Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-346

346. országos ülés április 24. 1884. 3g5 ha a szülők megszavaztattak volna, hogy elfogad- j ják-e az iskolai kényszert, vájjon meg lett volna-e a s /s többség; vagy ha megszavaztatnák az ügyvéde­ket, hogy kell-e nekik az ügyvédi kamara, vájjon hányan szavaznának mellette. (Egy hang a szélső lalfelől: Ügynek sem kell!) Ha a belépési kényszert a közérdek követeli: tetszik vagy nem tetszik az egyénnek, a testület tagjává kell lennie. Ha már eltértünk a szabad ipar eszméjétől; a mennyiben elfogadtuk a képesítést, elmehetünk tovább is; elfogadhatjuk a testületi kényszert is. Fogadjuk is el, mert ha elfogadjuk, akkor bedugjuk a sok panasz forrását, akkor az iparosok meggyőződhet­nek, hogy az ipar felvirágzását sem képesítést követelő törvénynyel, sem kényszertesületet elren­delő törvénynyel hazánkban eszközölni nem lehet. Az ipar felvirágzására sok más tényező közre­hatása és különösen az általános műveltség, szak­értelem és szorgalmas munkakitartás szükséges. Bárminő törvénnyel az ipar felvirágzását eszközölni nem lehet. Ily nézetektől áthatva, tisztelettel ki­jelentem, hogy én a 122. §. 1. bekezdését el nem fogadom; de nem fogadom el a benyújtott módo­sítványokat sem. Elvileg helyeslem a gr. Zichy Jenő kép­viselő ur módosítványát, de szerkezeténél fogva részint azért, mert pleonasmust foglal magában, részint pedig, mert nincs benne a minek benne kellene lenni, azt el nem fogadhatom. Bátor vagyok részemről a következő módosítványt elfogadásra ajánlani: Minden olyan községben, melyben a képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó ipa­rosok száma legalább százra megy, az iparhatóság által ipartestület alakítandó. Minden önálló és képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparos mestersége megkezdésével az ipartestületbe be­lépettnek tekintetik és az azzal járó jogokban részesül; de egyszersmind az azzal járó kötelezett­ségeket is teljesíteni köteles. Kérem a t. házat, méltóztassék módosítványo­mat megfontolás alá venni és elfogadni. Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa). Krisztinkovich Ede: T. ház! Áz igen t. ministerelnök ur mai felszólalásában egy oly axiómát mondott, melyet mi ezen padokról is szívesen aláírunk, t. i. azt mondotta: „a törvény jogosultságának is meg van a határa, a hol az államérdek megszűnik s esetleg a magánérdeket szolgálja". Hozzá teszem, hogy „idegen érdeket". És midőn ezen axiómához szorosan ragaszkodom, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a tárgyalás alatt lévő 122. §-t el nem fogadhatom, még pedig azért, mert mikor a tárgyalás általánosságban megkezdődött, az igen t. földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister ar kijelentette, hogy a közkivánalomnak engedve, az 1872. ipartörvény revisiójánál két út állt ugyan előtte, t. i. vagy az általános iparszabadságra térni, vagy a qualifi­catiót és a kötelező kényszertársulatot életbe lép­tetni, de ő e helyett egy eompromissumot létesített. Ezen nyilatkozata, kifejezése mutatja, hogy az iparintézmények, az ipar, a törvény tudatának magaslatán állva, épen azt akarta elérni, hogy Magyarországnak azon szerződéses viszonya, mely miatt Magyarország gyarmati alásülyedtségben van, az ipartörvény által tovább is inegtartassék, vagyis a létért való küzdelemben egymást kizáró két elv közül, ha akarom ezt, ha akarom azt az oldalt mutathassa .ugy a törvényjavaslatban, mint a törvényben, de valósággal megmaradjon Magyarországnak gyarmati helyzete, melyet a közösügyesség teremtett. Midőn a három terményző erő közül, t. i. a földmívelés, ipar és kereskedelem közül a törvény­hozás az ipart szabályozni, törvény által előmoz­dítani kívánja, szükséges, hogy ne azon szem­pontból induljon ki: miként szolgál az az idegen érdekeknek, miként szolgál az annak, hogy Ma­gyarország gyarmati helyzetéből ki ne meneküljön, hanem hogy miként lehetséges azon terményző erőt a jövőre nézve mindinkább fokozni, annak productivitását biztosítani, önállóságra képesíteni? Ha az európai államok törvényhozásait néz­zük, látjuk, hogy igenis vannak államok, melyek saját magukat mint individuális egészet tekintet­ték és habár az iparszabadságnak hívei voltak is, eltértek attól, mint eltért különösen Poroszország 1877-ben Schmoller Gusztáv beszédére, ki azt mondotta, hogy igenis a képesítés s a kötelező ipartársulatok nem valami kényszer, nem retrográd lépés, hanem azon védelem, melyet a terményző erő ezen alakulata az államtól igényelhet és a mely védelemre az teljesen jogosítva van; ha tehát mi ugyanezen elvvel saját iparunkat védelmezni akarjuk, nem pedig Magyarországot tovább is eddigi gyarmati helyzetében tartani, mérlegelnünk kell az iparszabadságnak 12 esztendei következ­ményeit, ekkor azt látjuk, hogy midőn az állam­hatalom ez idő alatt minden akarattal oda műkö­dött e 12 éven át, hogy Budapest főváros európai várossá legyen, és midőn ezt elérte, elérte, hogy Budapest mai lakosságának népessége az 1870-től 32^'u-al emelkedett, ugyanakkor az iparosok száma 17%-ról 15°/ 0-ra sülyedt. Ha e statisztikailag megállapított tényt lát­juk és látjuk, hogy a vidéki iparosság helyzete a zérus niveaun alul van, akkor a minister urnak azon kijelentése,miképen eompromissumot létesített e törvényjavaslattal, csak annyit jelent, hogy az ugy van szövegezve, miképen a törvény egyik rendelkezése intézménye, a másikat paralysálja, azon czélból, hogy az Ausztriához való gyarmati viszony semmiképen ne változzék, ne javuljon. Minthogy pedig én Magyarország állami indi­! vidualitását, önállóságát a törvényhozás minden

Next

/
Thumbnails
Contents