon.) Nekem egyáltalában nem szándékom azt megtagadni, a mit az ország biztonsága megkíván; meg kell azt adni, a mi szükséges. De másrészről, miután épen most kapjuk azt a biztosítást, hogy a külviszonyok és a Németországgal való szövetségünk következtében hosszabb időre nem kell félni az európai béke megzavarásától, önkénytelenül az a kérdés merül fel; nem jött-e már el annak az ideje, hogy a haderőnek alább szállításáról, illetőleg a lefegyverzés kérdéséről gondolkozzunk? Igen jól tudom én, hogy vannak kérdések, melyekben egyes országok egymagukban mitsem tehetnek. Ez is külügyi európai kérdés s megoldása csak akkor nyerhet testet, ha a közvélemény mindig erősebben és erősebben nyilatkozik e részben és utoljára kimondja, hogy a vagyon, mit ily módon meg akarunk őrizni, nem éri meg azt az áldozatot, a mit a véderő tőlünk megkíván. S valóban ideje lenne már, hogy a sok conferentián, a mit tartanak, ezen eszme is megpendittetnék és meghallgatásra találna. Jól tudom, hogy erre azt fogják mondani, hogy ez nem reál-politika, ez semmi egyéb, mint phantasticus álomkép. Igenis, de ezen phantasticus kívánság, ezen álomkép olyan, a mely keresztül ' rezgi az egész európai emberiség keblét és olyan,