Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-23
2-1 országos ülés nov,snber 25. 1884 275 végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani. (Zajos éljenzés jobbfelöl.) Elnök í M törvényjavaslat a hozzá csatolt indokolással együtt ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni és előzetes tárgyalás czéljából a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Vámos Béla előadó: T. ház! A kén ényeknek II. sorjegyzékét azon tiszteletteljes kéréssel mutatom be, méltóztassék azt kinyomatni, szétosztatni és elhatározni, hogy a benne foglalt kérvényekkel együtt a legközelebbi szombati ülésben tárgyalás alá vétessék. A bemutatott sorjegyzékben az 1. folyó számtól a 7. folyó számig azon kérvények foglaltatnak, a melyek a főrendiház reformjára vonatkoznak. Méltóztatnak tudni, hogy a ház elé be van nyújtva azon törvényjavaslat, mely a főrendiház reformjára vonatkozik és méltóztatnak tudni azt is, hogy e törvényjavaslat már egy külön szakbizottsághoz van utasítva. E szakbizottság a szóban forgó kérvényekre aligha fog refleetálhatni, hogy ha azok a szombati ülésen fognak referáltatni, minthogy a 2 l-es bizottság akkorra üléseit valószínűleg be fogja, fejezni. Azért bátor vagyok a t. házat kérni, méltóztassék elfogadni ezen kérvényekre vonatkozólag a kérvényi bizottságnak azon javaslatát, hogy azok ;, 23. számú törvényjavaslattal kapcsolatos tárgyalás végett adassanak ki az e törvényjavaslat előzetes tárgyalására kiküldött 21 -és bizottságnak. Elnök: A kérvények 2. sorjegyzéke ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni s a szabályok értelmében a szombati ülés napirendjére tűzetik ki. A mi azon hét kérvényt illeti, melyek a főrendiház rendezéséről szóló törvényjavaslatra vonatkoznak, ;izt hiszem, a t. ház méltóztatik elhatározni, hogy e kérvények azon bizottsághoz tétessenek át, mely a ház által ezen ügy tárgyalására ki van küldve. Engelmayer József előadó: T. ház! Van szerencsém az igazoló állandó bizottság jelentését 1 emut.stni azzal, hogy a bizottság a szabályszerűen kiállított megbízó levelek alapján, gróf Teleki Sámuel Maros-Tordamegye gernyeszegi kerületben megválasztott képviselőt feltétlenül, Beniczky Ferencz Trencsénmegye illava-puchói, Helfy Ignácz Udvarhelymegye székely - keresztúri, (Éljenzés a szélső baloldalon) Visí Imre abrudbányav erespataki, Kürthy Sándor Hevesmegye patai, Lyka Döme Bereczk városában, Bohus Zsigmond Aradmegye borosjenői, báró Kemény János KisKüküllőmegye dicső-szt.-mártoni és Tanárky Gedeon Háromszékmegye illyefalvai kerületben megválasztott képviselők választását a 30 nap fentartásával igazolta. Elnök: Gr. Teleki Sámuel, kinek választása óta 30 nap már régen letelt, végleg igazolt képviselőnek jelentetik ki. Ellenben Helfy Ignácz, Visi Imre, Lyka Döme, Kürthy Sándor, Tanárky Gedeon, b. Kemény János, Bohus Zsigmond, Beniczky Ferencz képviselő urak a 30 nap fentartásával igazoltatnak. A nevezett képviselő urak osztályokba fognak besoroztatni. Van szerencsém jelenteni a t. háznak, hogy jelenleg az I. osztályba 46 képviselő van beosztva, a II., III., IV., VI., VII. és VIII. osztályba 44, az Vikbe 43, alX-ikbe 42 képviselő. E szerint a II., III., IV., VI. VII. osztályba egy-egy képviselő, az V. és IX. osztályba két-két képviselő fog beosztatni. Kihúzom a neveket. (Megtörténik.) A II. osztályba b.Kemény János képviselő soroztatik be, a III. osztályba Helfy Ignácz, a lV-ikbe Lyka Döme, az V-ikbe Beniczky Ferencz és gr. Teleki Sámuel, a VI. osztályba Visi Imre, a VII. osztályba Kürthy Sándor, a IX. osztályba Tanárky Gedeon és Bohus Zsigmond képviselő urak. Csávosy Béla előadó: T. ház! Van szerencsém benyújtani a gazdasági bizottság jelentését a képviselőház november havi költségvetésének előirányzatáról, továbbá a képviselőházi pénztár állásáról szóló kimutatást és az erre vonatkozó jegyzőkönyvet. Kérem az utóbbit megtekinthetés végett a ház irodájában letétetni, a költségvetési előirányzatról szóló jelentést pedig, miután az ki van nyomatva és szétosztva, tárgyalásra, kitűzni. Elnök: A pénztár állásáról szóló kimutatása ház irodájába tétetik le, a költségelőirányzatáról szóló jelentés pedig, miután már ki van nyomatva és szétosztva, azt hiszem, a legközelebbi ülés napirendjére tűzethetik ki. (Felkiáltások: Tárgyaljuk ma!) A képviselő urak közül sokan azt kívánják, hogy a jelentés rögtön tárgyaltassék. A mire volt is már eset. (Helyeslés.) Tehát a jelentés rögtön tárgyalás alá vétetik. Tibád Antal jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház november havi költségelőirányzata elfogadtatik és az elnökség a megszavazott költség-összegek folyóvá tételére utasittatik. Mielőtt a napirend első tárgyára áttérnénk, kívánom bejelenteni a t. háznak, hogy a közlekedési minister ur az ülés végén óhajtana válaszolni Tors Kálmán képviselő ur interpellatiójára. Ha a t. ház beleegyezni méltóztatik, (Helyeslés) a menynyiben az idő megengedi, a minister ur a választ az ülés végén fogja megadni. (Helyeslés.) Most következik a mai napirend első tárgya: egy jegyző, naplóbiráló, a mentelmi, közoktatásügyi, valamint a második bíráló bizottság egy tagjának megválasztása. A névsort Gyurics János jegyző ur fogja olvasni. Kérem méltóztassanak szavazó jegyeiket beadni. Gyurics János jegyző (olvassa a névsort. A képviselők beadják szavazataikat). 35*