Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-346

364 346. országos ülés április 24. 18*4. alapuló törvény sem a képesítést, sem a kényszert nem állítja fel olyan országokban, hol az létezik és nem követeli azt a tényleg létező 1872-ki ipartörvényünk sem. Ha tehát ettől eltérünk; be kell vallanunk, hogy ez által a liberalísmus érintetik. Más kérdés aztán az, hogy helyesen cselekszünk-e, ha a liberalismustól eltérünk egyidőre azért, hogy megerősödve ismét visszatérjünk oda, hol most gyenge lábunknál fogva járni nem tudtunk. Ezt Őszintén be kell vallanunk és nem kell olyan állításokkal takaróznunk^hogy most ez által a liberalismus érintve nincs. Érintve van bizony! Midőn mi most új törvényt alkotunk, meg kell vizsgálnunk, hogy vájjon azok a panaszok alaposak-e, melyek épen az érdekelt körökből keletkeztek és ha alaposak, miként kell azokon segíteni ? A létező törvény ellen azon panasz emeltetett, hogy az az iparszabadság elvén alapul s mint ilyen sem a képesítést, sem a testületi kényszert nem kívánja meg az iparostól. Mi mint törvényhozók, a panaszok egyikét alaposnak ismertük el és a napirenden levő törvényjavaslat szakaszaiba beiktattuk, hogy bizonyos mesterségek megkezdésére és folytatására a képesség megkívántatik. Ezzel tehát a panaszok egyikének eleget tettünk. Most a második panasz, a testületi kényszer felett vitatkozunk és azt vizsgáljuk, hogy alaposak-e az iparosoknak erre vonatkozó panaszai, vagy sem. A most, létező 1872: VIII. t-cz. 79. §-ában foglalt törvényünk azon rendelkezését, mely szerint az iparos a társulatba való belépésre nem kényszeríthető, a vita folyamában még senki sem védelmezte, miből azt következtetem, hogy ettől mindnyájan eltérni óhajtunk. Maga a törvényjavaslat 122. §-a is elfogadta a kényszert feltételesen azon egyharmadrész iparos ellenére, a kik testületbe lépni nem akarnak. Most az a kérdés, hogy a kényszernek ezen módja czélszerű és alkalmas-e azon bajoknak megszüntetésére, a melyeket most létező ipartörvényünk megszüntetni nem volt képes? Nézetem szerint a 122. §-ban foglalt feltételes kényszer sem az iparosok óhajait nem elégíti ki, sem pedig a revisio által kitűzött czélt el nem éri. Ezen állításomat a következőkben indolom: Az iparszabadság alapján levő törvényünk eredményében igazolta azt, hogy iparosaink nem biraak a fejlettség azon fokával, hogy a testületek előnyeit önmaguktól felhasználhassák. A legújabb népszámlálás szerint van hazánkban 280,000 önálló iparos; ezek közül csak 22% lépett be önként ipartestületbe. Ez azt mutatja, hogy iparosaink ban a belépési hajlam nincs meg. Ehhez járul még az is, hogy némely iparágak művelői, mint a mészárosok, az aranyozok, a rézöntők, a puskaművesek, a hangszerkészítők, a kocsigyárosok, a szerkovácsok a teherviselés kikerülése végett sohasem fognak önként ipartestületbe belépni. Nem lépnek be önként testületbe a vagyonnal biró és nagy számú tagokból álló iparosok, mert nem óhajtják vagyonuk jövedelmét másokkal megosztani. T. ház! A jelen esetben csak ezen dilemmát] állíthatjuk fel: vagy hasznos imézmény az ipartestület vagy nem. Ha hasznos intézmény, akkor nem szabad nekünk a testületek alakulását a véletlenre bizni; nem szabad az iparosok tetszésére bizni azt, hogy megalakítják-e a társulatot vagy nem. Ha pedig nem hasznos intézmény az ipartestület: akkor az egész IV. fejezetet hagyjuk ki a törvényjavaslatból és mondjunk le azon feladatok teljesítéséről, melyek az iparostanonczok oktatására, mesterek, segédek és inasok egymásközti jogviszonyainak szabályozására vonatkoznak és épen az ipartestületek által megoldandó feladatokul jelöltettek ki a törvényjavaslatban, mert ezeket, amint láttuk az 1872-iki ipartövény végrehajtásánál, az iparhatóságok nem fogják megoldani és végrehajtani. De nézetem szerint az ipartestületek hasznosak és szükségesek, mert épen a jelenleg érvényben levő törvényből győződhetünk meg arról, hogy iparosaink szétszórtan a gyáripar ellenében versenyre kelni nem képesek; tapasztaltuk, hogy iparosaink a gyárak ellenében szétszórva fenállani nem képesek, iparosaink egyesített erejére van szükség, ha a kézműipar a gyáripar mellett virágozni óhajt. Sokan azt mondják, hogy a kényszer utján létrejött ipartestületek a czéh mezét vennék fel és hogy a mai korban az egyént nem lehet arra kényszeríteni, hogy akarata ellenére valamely testület tagjává legyen. Ezen állítások egyike sem áll. Azért, hogy az iparosok saját czéljaik elérésére testületté alakulnak, még a czéhek rémes alakja bizony vissza nem tér. Különben is a czéhek a mai társadalomból nem azért tűntek el, mert testületet képeztek, hanem azért, mert a képesítéssel visszaéltek. Azért tűntek el a czéhek, mert boszantólag jártak el a mesterek felvételénél. A ezekeknek statútumában azon szabály volt érvényben,, hogy a mely segéd kutyát vagy macskát agyonüt, vagy akasztott embert érint, az önálló mesterré nem lehet. Hy boszantó eljárás miatt szűntek meg a czéhek, de nem azért, mert testületek voltak. A czéhek testületi működése nem volt áldástalan; sőt inkább az áldást hozó volt. A mi jó volt azokban, kár lenne azért nem fogadni el, mert az egykori czéheknél is megvolt. De az sem áll, hogy az állami törvényhozásnak nem lenne joga arra, hogy az egyént arra kényszerítse, miszerint akarata ellenére valamelyik testületnek tagjává legyen. Elismert axióma, hogy az egyén jogai a közérdek által mindig korlátolhatok. A mi törvényhozásunk ezen elvet alkalmazta a népoktatási törvény alkotásánál; alkalmazta az ügyvédi rendtartásnál. Én kérdem, hogy