Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-354

3)4. országos ülés május 3. 1S34. 133 ngy bizonyosan ez a nyilatkozat tartozik ebbe a katliegoriába; (ügy van! balfelől) egyébiránt hogy az ország iparosainak érdekei iránt viseltetem-e érdekkel és buzgalommal vagy nem, arra nézve teljesen meg vagyok nyugodva, hogy az ország iparosai tájékozva vannak és hogy a kellő következtetéseket levonhatták az ipartörvény előkészítése és létrehozatala körüli működésemben. (Élénk éljenzés balfelől. Igaz! Ugy van!) Tehát nem, mintha ez a némileg gyanúsító mellékvágás engem egyáltalában bánthatna vagy érinthetne, hanem csupán azért hozom fel, mert csudálatosnak tűnik fel az ily nyilatkozat épen azon pártnak padjairól, a mely párt bennünket azért, mert a nemzetnek anyagi erejét ezen alkalommal is kímélni akarjuk, korteskedéssel vádol. (Élénk helyeslés. Ugy van! balfelöl.) De azután mit mond a nevezett képviselő ur? Azt, hogy ő azért szavazza meg az iparosság érdekében e törvényjavaslatot, mert egyenlő figyelemben akarja tartatni az országnak minden osztályát és igy kívánja, hogy nyujtassék az iparosoknak ez az alkalom, hogy munkát kapjanak. Hát kérem, haamunkanyujtás szempontjából nézzük a dolgot, itt csupán az építészet és az ezzel rokon, a ház- és a palotaépítés körül foglalkozást nyerhető iparosokról lehet szó, tehát elismerem, a nemzetnek egy igen fontos, minden figyelemre és pártolásra méltó osztályáról, hanem magának az iparosságnak is egy aránylag kis részéről. Már most, ha valaki azt mondja: az iparosság ezen részének érdekében kívánom, hogy a szükségnek határán túl még 7 vagy 8 millióval drágább építkezés történjék, a melynek terhét az egész nemzet lesz kénytelen viselni, van-e ez azután feljogosítva arra, hogy azt mondja: én a nemzet minden osztályának érdekét egyiránt szivemen hordom, ti pedig particularisták vagytok, a kik csak egyik osztálynak érdekében szóltok, csak egyik osztály nyereségét akarjátok előmozdítani. (Ugy van! a baloldalon.) Egyébiránt, t. ház, a tárgy annyira ki van merítve, hogy én annak további elemzésébe nem bocsátkozom. Csak egy megjegyzés legyen megengedve közösen intézve az igen t. ministerelnök úrhoz és Szontagh Pál igen t. képviselőtársamhoz. (Halljuk!) A ministerelnök ur e tárgyban mondott első beszéde végén egész pathossal hivatkozott azon érzelmi tekintetekre, melyek, én is elismerem, ezt az ügyet, mely ma napirenden van —• rokonszenvessé teszik minden magyar embernél. És Szontagh Pál képviselő ur ezzel párhuzamban haladva azt monda, hogy különösen a mi hazánkban nem véli elhanyagolandóknak a nemzeti fejlődés azon momentumait sem, melyek a képzelemre hatnak; ő nem kicsinyli azon szertartásos külsőségeket sem, melyek megkapják a szivet és a képzeletet. Tökéletesen igaza van mindkettőnek. Én is azt hiszem, hogy valamint az egyes ember, ugy az egész nemzet, sem élhet meg tisztán csak a kétszerkettő négyből, nem élhet meg csak az abstract arithmeticából, nem élhet meg egyedül a száraz, rideg észből. Ezt én is elismerem. És ezért elismerem, hogy van jogosultsága oly intézményeknek, van jogosultsága oly áldozatoknak is, melyek az érzelmi és a képzeleti momentumokra hatnak. Igen, mindezeknek van jogosultsága. De csak addig van jogosultsága, míg az ész rovására és annak ellenére nem szólnak. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert, a mint az egyes ember, ugy az egész nemzet sorsának vezetésében is szükséges, hogy a gyeplőt a rideg ész szava vezesse. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon) és csak az ez által szabott határokon belül van jogosultsága az érzelmi és képzeleti momentumoknak, melyek fontosságát, ismétlem, én is elismerem. De kétszeresen áll ennek a consideratiónak fontossága nálunk. Ha van hiba, t. ház, melyre a magyar nemzetnek hajlandósága van, abban áll-e tán az a hiba, hogy túlságosan számítók vagyunk'? Abban-e, hogy a képzeletnek és szívnek csekély tért engedünk, ugy az egyes ember, mint az egész nemzet politikai élete fejlődésének elhatározásaiban? Kern inkább oda hajlik-e fajunk, épen mint keleti faj, hogy a rideg ész parancsszava előtt nehezen tud meghajolni akkor, midőn szive valamely ösztönének, képzelete valamely káprázatának teljesítéséről kellene lemondania'? Bölcs, előrelátó vezetése politikánknak vájjon oda fogja-e tevékenységének súlypontját fektetni, hogy épen ezen népnél növelje a képzelmi és érzelmi momentumok cultusát ? és nem épen nálunk kétszeresen szükséges-e azt minden alkalommal visszahívni ezen nemzetnek emlékezetébe, azt hogy érzelmei, legyenek bármily tiszteletreméltók, képzelmének eszményei legyenek bármily szépek, bármily kápráztatók, épen hogy nemzeti létét biztosítsa és fentarsa, épen, hogy haladásának alapjait ne veszélyeztesse, szükséges néha féket, korlátot szabni legjogosúltabb, legigazságosabb aspiratióinak, ha a rideg, számító ész parancsszava azt mondja: nem szabad. (Hosszantartó élénk helyeslés a baloldalon.) . És tekintve nemzeti egyéniségünket, megvallom, nem is tudom, hogy ha kortes szempontból fognók fel a dolgot, helyesen cselekszik-e az ellenzék, tacticailag ezélszerű dolgot művel-e, midőn a túlköltekezést ezen szép aspiratiónál is ellenzi. Nem is tudom, hogy az előbb általam említett nemzeti hajlam folytán nem lesz-e popularisabb azon álláspont, mely azt mondja: emeljünk alkotmányunknak palotát, ha lehet égig emelkedőt, isem tudom, de nem is gondolok vele s nem is ezt kérdem, hanem csak azt, hogy mi ily helyzetben, épen nemzeti egyéniségünket tekintve, kötelességünk. Én kötelességemnek ismerem és első_ sorban azon