Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-14

14. országos ülés október 21 18S4. 143 elvével, hanem azon kérdések sorába tartozik, melyek eldöntésénél a ezélszertíség szempontjai is figyelmet követelnek. Kevésbé nyugtat meg engem az, a mi a trónbeszédben nincs, vagyis az, hogy a trónbeszéd hallgatással mellőzi közéletünk igen sok fontos égető kérdését. Ilyen, hogy többet ne említsek, a közigazgatás szervezetének gyökeres reformja, a mi hosszú időre már el nem halasztható. De azt hiszem, hogy a trónbeszéd e hallgatása nem jelent tiltakozást az országgyűlés munkaprogrammjának esetleges kibővítése ellen és megnyugtat azon tudat, hogy életképes, erőteljes parlament napirendre tűzhet és megoldhat minden olyan kérdési, a minek szükségességéről vagy czélszerűségéről meg van győződve, holott ha a parlamenti viszonyok az eddigiek maradnak, meg vagyok győződve, hogy a trónbeszédben foglalt munkaprogrammnak sem leszünk képesek eleget tenni. {Igaz! ügy van ! jobbfelől.) Ez lévén az én véleményem, az én felfogásom a trónbeszédről és a válaszfelirati bizottság javaslatáról s a felirati vita jelentőségéről, horderejéről: én a válaszfelirati bizottság javaslatát, mint a mely az én nézeteimnek egy kérdésben sem praejudikál, elfogadom. (Helyeslés jóbbfélöl.) Elfogadom pedig nem azért, mintha ez által feltétlen bizalmat akarnék szavazni a kormánynak, hanem elfogadom azért, mert nem állhat szándékomban a kormánynak már előre bizalmatlanságot szavazni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Kiemelem azonban, hogy ama válaszfelirati javaslatokban is, melyeket gr. Apponyi és Irányi igen t. barátaim előterjesztettek, vannak pontok, melyek az én nézeteimmel találkoznak; ilyen pl. az administratióra és a szolgálati pragmatieára vonatkozó pontok, valamint azon pont is, a mely a főrendiház szervezésénél a függetlenség biztosítékairól is akar gondoskodni. Kijelentem tehát, hogy a mennyiben ezen pontokra nézve a részletes tárgyalásnál módosítványok terjesztetnének elő, én azokat szavazatommal támogatni fogom. E szerint én, t. ház, nem annvira a válaszfeliratra, különösen nem a kölcsönös recriminatiókra, mint inkább arra helyezem a súlyt, a mire igen helyesen utalt báró Andreánszky t. képviselőtársam: helyezem a súlyt arra, hogy mindenekelőtt helyes dkgnosist állapítsunk meg a kétségtelenül létező bajokra nézve és ha ez megtörtént, erős kezekkel fogjunk a bajok okainak kiirtásához. (Halljuk! Halljuk!) E jó tanács követésében azonban megelőzött engem az én igen t. barátom Zichy Antal, a kit benső örömmel láttam, hosszú távollét után, a politikai küzdtér homokján ismét megjelenni, nagyrészben még régi fegyverzetével, czímével ésszjieivel; feltámasztván ezek bennem ama szép napok emlékezetét, melyeket egykor a régi gárda mindinkább ritkuló soraiban együtt töltöttünk. Bátran, merész kezekkel rántotta ő le bajainkról a leplet; rámutatott arra, hogy a baj fészke társadalmunkban van és igen találóan, igen híven jellemezte a mai nemzedéknek nagy bűnét, mely röviden abban foglalható össze, hogy nem bírván alkalmazkodni azon nagy átalakulásokhoz, melyeket az új civilisatio teremtett, retrográd eszmékben keres magának védő eszközöket. (Élénk tetszés jobhfeUl) Ebben teljesen igaza van Zichy t. barátomnak, valamint abban is, hogy ezért a gentryt teszi felelőssé, mint a mely azon domináló állásánál fogva, melyet nem csak a társadalomban, hanem a törvényhozásban is még mindig elfoglal, első sorban van hivatva a. ragály elterjedésének útját állani. (Elénk helyeslés jcbbfelól.) A gentry legyen tisztában önmagával az iránt, hogy ha befolyásának nem sikerül e vészes mozgalmat megállítani, akkor kiesik s talán örökre kiesik kezéből azon vezérszerep, a melyet századokon át gyakorolt s a melyet eddig nem vont kétségbe senki (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Megvallom, t. ház, hogy a midőn néha erőt vesz rajtam a hazafiúi bánat közállapotaink felett; a midőn megdöbbenve látom, mint tér el a jelen nemzedék napról-napra mindinkább elődeinek szép hagyományaitól: Mózes jut eszembe, a kit én nemcsak a történelem egyik legnagyobb alakjának, hanem egyúttal a legnagyobb államférfiak egyikének is tartok; mert belátva, hogy azzal a korhadt nemzedékkel, melyet Egyptomból kihozott, de a mely folyvást Egyptom húsos fazekaira pillantott vissza, nem lenne képes egy új államot megalapítani, szervezni és megszilárdítani, negyven éven át vezette népét a pusztákon, bevárva azon időpontot, midőn egy új nemzedék állt elő, melynek kezeibe azután az Ígéret földjének sorsát nyugalommal, bizalommal letehette. (Tetszés jobbfelöl.) Kétkedve rázom tehát fejemet, mindannyiszor, a midőn a szabadelvű haladás őszinte barátai, érezvén azt, hogy a mai légkör nem az, a mely volt új alkotmányos-aeránk kezdetén; érezvén és látván, hogy van valami, a mit talán reactiónak nevezhetünk: e reactio vádját a kormány ellen emelik. Mert ha az én t. barátom Horánszky Nándor csak azon szemrehányást teszi a kormánynak, hogy nem felel meg teljesen a valódi szabadéivüség követelményeinek, hogy nem fejt ki elég gyorsaságot, tevékenységet és erélyt a modern állam-intézmények megalkotásában; hogy létező intézményeinkben is itt-ott a haladás helyett a sülyedés megdöbbentő nyomai mutatkoznak: én ezen szemrehányás ellen nem tudom a kormányt megvédeni. De viszont túlzásnak tartok minden további lépést, minden további vádat ezen határon túl. Azon állapot, azon helyzet, melyben e kormány vezetése mellett a haladás czéljaival szem-