Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-26

2S országos fitts noreriilw 20. 1SS4. 307 Ezen békés decenniumnak mi a pénzügyi eredménye? Az, hogy a kamatteher szaporodott 34 millióval; az, hogy az adók emeltettek 64 millióval és végre az, hogy a deficit ma sem kisebb, mint volt 1877-ben. A pénzügyi helyzet tehát ma rosszabb, mint volt 1877-ben. Eosszabbnak mondom, daczára annak, hogy most könnyen, bőségesen folyik a kölcsön a tőkepénz forrásából azért, mert elviselhetetlen gazdaságilag romboló mértékben van igénybe véve az adózók ereje s mert ennek folytán az első rázkódtatás nemcsak halomra dönti egy évtized keserves, elismerem, tiszteletre méltó, de meddő törekvéseit, hanem a vész órájában kimerülve, a képtelenségig kiszivattyúzva találandja a nemzetet. A világbéke boldog, árkádiai korszaka még nem állt be, nem állt be a skierneviczei pohárköszöntések daczára. A nemzetnek előbb-utóbb fog kelleni megküzdeni a létért, talán épen valamelyik szomszéd jó baráttal. Nagy Frigyes háborúban annak a félnek itéli oda a diadalt, a melynek zsebében megmaradt az utolsó tallér. Előre látható tehát a mi sorsunk, a kik az utolsó tallérunkat elköltjük még a zavartalan békének idején. Ezek a jelenségek megdöbbentők, de nem találom meglepőknek. Nem azért álltak e]ő, xnert a kormány tehetségtelen, vagy képtelen. Ülhetnének ;i pénzügyministeri bársonyszéken Peelek, vagy Canningek, elérhettek volna mulandóan jobb eredményeket; de a fennálló közjogi és vámszerződési alapon ők sem lehettek volna képesek állandóan biztosítani az államháztartásban az egyensúlyt. Nem lettek volna képesek, mert van jobbrosszabb pénzügyi administrátiónk, de pénzügyi politikánk az nincs, sz nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mindenkor komoly következményűek lettek volna ezek a körülmények, de leginkább azok a jelenben, midőn az európai politika általános iránya gyökeres átalakuláson megy keresztül. Az európai politika iránya korunkban többé nem extensiv, hanem intensiv. A közgazdasági érdekek, a népek termelési és fogyasztási képességének fokozatos fejlesztése: ez az államférfiak feladata és czélja. Nem tartományokat igyekeznek a continentális hatalmak egymástól elhódítani, hanem igyekeznek hódítani iparuknak fogyasztókat, gyáradinak nyersanyag-termesztőket, saját mezőgazdaságuk terményeit pedig feldolgozzák, vagy elfogyasztják otthon. A hódítókból colonisatorok lettek. A civilisatiönak ez egy nagy vívmánya, mely vívmány azonban a mily előnyöket biztosít a colonisatornak, oly veszélyes rendszerint a coloniára. Sokszor utaltak e házban tűrhetetlen gyarmatisági helyzetünkre Ausztriával szemben. Nem untatom a t. házat ezen igazság újabb bizonyítgatásával. Csak annak megfontolását ajánlom figyelmükbe, hogy hova vezet az, midőn függőségünkben nem tarthatunk lépést az európai gazdasági fejlődés domináló irányaival s midőn nem felelhetünk meg parancsoló követelményeinek, Áttérek már most a pénzügyminister urexposéjára és a jövő évi költségvetésre. Kerülni fogom a részleteket és észrevételeimmel csak a pénzügyi kormányzati irány általános bírálatára szorítkozom. Azért reflectálok a t. minister ur előterjesztésére és nem a pénzügyi bizottságéra, mivel ez annak jóformán csak visszhangja. A t. pénzügyminister ur azt állítja esposéjában, hogy költségvetésünk rendes rovataiban helyre van állítva az egyensúly, sőt hogy 5 millió a fölösleg. Saját előirányzatának számai ugyan ellene bizonyítanak és tetemes deficitet tüntetnek fel, de eltekintve ettől, ha elfogadjuk számítását, sőt ha az a ténynek meg is felelne : vájjon értünk-e azzal czélt? Méltóztassanak visszaemlékezni Széll Kálmán t. képviselőtársunk ministerséo-ére. Csak teljes tisztelettel említem e jeles férfiú nevét, a ki b. Simonyi Lajos mellett 1867 óta az egyetlen magyar minister volt, a ki meggyőződésének feláldozta tárczáját s a ki midőn belátta, hogy tehetségének, leleményességének és fáradhatatlan munkásságának több évi eredményét megsemmisítik Bécsben egy rendelettel, egyetlen tollvonással: nem folytatta tovább sysiphusi munkáját. Ámbár megvallom, felfogásom szerint Széll Kálmán sem teljesítette kötelességét egészen, mert jobb meggyőződéseért nem folytatta a harezot az ellenzék soraiban, hanem előbb puha abstinentiával elégítette ki politikai lelkiismeretét, utóbb pedig és jelenleg is azokkal együtt, a kik az általa is rossznak felismert politikát támogatják. Széll Kálmán kormányzása idején 1877-ben az álhmháztartás helyzete igen hasonló volt a mostanihoz. Az 1875-iki 397a milliós deficit leapadt 26Y* millióra s a mi fő, a zárszámadási deficit valósággal nem haladta meg az előirányzatit. A jövedelmekben bizonyos stabilitás állt be és takarékosság tekintetében is mintául szolgálhatna a jelenlegi kormánynak. És mégis mi történt? A magyar kormány háta mögött előkészítették éveken át az occupatiót és midőn kipattant a titkos terv, megint csak előállt 1878-ban a 60 millió deficit, mitől megriadtak 1874-ben s a mi előidézte a í. ministerelnök ur pártváltoztatását. Ugyan ki biztosítja a túlterhelt magyar népet arról, hogy mostanában, talán épen Skierneviczében nem állapodtak-e meg valami újabb hódítási tervben? Oly tervben, melynek keresztülvitele ismét tönkre teszi azt a kis látszólagos javulást is, melyre a minister ur oly erős önérzettel hivatkozik. 39*