Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-14
14. orszägos ölés október 21. 1884. 145 fogva erős védvárai az állami és társadalmi rendnek és képesek kielégíteni mindazon igényeket, melyeket művelt állampolgárok egy müveit állam irányában jogosan támaszthatnak. De vájjon lehet-e hazánkat ezen kathegoriák közé sorozni?! vájjon akár geographiai, akár politikai helyzetünknél fogva elzárkózhatunk-e a művelt nemzetektől? S vájjon nem épen az-e a mi speciális missiónk, hogy közvetítők legyünk a nyugot és kelet közt? hogy a nyugati culturának, ha lehet, terjesztői, ha kel], védvárai legyünk a kelet felé? Vagy talán alkotmányos aeránk rövid 17 éve alatt annyira kifáradt volna a nemzet a rohanó haladásban, hogy most a eonservativismus altató karjai közt kellene üdülést és pihenést keresnie ? Vagy talán a conservativismusban ellensúlyra van szükségünk egyik vagy másik parlamenti pártunk radicalismusa ellen, a minek én halvány árnyékát sem voltam képes eddig e teremben felfedezni ? Vagy elvégre azon szerenesés országok sorában foglalunk-e helyet, a melynek intézményei együtt fejlődtek és haladtak a korral, a hol az államgépezet ha nem is felel meg az elmélet követelményeinek, de kielégíti a gyakorlati élet szükségeit és a hol ennélfogva az államférfiú teljesen betölti hivatását, ha gondosan őrködik az államgépezet rendes és zavartalan működése fölött és új intézmények alkotása helyett nyugodt lelkiismerettel a gépezet egyes elvásott alkatrészeinek tatarozására szorítkozhatik ? Nem, uraim, mi egyik kathegoriába sem tartozunk, legkevésbé pedig az utóbb említett boldog országok közé. Nálunk a mohácsi vész óta 1848-ig a nemzet összes életerejét az önfentartás küzdelmei absorbeálták. E hosszú, szomorú korszak beléletünkre nézve nem a fejlődés, hanem a stagnátio korszaka volt, így virradtak ránk a máreziusi napok. Az 1848-iki törvényhozás egy villámcsapással szétszórta az állam régi feudális alapjait és az új Magyarország részére új alapokat jelölt ki, melyek a XIX. század uralkodó eszméit tükrözik vissza. E törvényhozás azonban a művet nem fejezheté be; csak az alapokat rakta le és a munka további folytatásának irányát jelölte ki. E munka folytatása a mi feladatunk. Az új szelleme azonban csak nehezen tör magának utat az elavult nézetek és előitéletek között. Modern állam volnánk, de félig feudális intézményekkel ; államgépezetünk részint modern, részint feudális rendszeren alapul s ennélfogva, mert kerekei nem vághatnak egybe, folytonos fennakadással fenyeget. E stádiumban van hazánk jelenleg. És most kérdem önöktől, uraim : mi értelme lehetne nálunk a conservativi sinusnak ? vájjon ki akarná a mai állapotot, az állam szervezetlenségét, az intézményeink közt létező antagonizmust conserválni? Nem, uraim, a mai nemzedéknek feladata nem lehet conserválni, hanem alKÉPVH. NAPLÓ. 1884-87. I. KÖTET. kötni, mentül előbb befejezni a nemzeti átalakulásnak 1848-ban megkezdett művét. (Élénk helyeslés jóbbfélSl.) Ha ez megtörtént, ám jöjjön a eonservativismus és teljesítse hivatását: (Helyeslés jolbfeloí) de addig a nemzeti politika ez országban nem lehet más, mint a folytonos haladás elve és ez a liberalismus. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És pedig a munka gyorsítását épen az óvatos liberalismus követeli tőlünk, sürgősen követeli két okból; először, mert minél lassúbb tempóban haladunkelőre; minél tovább tart a disharmonia a múltból örökölt korhadt intézmények és az új államintézmények között: annál többet veszt — noha alaptalanul és igazságtalanul — a liberalismus ; az elfogult közvélemény az új intézménynek tulajdonítván az államgépezet hiányos működését, holott annak rendes működését épen a régi intézmények gátolják. A másik ok a jövő bizonytalanságában fekszik. Most a politikai láthatáron egy fekete pont sem mutatkozik ugyan, zavartalan béke áldásai mosolyognak ránk; de államférfiaink minden bölcsesége mellett is jöhet egy vihar, mely néha 24 órával sem látható előre és én félek, nagyon félek, hogy ha egy ily vihar szaka •Ina ránk, az kemény próbára tenné azon gyarló államgépezetet, mely ma a teljes béke közepette is csak csikorogva, akadozva, csak máról holnapra teszi meg nagynehezen szolgálatát. (Helyeslés, ügy van ! jobb felől.) Igen is, uraim, épen az óvatos liberalismus kötelessége óvatosan kikerülni e megpróbáltatás veszélyeit. Nem tartok tehát azokkal, a kik továbbfejlődésünk törvényeit Angliától akarnák kölcsönözni. Ne hivatkozzunk, uraim, tétlenségünk indokolása vagy mentegetése végett Angliára. Ott a históriai fejlődés régóta nem volt megzavarva, mi 1848-ban teljesen szakítottunk a múlttal és mindazon alapelvekkel, a melyeken régi alkotmányunk nyugodott. Angliában elég lehet a tatarozás, nekünk alkotnunk kell. Ott a históriai fejlődés fonala messze visszamegy a múltba: nálunk 1848-ban egy új korszak vette kezdetét, nálunk a históriai fejlődés alatt nem lehet, nem szabad egyebet érteni, mint további haladásunkra nézve azon alapelveket venni kiindulási pontul, melyeket az 1848-iki törvényhozás számunkra kijelölt. (Élénk helyeslés.) Nálunk az 1848. előtti és utáni korszak között oly kiengeszteihetlen ellentét, oly áthidalhatatlan ür létezik, hogy a ki históriai fejlődés phrasisának palástja alatt az 1848. előtti elveket és intézményeket akarná mereven conserválni vagy restaurálni, ez többé már nem is a eonservativismus, hanem egyenesen a reactió zászlaját tűzné ki. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Nem fogja tehát zokon venni Zichy Antal í. barátom azon megjegyzést, hogy a mi liberálisI musunknak nincs szüksége a conservativismu?i 19