Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-14

Í46 14. er^Agos ülés október 21. 1884. fügefa levelére. A liberalismusnak épen az a két j fú jellemvonása van, hogy a mig egyrészről az újkor eszméinek szolgálatában áll, másrészről nyíltan, emelt fővel hirdeti tanait, nem riadva viszsza sem egyes hatalmasok, sem pedig a tömegek előítéleteitől. Ez a két jellemvonás vonul keresztül egész nemzeti multunkon, ennek köszönhetjük fenmaradásnnkat, Hogy többet ne említsek, ha Szent-István nem csatlakozik a keresztény culturához, ha nem veri le véres csatában Kupát, ki akkor a magyar chauvinismust, az Ázsiából hozott nézeteket és előítéleteket képviselte; ha nagy Huiiyadynk korában nem szokta volna meg a világ hazánkat a keresztény cultura védbástyája gyanánt tekinteni s ha történelmünk ama nevezetes fordulópontján, a mohácsi vész után szakítva a nyugati szövetséggel, a törökhöz csatlakozunk vala: a nyugati cultura hullámcsapásai már rég elmosták volna állami és nemzeti létünket. (Ügy van! TJgy van! jóbbfelöl.) És azt nem én mondom, t. ház, hanem mondotta azon nagy férfiú, ki közel négy évtizeden át volt a magyar liberalismus vezére, mondotta ezelőtt tán másfél évtizeddel, azon helyről ott, (szónok Beáit Ferencz helyére mutat) mely még ma is üresen áll, symbolice is jelezvén azt a nagy szellemi ürt, melyet távozása által sorainkban hátrahagyott; (Mozgás) azt mondotta,hogy alkotmányunk restitutiója 1867-ben alig következett volna be, ha azt nem előzte volna meg a nemzet óriási erőfeszítése, a magyar szabadságharcz nehéz, de dicső napjaiban az 1848-iki törvényhozás nagy eszméinek és elveinek védelmében. (Élénk helyeslés.) Ez óriási erőfeszítés akkor nem vezetett ugyan sikerhez, de megmentette legalább a nemzet becsületét és megszerezte számunkra a müveit népek becsülését; világraszóló tanúságot nyújtván arról, hogy korunk vezéreszméire nézve elválhatatlan solidaritásban állunk a nyugat legműveltebb népeivel. És vájjon a reformatió, a vallásszabadság diadala hazánkban mi volt egyéb, mint a liberalismus eredménye? A protestáns hitelvek követői csekély számuknál fogva alig lettek volna képesek azt kiküzdeni, ha nem támogatja őket a nemzet egyeteme valláskülönbség nélkül, ha a magyar nemzetben hiányzik vala élénk tudata azon szoros rokonságnak, mely egyfelől a lelkiismeret szabadsága, másfelől a politikai és polgári szabadság között létezik, (ügy van! Ugy van! jóbbfelöl.) Ismétlem tehát, hogy a liberalismusnak nincs oka magát elburkolni vagy megtagadnia, valamint nincs szüksége a conservativismusnak köpenyére, hogy ennek leple alatt mintegy csempészetet űzzön a maga elveivel. Nyíltan, emelt fővel hirdethetjük annak tanait. Ez volt a valódi nemzeti politika a múltban, a mely a magyar állam hajóját annyi szirt és vihar között élvezeté a jelenig, s kell, hogy r

ez maradjon nemzeti politikánk a jövőre is. (Helyeslés jóbbfelöl.) Alig van, uraim, nemzet a világon, mely anynyira utalva volna a liberalismusra, mint épen mi. Polyglott ország vagyunk. Térrajzi helyzetünk sem épen kedvező. Az iránt minden gondolkodó fő tisztában van magával, hogy e területen a szabadságot, a culturát csak egységes alapon nyugvó állam képes megvédeni, mig egy foederativ alapon alakuló állam az első viharnak, az első hódításnak esnék áldozatul. Természetes tehát, hogy egy ily egységes állam megalapítására és megszilárdítására kikerülhetetlen egyik vagy másik fajnak hegemóniája. Nem hagyjuk kétségbe vonatni azt sem, hogy a jog már csak a históriai jognál fogva nem illethet meg más fajt, mint a magyart. De nem szabad felednünk, hogy a históriai jognak első alapját képezheti ugyan az anyagi erő túlsúlya, egyedül biztos fentartó ereje azonban az erkölcsi fölényben rejlik. Ezen erkölcsi előnytől függ a magyar faj vezérszerepe; függ attól, hogy a cultura versenyterén ne engedje magátmegelőztetni. (Helyeslés jobb/elől.) Hegemóniánk csak akkor tarthatja fenn erkölcsi alapját, csak akkor biztosíthatja magának a rokonszenveket künn és benn, ha azt a cultura, a szabadság védelmére és terjesztésére használja fel. S ime, uraim, társadalmunkban egy mozgalom indult meg ezen liberalismus ellen, mely multuuk legszebb dicsőségét és jövőnk legbiztosabb zálogát képezi. E mozgalom megtámadja az újkor liberalismusának alapgondolatát. Ezen alapgondolat nem egyéb, mint az egyén szabadsága, melyet csak annyiban lehet és szabad korlátozni, a menynyiben azt okvetetlen megköveteli azon czél, hogy a társadalmi és állami alakulás lehetséges és fentartható legyen. Az alkotmányos szabadságnak különböző formái és biztosítékai, a kasztrendszer és a privilégiumok eltörlése, a lelkiismeret és a szó szabadsága, a gyülekezés és egyesülés joga, a szabad verseny, a jogegyenlőség mind ezen alapgondolatra vihetők vissza, mind vagy corollariumait képezik annak, vagy pedig arra valók, hogy az abban foglalt elvek érvényre jussanak. Korunk liberalismusának ezen alapgondolata az emberiség fejlődésében egy új korszakot, lehet mondani, egy új civilisatiót teremtett. A mióta az egyéni szabadság elve proclamálva lőn, a mióta a kasztok és privilégiumok helyett az emberiség fejlődésének alapjául az egyéni szabadság lőn elfogadva, a mióta az egyénnek értéke önmagában az egyénben fekszik, a mióta az egyén függetlenül és szabadon érvényesítheti tehetségeit, a mióta a munka gyümölcse magát az egyént illeti: nézzék, uraim, hogy azóta milyen átalakuláson ment a világ keresztül. !-