Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-11

ö€ 1!. ©magos Alél október 17. 1S84 södési jog, addig mindig meg lesz a magánkézben a tőkének azon nagy felhalmozódása, hogy nem valósulhat meg ez a nagyszerű elv: senki se lehessen oly gazdag, hogy mást megvásárolhasson és senki se lehessen oly szegény, hogy magát eladni legyen kénytelen. Az örökjog eltörlése felett álmád ozhatik a közgazdasági romantika, de azt is tudja minden józan jogász és gyakorlati politikus, hogy a soeialis élet mai fejletlensége miatt, a társadalmi állapotok mai fejletlen fokozatán merő képtelenség és igazságtalanság is volna az örökösödési jog eltörlése. Ily állapot mellett meg kell nyugodni abban, hogy a mozgó tőke és munka viszonyba hozatnak egymással, oly viszonyba, hogy a munka megkapja a tőkét ott, a hol arra szüksége van és hogy a tőke újabb és újabb tért nyisson a munkának. Irányozni a tőkét lehet, de megrendszabályozni, úgy hogy a munkának hódoljon, képtelenség. Ez már a tulajdonszabadság kifolyása, az „enyém estied" elodázhatatlan következménye. Azon bajokon, a melyek innen folynak, a mennyiben olyanokká lesznek, hogy talán a nép életén sebeket is ejtenek, kell és lehetséges segíteni, de nem az egyik vagy másik osztály különös megrendszabályozásával, hanem általános jogot fejlesztő törvényhozási utón. Ezek az elvek minden országra, hazánkra nézve is állnak, azért én, t. ház, a zsidósággal szemben nemzetünk jövője miatt nem aggódom. De azt nem tagadom, támaszt bennem bizonyos aggodalmat a tapasztalás, hogy az antiseroitismus hazánkban a nép körében, különösen a földmívelő nép körében kissé túlságosan terjed. Ez a lélekemelőnek nem mondható jelenség a nemzeti közszellemre nézve hanyatlást jelez, vagy fejletlenségre mutat. Mocsáry igen t. képviselőtársain épen tegnap mondta s tudja mindenki azt, hogy a realismus korszakát éljük. Az egyén annyira át van hatva az önzéstől, hogy egyéni érdekét, akár zsidó, akár keresztény, minden lépten előtérbe tolja és a közérdek felé emelni akarja. És honnét e hajlam? A cultura eszközeitől, termékeitől. A szegény látja a vagyonos ember jólétét, fényűzését és megkívánja. A mi vágyait, a mi hajlamait féken tartaná, az hiányzik. A szigorú jogtudat volna minek oda kellene utalni a népet, hogy azon előnyöket, melyeket ő megkíván, az anyagi jólét előnyeit munka, takarékosság által iparkodjék megszerezni. De, t. képviselőház, hova lesz ezen jogtudat a népben, ha előtte utón - útfélen azt hangsúlyozzák, hogy az ingó tőke, mely nélkül nincs cultura, csak fosztogat, rabol? Mikor az a jog: — az örök jog, a tulajdonjog, a forgalmi jog és egyéb jogoknak gyümölcse. És hova lesz a népben a jog iránti tisztelet, ha előtte a jogegyenlőségnek oly formulatiót adunk, a minőt ez alkalommal az antisemita párti képviselők adtak? Azt mondják, hogy a jogegyenlőség nem egyéb, mint az egyéni és társadalmi erők egyensúlyba hozatala. Olyformán, hogy azok önmagukban megrendszabályoztatván, egyenlőkké váljanak. Nem fejezik ki magukat igy — ez már az én definitióm — ők azt mondták, hogy a jogegyenlőséget nem elvileg, hanem gyakorlatilag kell venni. Olvastam válaszfelirati javaslatukat és abból vontam ki e meghatározást következtetések utján. — A jog a korlátolt szabadság; a jogegyenlőség a korlátok egyenlőségében van adva s a szerzett jogokra nézve, melyeknek az ingó tőke és tárgya abban határozódik, hogy a szerzés felvételeinek szabad államban minden emberre egyenlőknek kell lenniök. Az erők a jelzett korlátokon belül mozognak s érvényesülésük a szabadság használata. Az erők, t. ház, már a természettől különbözően lettek osztogatva, ebből folyik az, hogy a szerzés nem egyenlő, mert a szerzés feltételeinek mindenki egyenlően eleget tenni nem képes. Ha már valaki az erők egyensúlyba hozatala végett a szabadságot úgy akarja megrendszabályozni, hogy az erősebb addig mehessen, mint a gyengébb, mivel czélját csak úgy érheti el, hogy az erő érvényesülhetésének bizonyos feltételeit az erősebbtől elveszi, mig a gyengébbnél az összes feltételeket meghagyja, a jogegyenlőséget alapjában megtámadja. Ily utón mindenkit a föld legtehetetlenebb emberével kellene erő dolgában párhuzamba kényszeríteni. S vájjon nem volna-e ez egyenlő az emberiség haladásának megsemmisítésével? Azé^t én kijelentem nyíltan, hogy én az antisenritizmusban a materialis irány által különben is jelentékeny mértékben megingatott jogtudatnak még nagyobb megzavarását látom. Látom benne, t, ház, még a nép politikai öntudatának megzavarását is. Én a közszellemnek hazánkban fejlesztését óhajtom s meggyőződésem az, hogy nálunk még nagyon sokan vannak, kikre nem hárult át, mit épen Kossuth Lajos is hangsúlyozott, a köznemesség által képviselt azon közszellem, mely abban nyilvánult, hogy ez a nemzet feladatairól s fejlődésének szükségleteiről mindig biztos tájékozottsággal birt. S e tekintetben az antisemitizmus még nagyobb zavarokat támaszt. Nem érvelek abstract eszményi természetű okokkal — mert előre tudom, hogy akkor álhumanismussal vádolnak, hanem azzal, a mi a kornak mai nap iránya: a naturalistieus állásponttal. Hivatkozom a faikivälás törvényére, melyre Istóczy Győző képviselő ur beszédeiben, melyeket nem hallottam,de olvastam, szeret hivatkozni, ugy állván a dolog, hogy a zsidóság veszélyessége is e törvényekre alapittatik. A fajkiválás törvényei az erők ellen erőt szegeznek s az ellentétbe, küzdelembe helyezett erők arányos fejlődése mindig az eredmény, ott, hol a fenmaradás tény. Ez elv érvényesült nemzetünk történe-