Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-15

172 15. országos tllé* oktéber 82. 1884. szegődjék; különösen akkor, mikor a maga részéről a legtisztább és legbensőbb hazafias meggyőződése szerint a t. kormány iránt az ország jól felfogott érdekében ezen bizalommal egyáltalában nem viseltethetik. Nem pedig azért, mert ha tekintjük a kormánynak immár majdnem 10 évi hosszas működését: ugy azon sajnos eredményhez jutunk, hogy sem azon nagy várakozásoknak, melyeket kormányralépésével a nemzetben méltán gerjesztett, sem azon nagy feladatoknak, melyeket kormányralépése indokául és czéljául határozottan hangoztatott, félig-meddig sem volt képes megfelelni — és az eddigi tapasztalatokból azon következtetést kell levonnunk, hogy jövőben sem lesz képes az ország méltán támasztható igényeit és érdekeit minden irányban kielégítő politikát követni. Pedig ha e tekintetben jobb reményekkel kecsegtethetnők magunkat, szívesen elengednek a multak fáty ólának Pulszky Ferencz t. képviselőtársam által eszközölt fellebbentését is, sőt egész készséggel százszoros áthatlan fátyolt is borítanánk azokra. De t. ház, talán elengedi, hogy e bizalomhiányt a kormány eddigi működésének részletes vázolása által terjedelmesebben indokoljam; mert hiszen előttem azt már mások sokkal behatóbban tették, mint én azt tehetném s igy ismétlésekbe kellene bocsátkoznom: azért legyen elég ezen általános indokolása annak, hogy a párt, melyhez tartozom és igy csekélységem is, a bizottság válaszfelirati javaslatát már csak az abban kifejezett teljes bizalomnál fogva sem teheti magáévá. Ha már most a válaszfelirati javaslatot, mint munkaprogrammot tekintjük, ugy mint olyat sem tartom azt elfogadhatónak. Mert bár nem vonom kétségbe, foglaltatik abban több oly intézkedés kilátásba helyezése, a melyeket részünkről is az ország érdekében teljes örömmel üdvözlünk;hogy csak egy példát hozzak fel, kétségtelen, hogy ugy általános nemzetgazdászati, mint közlekedési szempontból felette fontos a felső Duna szabályozásának kérdése, a mely kérdés helyes megoldásánál bizton számíthat a kormány ugy e párt, mint csekélységem teljes erővel való támogatására: de e mellett a válaszfelirati javaslat számos hiányt is mutat — és pedig három irányban; először nem fejezi ki mindig kellő praecisióval és világossággal ezéizatait; homályban hagy épen a legfontosabb kérdésekre nézve, épen azokra nézve, melyeket a megnyugtatás szempontjából legkevésbé volna szabad homályban hagyni. Különben hogy e javaslat a puszta gyanííásóknak tág teret enged, azt a tegnap felszólalt Horváth Boldizsárt, képviselőtársam jeles szónoklata eléggé kitüntette. De másodszor nem vonja le a trónbeszéd tartalmára tett reflexióiból a kellő következtetéseket; és harmadszor, daczára annak, hogy sokat, talán többet ölel fel, mint a mennyit 3 évi parlamenti működés alatt valószínűleg befejezni lehet: mégis igen sok vitális, fontos kérdést, melyeknek megoldása igen is sürgősnek mutatkozik vagy egészen érintetlenül hagy , vagy csak mellesleg említ. Ezeknek mindegyikére csak egy példát hozok fel. Homályban hagy a felirati javaslat pl. arra nézve, hogy a t. kormány és a t. többség mily alapelvekből kiindulva óhajtja a vám- és kereskedelmi szövetség megújítását, vagy a bankegyezmény m eghosszabbítását. Nem vonja ki a bizottsági javaslat a külpolitikai viszonyokkal szemben kifejezett azon erős meggyőződésének consequentiáit sem, hogy a többi európai államoknak monarchiánk és Németország közt fennálló erős békeszövetségéhez való csatlakozása folytán, a jelen külpolitikai alakulat a béke tartós biztosítékát nyújtja, Európa ily békés hangulata iránt táplált ezen felfogásból, mely majdnem az örökbéke áldásaival látszik már kecsegtetni, logicai folyományként következett volna komoly megfontolásra ajánlani azt, hogy nem lenne-e már itt az ideje, hogy egyelőre legalább a szövetséges államok közt az általános lefegyverzés kérdése is megbeszélés tárgyává tétessék; és addig is, mig ez eredményt tüntethetne fel, nem volna e czélszertí a nép nagyon is súlyos terheinek könnyítése és az álíaui gazdászati fejlesztésének fokozása szempontjából a hadügyi költségek leszállítását akár a nagyobb mértékben való szabadságolás, akár a tényleges szolgálati idő, akár pedig a békelétszám leszállítása utján eszközölni. Melyik ezen módozatok közül a legalkalmasabb, annak fejtegetése nem tartozik a felirati vitába, abba tehát nem is bocsátkozom. Legyen meggyőződve a t. többség és a t. kormány, hogy távol áll tőlem és pártomtól oly törekvéseket támogatni, melyek a monarchia biztonságát legkevésbbé is csökkentenék, vagy épen veszélyeztetnék. (Ugy van! alaloldalon.) De mikor hivatalos és nem hivatalos oldalról folyton az állandó békével biztattatunk, akkor mégis nagy ellenmondás rejlik abban, hogy ennek daczára a hadügyi költség eddigi magasságában nemcsak mindig fentartatik, hanem még évről-évre emeltetik. (Helyeslés balfelöl.) Avagy nem kiáltó hézagát képezi-e a többség felirati javaslatának az, hogy az államháztartás egyensúlyának rendezésére alig van valami mondani valója? Avagy hogy az ország általános gazdászati fejlődése fokozásának szükségeiről és módozatairól teljesen hallgat? Ezekből, t. ház, önként következik, hogy én a válaszfelirati javaslatot, mint munkaprogrammot sem tekinthetem kielégítőnek és épen azért a magam részéről mint ilyet sem fogadhatom azt el, hanem ajánlom elfogadásra azon felirati javaslatot, melyet a közjogi alapon álló ellenzék nevében gr. Apponyi t. képviselőtársam terjesztett elő. Mert igaz ugyan, hogy ez is csak általánosságok-