Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-346

352 316. országos ülés április 24. 1884. megalakult és ha a testület maga veszi kezébe azoknak conscriptióját, a kik esetleg tévedés foly­tán kimaradtak és maga hagyja ki saját köréből azokat, a kik tévedés folytán abba belejutottak, valamint ha a testületi organismus megteremte­tett, lesz constatálható azok létszáma, a kik ezen törvényjavaslat szerint hivatva vannak dönteni a felett, lesz-e testület, vagy sem. Én tehát akár elvi alapját nézem az intézkedéseknek, akár a gyakorlati kivihetőséget tekintem, akár pedig az iparosoknak subjectiv megnyugvására szolgáló és csak másod sorban figyelemreméltó momentumo­kat is, nem juthatok más conclusióra, mint arra, hogy helytelen, czélszerűtlen és az egész intéz­ménynek gyakorlati meghiúsítására vezető javas­lat az, mely a bizottság szövegezésében tétetik le és hogy az ügynek eoncret helyes megoldása ab­ban van, a mit gr. Zichy Jenő indítványa foglal magában, a melyhez szavazatommal hozzájárulok. (Élénk helyeslés bal- és szélső balfélöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Én is abban a nézetben vagyok, a melyet az előt­tem szólott képviselő urak is kifejeztek, hogy ezen javaslatnak hátralevő részében a most tárgyalt szakasz az, a mely a legnagyobb fontossággal bir. Szabad legyen épen azért nekem is pár szóval el­mondanom nézetemet. (Halljuk! Halljuk!) Mindenek előtt arra akarok reflectálni, a mit gr. Apponyi Albert t. képviselő ur beszéde végén a gyakorlati kivihetőség nehézségeiről mondott. Én, t. ház, egyáltalán nem osztozom azon né­zetben, hogy aláírási ívek, lajstromok útján a több­séget minden nagyobb baj nélkül kitudni ne le­hessen. De figyelmeztetnem kell a t. házat arra is, hogy nem áll mit gr. Apponyi Albert kép­viselő ur mondott, hogy a nehézségek elesnek, ha kényszerítőleg mondatik ki az ipartársulat, mert azt mondja ő: ki tartozik bele, azt csak akkor le­het constatálni, ha már megalakult az ipartársulat. Engedelmet kérek, még azon szöveg szerint is, melyet gr. Zichy Jenő képviselő ur proponált, mielőtt meg akar alakulni az ipartársulat, consta­tálni kell, hogy van-e 100 oly iparos, ki az ipar­társulatban résztvenni köteles. Mindazon nehézsé­gek tehát, melyekennek constatálásával járnak, ép ugy megmaradnak a szerint a szöveg szerint, mint a másik szerint, a mit ha meggondolt volna gr. Apponyi Albert képviselő urjalán nem festette volna a nehézségeket oly túlzottan nagyoknak, mint a milyeneknek festette. Ezt mellékesen megjegyezvén, azt mondták a ma felszólalt t. képviselő urak is, hogy honnan vette t. barátom a kereskedelmi minister, vagy akárki más azt, hogy az iparosok nagy többsége nem kívánja, midőn mint gróf Apponyi Albert mondta, alig egy-két kivétellel kívánják az iparo­sok mind, hogy kényszerítőleg, törvényileg léte­síttessék az ipartestület. Hogy ne kelljen messze mennem, megmondom, honnan veszem én ezt a meggyőződést. (Halljuk! balfélöl.) Veszem azoknak felszólalásából, a kik a szöveget ugy, a mint a bizottság javasolja, nem akarják elfogadni. Miért? Mert ha áll az, hogy az iparosoknak nagy többsége egy-két kivétellel mind kívánja, akkor a képviselő urak bátran elfogadhat­ják a szöveget, meg lesz az mindenütt. (Ugy van! jóbbfélől.) De ha önök félnek tőle, miként mondják, hogy ezen szöveg mellett nem lesz meg, akkor le­rontják azon állításukat, hogy az iparosok kivétel nélkül mind kívánják. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Hiszen tegnap maga Graal Jenő t. képviselő ur is — a ki különben hasonlag állítja, hogy az iparosok általánosan kívánják — azt mondotta beszédében, hogy a törvény által kell őket reá kötelezni, mert máskép nem lesz meg, mivel az iparosok nem fogják akarni. Ezt Gaal Jenő kép­viselő ur mondja. Egy másik képviselő ur — a ki hasonlag nem fogadja el a szöveget — azt mondta, hogy az iparosok többsége nem kívánja, bár előre bocsátotta volt ő is, hogy ez nagyiparos kíván­ság, de utóbb azt mondta, hogy a többség nem kí­vánja, mert fájdalom, mint ő monda — ismétlem ő monda, én jobb véleménynyel vagyok az iparo­sokról — az iparosok többsége még ma nincs ná­lunk azon a színvonalon, hogy saját előnyét be­lássa, ők tehát nem fogják akarni és igy nem lesz testület, ha csak nem lesz kényszer. Tehát ismét ott vagyunk, hogy előbb azt mondják, az iparosok mind kívánják, azután oda lyukadnak ki, hogy kényszeríteni kell őket, mert a többség nem akarja. E szerint t. ház, meggyőződésemet épen azok­nak felszól dásaiból merítem, a kik gr. Zichy Jenőnek módosításátpártolják szemben az eredeti szöveggel. Az is mondatott még, mikép lehessen azt hinni, hogy agitatio lesz, ha egyszer a törvény ki­mondta a kérdésnek megoldását? Bocsássanak meg t. képviselőtársaim, de hiszen az 1872-iki törvény is megoldotta a kérdést, mégis talán nem fogják azt mondani, hogy nem volt agitatio az ipa­rosok körében. Volt, mert nem voltak vele meg­elégedve. Tehát, ha megoldjuk a kérdést, ugy, hogy — a mint saját állításaik lerontásával tény­leg a képviselő urak maguk is beismerik — kény­szerítőleg szabunk anyagi terhet és munkát az iparosok nagy többségére, akkor igen is lesz agi­tatio. Mert az a nagy többség ezen tehertől szaba­dulni fog akarni és megindítja majd az agitatiót ugy, a mint megindult az 1872-iki törvény ellen, természetes, felteszem, törvényes eszközökkel, de a megnyugvás, a melyet czéloznak, bizonyosan nem lesz elérhető. A mai ülés első szónokának, t. képviselő-

Next

/
Thumbnails
Contents