Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-361

230 361 országos ülés mAjüs 14. 1884. hogy minden oly esetben, midőn valamely társulat nem képes saját védgátjait önerejéből fentartani, a midőn tehát szükség van arra, hogy az állam közbelépjen — ha t. i. a gátak fentart ásat államérdekek követelik — oly esetekben az összes kezelést vegye át és vezesse az állam és a társulat a mentesített tér után bizonyos maximalis quota fizetésére köteleztessék. Ez az egyedüli hathatós orvoslás, a mely mellett el lehet mondani, hogy a társulat biztosítva van, hogy mit fizet, ezt meg kell fizetnie, de soha újabb pénzzavarokba nem sodortatik. Erősen hiszem t. ház, hogy egynehány árvizes esztendő után érvényre is fog jutni e nézet a házban. Nagyon jól tudom, hogy ma igen nehéz volna a házzal elfogadtatni e fölfogást, nem is törekszem reá, általában semmiféle indítványt, vagy módositványt a törvényjavaslathoz benyújtani nem szándékozom, mert megbocsáthatatlan hibának tartanék minden lépést, mely ma arra vezethetne, hogy ezen törvényjavaslat a benyújtott módosítások folytán még ez ülésszakban esetleg törvényerőre nem emelkedhetnék. Én tehát ezen törvényjavaslatot, mint a mely határozottan nagy előnyül szolgál és lehetővé teszi egyelőre legalább az existentiáját azon társulatnak, részemről elfogadom. Bátor vagyok azonban figyelmeztetni és felkérni a közlekedési ministeriumot, hogy felügyeleti jogánál fogva szorítsa az illető társulatot arra, hogy a 20,000 frtot évenként még az esetben is, ha egy-egy évben ennyire az administrationalis és védekezési költségekre szükség nem volna, mindig behajtsa és azt mint egy tartalékalapot tőkésítse, hogy az egyes rendkívüli esztendők költségeit ebből fizetni képes legyen. Ezen megjegyzéssel a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés.) Herman Ottó: T. ház! Magában véve az a tény, hogy a sövényháza-szegedi árterület ügyei külön törvényes intézkedést kivannak, szerintem elég bizonyíték arra, hogy az egészre való tekintetből valóságos rendkívüli helyzettel állunk szemben és nem túlzás az a kifejezés, hogy a szegedsövényházi társulat helyzete az egész tiszaszabályozás vonalán egyedül áll, mint unicum. Elismerte mindkét ministerium, elismeri valamennyi bizottság-, elismerte minden felszólaló azt, hogy azon társulat helyzete, a milyen volt, tarthatatlan és hogy itt nemcsak a közönséges értelemben vett társulati érdekekről, hanem magasabb érdekekről is van szó. T. ház, midőn a jelen törvényjavaslathoz hozzá szólok, előttem saját tapasztalatom után felmerülnek bizonyos képek, melyeket az idő folyama soha ki nem törül lelkemből, mert hiszen ez a szeged-percsorai és szeged-sövényházai pont volt azon Thermophyle, a mely annyi áldozatot követelt már. itt nem a társulat érdekének megvédéséről, nem annak életképessé tételéről van szó egyedül, hanem szó van arról, hogy mikép a múltban ugy a jövőben is megvédelmeztessenek a magyar községek is a romboló árviz ellen. A szeged-sövényházai társulat helyzete olyan, mint egy erősségnek exponált sáncza, mely voltakép kulcsát képezi a positiónak és én teljesen osztozom azon nézetben, melyet a t. előttem szólt képviselő ur igen helyesen jelzett, hogy az a rend, melyet a most szőnyegen levő törvényjavaslat megalkot, igenis határozottan könnyít a társulat jelenlegi elviselhetetlen helyzetén, de a legkisebb védekezés esetében az az egész calculus, az egész sorozat szükségkép halomra fog dűlni, mert azt hiszem, hogy a t. kormány nem zárkozhatik el az elől, hogy az a holdanként most megállapított két forint, melyről az állíttatik, hogy nem képez túlterheltetést, a tiszaszabályozás mentén más társulatoknak holdanként való megterheltetéséhez képest mindenesetre igen nagy arány. Én, t. ház, nem birom összegyeztetni sem az osztó igazsággal, sem azzal a rendkivüli helyzettel, melyben e társulat van, t. i. hogy magasabb érdekeket köteles védelmezni egy aránylag kis tér neve alatt óriási védművekkel: hogy a többi előnyösebben elhelyezett társulatokhoz képest sokkal nagyobb mértékben terheltessék. Én magam sem szándékozom ez alkalommal módositványt beadni a törvényjavaslathoz, sem azt ridegen elutasitni, de a leghatározottabban kifejezem, hogy a szeged-sövényházai társulat ügyeinek valóságos rendezése nem az, a melyet e törvényjavaslat képvisel, hanem annak egészen másként kell megoldatni és az egyedüli helyes megoldás az, melyet a t. előttem szólott proponált, hogy t. i. tekintettel az egészen rendkivüli helyzetre, állapittassék meg bizonyos tanulmányok alapján egy maximum, melyben a szeged-sövényházai birtokosság ugy rendes mint rendkívüli viszonyok közt is a védmunkákhoz járulni tartozik és vízvédelem esetében az állam maga vegye annak a positiónak megvédését kezébe és hajtsa azt végre a nélkül, hogy a társulatra több terhet róna, mint az valósággal elviselni képes. T. ház! Van még e,gy szempont, melyet figyelmen kivül hagyni nem lehet és ez az, hogy eltekintve attól az eladósodástól, mely már ismételve bekövetkezett ennél a társulatnál s mely az államot mindig abba a ferde helyzetbe hozza, hogy elengedésekkel kénytelen a törvényhozás elé jönni, az egyeseket véve, a megoldás soha igazságos nem lehet; mert azt mindenki tapasztalatból tudja, hogy ott, a hol egy adott terület megvédéséről van szó, a hol e védelem foganatosittatik, már magában véve az áradás utókövetkezményei, t. i. a fakadó vizek, e terület bizonyos részeit használhatatlanná teszik, de a teher ezeken a részeken is rajtuk marad és kétszeresen nehezedik egy oly város lakos-