Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-13

134IS. *rM?** Ilié* október 30. 1SM • Ugron Ákos: A biráló bizottságok készítése ! Tisza Kálmán ministerelnök: Ezt nem értem. T. ház! Megígértem, hogy befejezem beszédemet; befejezem avval, hogy én elismerem, hogy a mi válaszfelirati javaslatunk részletesen nem tárgyal egy kérdést sem. De nem értein a megtámadást e miatt azoktól, a kik hasonlókig nem teszik; mert például a közigazgatási

1 íl 11C5Ü Vfí Horánszky képviselő ur, a ki megtámadja a mi javaslatunkat, azt mondja, hogy a gróf Apponyi által beadott javaslat nem főleg, de bizonyosan nemcsak a kinevezett tisztviselőket akarja, mert az ő nézetök szerint — szeretném szavait egészen híven idézni — a czélszertí intézkedések seriese szükséges. Nagyon szép, való is, különösen ha az ember nzt nem egy gyökeres intézkedéssel, hanem fokonként akarja. De hogy azért mennyivel többet mondott az ő közigazgatási politikájukról azáltal, hogy megmondta, hogy a czélszerti intézkedések egész seriese szükséges, azt nem tudom. Mert épen akkor mondana valamit, ha megmondotta volna, hogy miben áll ezen series; ezt pedig ép ugy nem mondta, mint nem mondja a felirati javaslat, de nem is mondhatja sem ő, sem más, mert valamely felirati javaslat és az a felett tartott beszéd keretében ezen kérdéseket részletesen kifejteni nem lehet. De ismerjük akkor el, hogy nem lehet és ne vádoljunk mulasztással mást olyanért, a melyhez hasonlót mi magunk is teszünk, mert máskép tenni nem is lehet. (Élén

1

, helyeslés jobbfélől.) Ezek után, t. ház, azon reményben, hogy talán nem leszek kénytelen a t. ház figyelmét még egyszer fárasztani, bár ha szükséges volna, természetesen kötelességemet teljesíteni fogom, ismételten ajánlom a válaszfelirati javaslat elfogadását. (Elénk, hosszan tartó éljenzés a jobboldalon.) Jánosy János: Tisztelt képviselőház! A felirati vita jelen előrehaladott stádiumában nem volt szándékom felszólalásommal a t. ház amúgy is kimerült türelmét igénybe venni. Azonban azon valóban sajnálatos incidensek, melyek a legutóbbi ülésekben a parlamentáris vitatkozás szinvonalat annyira alásülyesztették, kötelességszerűvé teszik, hogy a magyar törvényhozás tekintélye és méltósága érdekében, épen abból az osztályból emelkedjék önérzetes nyilatkozat, a mely osztály két tagja által a parlamenti ildom és tisztesség oly mélyen megsértetett. Bocsánatot kérek, t. ház, ha kénytelen vagyok visszatérni azon kinos jelenetekre, melyeket a múlt hét pénteki és szombati ülésén hallott két beszéd keltett e tiszteletre méltó teremben — s mert rövid akarok lenni, e két beszédnek csak néhány flagránsabb tételére szorítkozom. Nem csak Magyarországon, de ugy hiszem Angliában is, a melyre Komlóssy Ferencz t. képviselőtársam hivatkozott, a parlamenti ildom ugy hozza magával, hogy a politikai pártok kölcsönös tisztelettel viseltessenek bevallott nézeteik és álláspontjuk iránt és mert t. barátom épen ö'Conellt említé, ugy tudom, ez a nagykatholikus státusférfiu soha sem sülyedt oda, hogy pártelleneseinek politikai nézetét és meggyőződését gúnynyal illette volna. Ezt röviden constatálva, vissza kell utasítanom Komlóssy t. képviselőtársam azon gyanúsítását, mintha a vélemény függetlensége és a vélemény függetlenségének tudata csak az antisemit&k táborának papjaiban lenne feltalálható. A magyar katholikus papság politikai traditióit hamisítja az meg, t. ház, (Halljuk!) a ki az igazság kimondását csak az ellenzéki, vagy pláne antisemita papoknak vindikálja és eltagadja azt azoktól, akik más politikai nézetet vallanak s más állásponton vannak. (Felkiáltás: Kik kanonokok akarnak lenni!) Nincs ennél nagyobb tévedés! A magyar kath. papság, t. ház, a századok folyamán át volt ellenzéki is, meg kormánypárti is, résztvett közéletünk minden pártviszonyaiban, pártküzdelmeiben, de egészben véve mindig és mindenekfelett nemzeti és magyar volt, (Ugy van! a jobboldalon) mindig együtt érzett a nemzet aspirátióival. (Igaz!) Az az eszme tehát, a mit Komlóssy t. képviselőtársam lancirozott, hogy t. i. az olyan papság, mely a trón lábainál hever, nem lehet a trónnak támasza, (Ez igaz! a bal- és szélső baloldal egyes padjairól) a mily régi, elkopott, ép oly rossz helyen volt alkalmazva. (Igaz! ügy van! jobbfélől.) A magyar klérus soha sem volt aulicus, nem sütkérezett az udvar fényében (Ellenmondások a szélsőbalon. Egy hang balfelöl: Akárhányszor!) mint például a 17-ik századbeli franczia papság; de a trón, a király iránti tántoríthatlan hűsége, tisztelete együttjárt mindenkor hazaszeretetével. {Zajos helyeslés és tetszés jobbfélől. Ellenmondások a szélső halon.) Szent István kora óta egész a mai napig, nemzeti történelmünk egyetlen pházisában sem látjuk papságunkat a trón lábainál heverni. Thaly Kálmán: Kolonics! * Jánosy János; De igenis látjuk Gellért csanádi püspököt, mint tolmácsolja Aba Sámuellal szemben a nemzet felháborodását. Thaly Kálmán: Menjünk I. Leopoldra! (Zaj a szélső balon. Halljuk! Halljuk! jobbfélől.) Jánosy János: III. Bélát nem akarta elismerni királyul a papság, mivel a görögcsászár hűbéresének gyanítá és Bánfy Lukács esztergomi érseket még a pápa parancsa sem tudta rábírni, hogy a sz. koronát annak fejére tegye. Hát Eóbert Károlyt nem fenyegette-e meg egyházi átokkal a papság, ha nem hívja őszsze az országgyűlést? És Vitéz prímás nem állott-e élén a Mátyás ellen támadott nemzeti moz-