Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-14

13^ 14. országos ülés október 21. 1884. A magyar nemzet bár nem új, bár ősrégi idővel dicsekszik, a multat tekintve nem emelkedhetett maiglan azon nemzetek sorába, melyek mindazon attribútumokat birják, melyek nélkül egy nemzet sem valósíthatja meg feladatát. Értem, hogy a magyar nemzet eddigelé nem vívhatta ki önállóságát, függetlenségét. T. ház, ez a helyzet hátrányos különösen azon tekintetből, hogy az államot alkotó nemzetnek és társadalomnak egyes részei fent és alant nem fejthetik ki kellő mértékben Isten és természetadta erőiket. Azok az igen tehetséges férfiak, azok a hatalmas képességek, melyek a magyar nemzet ügyeinek élére állíttattak, látjuk, hogy eddigelé a legutóbbi alkotmányos időszak alatt is csak kétféle irányban működ nettek, a helyett hogy tökéletes, a magyar nemzet érdekeit képviseli! államférfiakká nőhettek volna ki. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ezen két iránynak egyike az, hogy látván azt, miszerint a fejedelem a lajthántuli örökös tartományoknak is fejedelme, császárja, hogy udvarát ott tartja, hogy a fejedelmi fényt ott fejti ki, hogy ha szerencsélteti is az országot látogatásával, akár az országgyűlés megnyitása czéljából: nkkor is első sorban császári, udvari méltóságok veszik körül, hogy mindebből folyólag a hatalom, u fény, a dicsőség ott van Bécsben, hogy onnan ered minden malaszt: —• természetes, hogy ennek hatással kell lenni azon az ügyek intézésének élén álló férfiakra és férfiúra is, kell, hogy ezek ugyanazon érdekeket igyekezzenek képviselni, melyek pedig a magyar nemzet érdekeibe sokszor homlokegyenest beleütköznek, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ez az egyik irány, t. ház. És kétségtelen, hogy az igen t. államférfiak, különösen maga az igen t. ministerelnök ur az ő hatalmas bonezoló, elemező, fényes tehetségével az adott helyzetnél fogva ezen érdekek képviseletét teszik kötelességükké. En legalább hiszem, hogy az ő politikai egyéniségének eddigi fejlődéséből következtetve, nagyon sokszor volt olyan helyzetekben, melyekben időről-időre mind jobban kevesellette azon hatáskört, mely nélkülözi, hogy az idegen államokkal való viszonyaink rendezésére közvetlenül befolyjon és hogy érvényesíthesse nézeteit ügyekre, a mely két szempont pedig nézetem szerint egy állam önállóságának létfeltétele.{Helyeslés a szélső baloldalon.) A másik irány az, hogy midőn az ügyek élén álló kiváló tehetségű magyar államférfiak mííködnek,működuek igen is azon nagy képességeik folytán olyan irányban, a mely irány érvényesítteti velők azt, hogy a meglevő helyzetből kifolyólag éleselműségiiknél fogvais kivegyék, mintegy kizsákmányolják, ha nem tudatosan, de öntudatlanul is mindazt, a mi az osztrák érdekeknek javára, istápolására szolgál. Ez, t. ház, hazánknak, nemzetünknek hátránya. Igaz, hogy más nemzeteknél, például a hol támad egyPalmerston, egy Gladstone, egyGoresakoff, egy Bismarck egy Thiers, egy Cavour, egy Gambetta, a hol meg van adva az illető nemzetnek önállósága: ott annak a kiváló államférfi unak lénye mint egy képviselő, identifieálja magát a nemzetet, annak akaratát, irányát. Hátrány nemzetünkre és hazánkra, hogy nálunk igy nem lehetséges, hátrány annál inkább, mert hiszen körülbelül 1000 éve, hogy e tekintetben küzd, versenyezve a társnemzetekkel arra, hogy önállóságát elérhesse. Igaz, t. ház, hogy ezen törekvésre és elvekre nézve szokás azt mondani, hogy ez chimera, ezek phantasmagoriák, álomképek, hogy ez idealismus. De, t. ház az ilyen, egy egész nemzetet érdeklő elvek soha sem kicsinylendők annyira, mert hisz a mivelődés történelmének példája szerint sokáig lehetetlennek tartották azt, a mit a tudomány vald és igaz tételül felállított, így elnyomták, lehetetlennek tartották azt, a mit Galilei kétségbeesésében rebegő ajakkal nyilvánított, hogy mégis mozog a föld. így jött a tudomány kutatásaival fel a zenithig és le a nadirig és elfogadta a felvilágosodott emberiség, hogy mégis mozog a föld. Épen úgy képtelenségnek, ehimerának, absurdumnak tekintették, hogy az ember embernek legyen tekinthető, hogy létezzenek vagyon, születés, rang és más összeköttetésekre való különbség nélkül az egyénnek, a polgárnak jogai, mindaddig, míg fel nem zúdult az a társadalmi hatalmas viha? a múlt század végén, mely végig suhogott minden művelt nemzet társadalmán és elismertette, hogy igenis minden ember ember és hogy az egyénnek, a polgárnak jogai vannak, melyek tiszteletben tartandók. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ily alapon igenis mondható az a törekvés is, hogy Magyarország legyen önálló, független, ehimerának, absurdumnak. Igaz, t. ház, hogy akadályok forognak fenn arra nézve, hogy ezek az elvek megvalósíttassanak, különösen — mondják — a tekintetből is, mert polyglott nemzet vagyunk. E szempontból hivatkozhatni akár Francziaországra is, a hol a flamandi, normandi, bretagne, provencei az eltérő dialectusoknál fogva, ha közvetlenül érintkezik, nem érti meg egymást; hasonlóan Németországban, a hol az északnémet, a bajor, a porosz bizony nem érti meg közvetlenül egymást s ép igy hivatkozhatni magáraOlaszországra, a hol annyira eltérők a tájszólások, hogy egymást közvetlenül épen nem képesek megérteni. Hivatkozás történt a t. túloldalról arra, hogy első István magyar király kijelentette végrendeletében hagyományul a nemzet számára

s hogy az a nemzet, mely unius linguae, imbecile et fragile. Hivatkozás történtezen hagyományra, mely csakugyan indokát lelte abban, hogy a ke-