Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-346
354 :J41 o tiZii'roä ülé» április 24. 1884. Én tehát a magam részéről legjobbnak tartom minden eddig hallottak között a bizottság szövegezését, de egyénileg semmi szín alatt nem tudnék oly javaslathoz járulni, mely minden lehető remedium kizárásával, úgy mint a gróf Zichy által proponált módosítvány, ott is kimondja kötelezőleg az ipartársulatot, a hol az illetők maguk nem kívánják s a hol az ép ennél fogva czéljainak megfelelni sohasem fog, hanem azon fontos ezélok el fognak hanyagoltatni. Ajánlom az eredeti szöveget elfogadás végett. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Szilágyi Dezső: T. ház! (Halljuk i) É nnem hízeleghetek magamnak azzal,hogy az előttem szóló t. ministerelnök urat meggyőzöm arról, (Halljuk!) hogy téves nézete, midőn azt hiszi, hogy azok, a kik a bizottsági javaslatot ellenzik, azt főleg azért teszik, mert tartanak attól, hogy az iparosok többségének nézetével nem találkoznak. Mielőtt az eddig felhozottaktól részben eltérő, de rám nézve irányadó érveket kifejteném, hogy miért nem fogadom el a bizottsági javaslatot, engedje meg a t. ház, hogy a t. ministerelnök ur két főérvére, melyeket beszédében felhozott, feleljek. Az egyik abban áll, hogy nehézségek, viszály, súrlódások épen ugy támadnak akkor, ha a száz iparos számát kell constatálni, a mint előállhatnak, a hol a kézművesek kétharmad többségét kell megállapítani. De én azt gondolom, hogy a ministerelnök ur tisztán észre fogja venni azt az óriási különbségei, mely a kettő közt van. Ha ezen oldalon belenyugszunk abba, hogy olyan községekben, a hol 100 kétségtelen olyan iparos van, a ki képesítéshez kötött ipart űz, hogy ezt a 100-at constatálni nehézségekbe kerül, az kétségkívüli dolog, de súrlódásokkal, egyenetlenséggel, ezivakodással ez nem jár. Egészen másként áll a dolog, ha azt kell constatálni, vájjon valamely helyen a kézműves iparosok két harmadrésze kivánja-e a kötelező társulást vagy sem. Ez törvényes feltétel volna a bizottsági javaslat szerint. Ennek kétségtelenül, mindenkit megnyugtató módon meg kell állapítva lenni, mielőtt a testület megalakíttatnék. Hogy a kétharmad egyáltalában megállapítható legyen: elébb azt kell kétségtelenül és mindenkit megnyugtatólag constatálni, hányan vannak összesen azok az iparosok, a kik képesítés alá eső mesterséget űznek, mert a kétharmad csak azután tüntethető ki miden kétséget kizáró módon. (Ugy van! balfelől.) Gyakran egynehány szavazaton fordul meg a dolog. Azok összes fáradozása, a kik pártolják vagy ellenzik a kötelező társulást, ezekre fog összpontosulni. Itt lesz czivakodás, korteskedés, viszálykodás: ez előre látható. Es annak az eldöntésére, hogy kinek van ott szavazata, és kinek nincs, az egész törvényjavaslat semmi módozatot nem tartalmaz. Mert intézkedés | csakis arra nézve foglaltatik, hogy a már megalakult testületbe egy bizonyos iparos köteles-e belépni vagy sem. Alig táplálhatni ezek szerint kétséget, hogy a testületek megalakítása egy oly törvényes feltételhez volna kötve ; — a minek létesítésére, még ha helyes volna is, a javaslatban nincs és alig is található általánosan megnyugtató módozat. És így már előre is fenforog az a veszély, hogy a viszálykodás, a törvénytelenség iránti szemrehányás és huza-vona ki fog fejlődni épen a megalakulás stádiumában. A másik érv, a mit a ministerelnök ur felhozott, hogy az iparosok többsége nem kívánja a kötelező társulást. Én nem tudom, az, hogy az iparosok többsége kivánja-e, döntő érvül felhozatott-e ezen oldalon. De nyíltan megmondom, hogy ezt én döntő érvnek sem a ministerelnök úrtól, sem máshonnan, ha állíttatott, nem fogadnám el. A mennyire én ismerem a vita folyamát, azt, hogy a kézművességet folytató iparosok többsége azt kívánja, ezen az oldalon legalább senki sem állította. {Egy hang a jobboldalon: Gr. Apponyi!) Kérem, én gr. Apponyi állítását — egyébiránt ő ura szavának és legjobban megmagyarázhatja — ugy értettem, hogy ő azt a tapasztalást tette, melyet tettem én is mindenütt, melyet tett a t. ministerelnök ur is és a túlsó oldal minden tagja; én azon iparosok közt, a kik az ipartörvény reformját sürgetik, a kik egyáltalán e kérdésben gyűléseken felszólaltak, küldöttségekben részt vettek, a kik a reform ügyét egyáltalán felkarolták, én mondhatom, ezek közt egyetlen egyet sem ismerek, a ki ezt ne óhajtotta volna. (Helyeslés a baloldalon.) Ez az, a mire ! — ugy gondolom — az itteni nyilatkozatok vonatkoztak. Sőt annyira igazat adok a ministerelnök hogy mondhatom, jelen voltam, mikor a kormány egyik t. tagja a fővárosi iparosok nagyszámú küldöttségét fogadta és ezen küldöttség szónoka azt monda: „Mi azért is akarjuk a kötelező testületeket kimondani, mert ha absolute vesszük a kézmüvet üző iparosok számát, nagyon lehetséges, hogy azok többsége ezt nem sürgeti." A küldöttség szónoka ezt egyenesen megmondotta. De én nem azt tartom döntő szempontnak ily törvényhozási reformnál — lesz szerencsém kimutatni a ház előtt — és rendkívül veszélyes és sikamlós útra lépnénk, ha azt fogadnók el egyedül irányadóul, hogy az érdeklettek többsége kivánja-e így a reformot vagy sem. Megengedem, ez súlylyal bir. És igy kell, hogy jelentőséget tulajdonítsak annak, hogy azok, a kik a reform szükségét érzik, a kik a változást akarják, a kik az ipartörvény javítását akarják, hogy ezek mind egyesülnek 1 ezen óhajtásban, ezt tapasztaltam és tapasztalták
