Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-357

164 357. országos ülés május 8. 1884. nem ingat meg ezen nézetemben egész sorozata az érveknek, melyeket az emiitetteken kivül még elősorol az igazságügyi bizottság; sőt megvallom, hogy némileg meglepett, hogy az általa elősorolt érvekhez folyamodott. Azt mondja nevezetesen a bizottság, hogy nem állhat fenn az 1723. törvény, mert hiszen a törvényhozás alkatrészeiben azóta változott, a királyi tábla például nem képezi többé, a törvényhozás alkatrészét. Bocsánatot kérek, hogy mily alkatrészekből állott akkor és mily alkatrészekből áll most a törvényhozás, az a dologra nem tartozik és a dolgon nem változtat Ha ez argumentum akar lenni, akkor az is argumentum lenne, ha felhozta volna a bizottság, hogy azért nem alkalmazható az 1723. törvény, mivel akkor az alsóház rendi alapon állott, jelenleg pedig népképviseleti alapon áll. Továbbá felhozza, hogy azóta az 1848: IV. t.-czikk új intézkedéseket hozott a törvényhozás biztonságára nézve. Ez sem tartozik ide, mert hiszen ezek inkább rendőri természetű intézkedések, itt pedig az immunitásról magáról, annak lényegéről van szó. Még azt is felhozza, hogy nem alkalmazható az 1723. törvény, mert hiszen a királyi tábla nem fungál többé mint elsőfolyamodású fórum, hogy a nagyobb hatalmaskodás bűntette megszűnt, hogy a súlyosbított halálbüntetés szintén el van törülve. Engedelmet kérek: ez a dolog formai részéhez tartozik, a melyre nézve kijelentettem első felszólalásom alkalmával, hogy azokhoz nem ragaszkodom; azonban ez nem viciálja, hogy a mi a törvénynek anyagi részéhez tartozik, az fentartandó és alkalmazható per analógiám. Én tehát mindezeknél fogva kénytelen vagyok kijelenteni, hogy azon nézetemet, melyet korábban az 1723: VII. t.-ez. életben léte és alkalmazhatása iránt nyilvánítottam, most is fentartom. A mi már most a bizottság azon javaslatát illeti, hogy nem forogván fenn szüksége újabb intézkedéseknek a mentelmi jog biztosítására, mellőzendő az én indítványom, erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy a t. bizottság azért nem tartja szükségesnek intézkedések tételét, inert a jelenlegi állapotot a mentelmi jognak világos, határozott voltát és annak biztonságát kielégítőnek tartja. Hát nézzük, hogy milyen a jelenlegi állapot. A büntető törvénynek 30í. és 302. §-ai szerint azok, a kik a képviselőt könnyű, vagy súlyos testi sértéssel illetik, nem jönnek külön tekintet alá, hanem egyenlően büntettetnek azokkal, a kik más egyént sértenek meg. Ez esetben az illető félévi, illetőleg egy évi fogházra ítéltetik. A ki képviselőt rágalmaz, az a 262. §. szerint egy évi fogházra és 2,000 frt pénzbüntetésre Ítélhető, tehát a rágalmazás büntetése nagyobb. Az pedig, a ki a képviselőt a maga fimetiójának gyakorlatában akadályozza, ha népcsoport teszi ezt, a 163. §. értelmében 5 évi, ha egyes ember teszi, 3 évi börtönnel sújtható. T. ház! Ez valóságos lefordított seala. E szerint nagyobb bántalmazás sokkal kisebb büntetést von maga után, mint a kisebb bántalmazás. Meglehet, hogy ez a magasabb tudomány szempontjából némelyek által helyesnek tartatik, de én az én egyszerű táblabírói logikámmal és jogérzetemmel az ilyen eljárást nem fogadhatom el. A t. bizottság azt mondja, hogy a ki az országgyűlés tagját bántalmazza, vagy súlyos testi sértéssel illeti, mely őt talán egy hónapig, talán tovább akadályozza functiójának teljesítésében, annak megbüntetésére nézve a jogegyenlőség elve alkalmazandó. Bocsánatot kérek, én azt hiszem, hogy a jogegyenlőség elvét ez esetben alkalmazni nem lehet. Hiszen az, hogy a ki rágalmazza a képviselőt, vagy a hatóság tagját, vagy a ki akadályozza functiója teljesítésében, nagyobb büntetéssel sujtassék, mint a ki mást bántalmaz: szintén ellenkezik a jogegyenlőséggel. Az egész mentelmi jog praerogativa és privilégium. De azért annak fentartása nem ellenkezik a szabadelvűséggel, mert a szabadelvűségnek egyenes postulatuma az, hogy a népfenség hordozói, a népképviselet tagjai teljesen megóvassanak függetlenségükben, (Helyeslés a szélső baloldalon) hogy elláttassanak mindazon garantiákkal, a melyek functióik teljesítésére szükségesek, így tehát a jogegyenlőség tekintetével előállani egyáltalán nem lehet. A t. bizottság elismeri azt, hogy a ki a törvényhozás tagját bántalmazza, mindenesetre súlyosabb beszámítás alá esik, mint a ki mást bántalmaz ; hanem azt mondja, hogy erre nézve megvan a biztosíték az új büntető törvénykönyvben. A bírónak szabadságában áll oly esetben, midőn az országgyűlés tagjáról van szó,' a büntetés magasabb fokát alkalmazni. Én részemről ebben elegendő biztosítékot nem látok, mert ennek alkalmazása egyedül a biró tetszésétől iügg. És ha tekintetbe veszszük azt, hogy mily directivát vehet a biró a maga eljárására nézve még azon véleményekből is, a melyek pl. itt a képviselőház kebelében a mentelmi jogra nézve kifejezésre jutnak, azt hiszem, hogy a biró nem vehet imperativ utasítást arra nézve, hogy a súlyosabb büntetést alkalmazza. A t. bizottság jelentése azt mondja, hogy elég garantia van a mentelmi jogra nézve azon élő gyakorlatban, a mely tényleg fennálLDe hát min alapul voltakép ezen élő jog gyakorlata? A t. bizottság erre vonatkozólag maga hivatkozik különböző bizottsági jelentésekre, hivatkozik elismerem azon fontos bizottsági jelentésre is, mely 1867-ben