Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-341

* <52 341 országos ülés április 4. 1884, hozások intentiój; , szerintem igen helyesen, nem az volt, hogy a rendezett tanácsú városok autonó­miája és statutarius joga korlátoztassék, hanem az, hogy kiszélesittessék. A mi már most a tárgyalás alatt levő szakasz speciális intézkedését illeti: azt, hogy a köztör­vényhatóságok által megalkotandó s az egész megyére, tehát a rendezett tanácsú városok terü­letére is kiható szabályrendeletek voltakép mit fognak tartalmazni, könnyen megérthetjük, ha a szakaszt kissé elemezzük. Azt mondja a szakasz: „A törvény kihirdetése után 6 hó alatt valamennyi törvényhatóság köteles a 10. §. a)—g) pontjai szerint engedély alá eső iparok tárgyában a kö­vetkező 12 — 21. §§-ok figyelembe vételével sza­bályrendeletet hozni." Miről intézkedik a 12—21. §§. ? Mire kell tehát a szabályrendeletben tekintettel lenni ? Arra, hogy az engedély a 10. §. a)—f) eseteiben a sza­bályrendeletben előre megállapítandó számhoz köttessék-e ? arra, hogy az engedély az illető sze­mély megbízhatóságától és a. g) esetében kellő képzettség kimutatásától tétessék függővé. Arra, vájjon a fogadó-, vendéglő-, szálloda-, korcsma-, sör­ház-, pálinka-mérés-, kávéház- és kávémérésben a zenélés bizonyos időre szorittassék-e, vagy egé­szen eltiltassék. Korcsma, sörház, pálinkamérés, kávéház és kávémérés bizonyos utczákról kizárattassék-e; nyitvatartásuk az éj bizonyos óráján túl eltiltas­sék-e ? A zsibárúskodás gyakorlása bizonyos utczák­ról eltiltassék-e; ily üzletek a rendőri hatóság által bármikor vizsgálat alá vétessenek-e ? stb. stb. Kérdem t.ház, hogy a rendezett tanácsú váro­sok területein, melyik hatóság competensebb ezen locális intézkedések megtételére: a megye-e, a mely a rendezett tanácsú városok helyi viszonyait közvetlen tapasztalásból nem ismeri, vagy a ren­dezett tanácsú városok hatósága és képviselete, a mely azokat közvetlen tapasztalásból ismeri s az ipar fejlődése tekintetében közvetlenül van érdekelve ? Azt hiszem, a felelet könnyű. Nem szükséges tüzetesen fejtegetnem a t. ház előtt, mily fontossággal bírnak a rendezett tanácsú városok az állam életében. Nyilvánvaló, hogy ezek előhaladása és erősbödése, az ország egészséges fejlődésének egyik alap föltétele. Nem is illustrá­lom tovább a kérdés ez oldalát, hanem egyszerűen ajánlom a t. ház figyelmébe azon javaslatomat, melynél fogva a köztörvényhatóságok csak a me­gyei nagy és kis községek számára alkossák meg a 11. §-ban körülirt szabályrendeletet, a rendezett városok területére pedig maguk a rendes tanácsú városok, miként azt jelenleg is teszik. Módosítvá­nyom igy szól: „A 11. §. 1. sorában e szó után „törvényhatóság" tétessenek e szavak: „és rende­zett tanáceii város*. (Élénk helye les balfelől.) Azt hiszem, a t. kormány nem fog nehézséget tenni módosítványomra nézve. Azt tapasztaltam a kormány s annak tisztelt elnöke részéről, hogy a rendezett tanácsú városok fejlődését akadályozni nemcsak nem kívánja, sőt azok minél sikeresebb fejlődését a kördek szempontjából élénken óhajtja. Minthogy szóhoz jutottam, megemlítendőnek tartom, hogy Szilágyi Dezső t, képviselőtársam módosítványa az előbbi szakasznál elfogadtatván, a 11 §. 2. sorában e kitétel helyett „a 10 §. a.)—g.) pontjai" ekitétel teendő „a 10. §.a.)—f.)pontjai." (Élénk helyeslés halfelöl.) Gr. Bethlen Ödön előadó: T. ház! Horváth Lajos t. képviselő ur ezen szakasz intézkedésénél kifogásolja azt, hogy a szabályrendeletek megho­zatal! joga kizárólagosan a törvényhatóságot illeti, vagy legalább is azok kezdeményezése. 0 azt óhajtaná, hogy ezen jog a rendezett tanácsú váro­sokra is ruháztassék. Igaz, a mint t. képviselőtársam mondja, hogy az 1872: V, t.- ez. ezen jogot nem ruházza a tör­vényhatóságokra, hanem a közigazgatási hatósá­gokra, melyek ez esetben a rendezett város elöl­járóságai is lehetnek, de ép az iránt e törvény­javaslat óhajt intézkedni, hogy némely iparágak, melyeknek tízese közegészségi, közbiztonsági és közerkölcsi tekintetben országszerte bizonyos egyöntetű intézkedést igényel, minél kevésbbé le­gyenek annak kitéve, hogy azok helyenként egy vagy más részben eltérő módon szabályoztassa­nak. E szempontból a bizottság még abban sem talált valami nagy megnyugvást, hogy a törvény­hatóságokra bizassék e jog, melyek bár a minister ellenőrzése mellett, mégis eltérőleg intézkedhet­nek. A magam részéről azt hiszem, hogy szükséges bizonyos kapocs ezen intézkedéseknek egyöntetű­ségére nézve. Azért én Horvát Lajos t. képviselő­társam módosítványához hozzá nem járulhatok. A mi pedig a szakasznak szerkezeti módosítását il­leti, a mely a Szilágyi Dezső képviselő urnak az előbbi szakasznál elfogadott módosítványa folytán szükségessé vált, ahhoz természetesen én is hozzá járulok. Szederkényi Nándor: T. ház! Horvát La­jos t. képviselőtársamnak igen fontos indítványára vártam, hogy a t. előadó ur terjedelmesen kifogja fejteni azon ellenokokat, a melyeknél fogva az in­dítványt el nem fogadja. De én semmiféle indokot nem hallottam erre nézve és igy egyszerűen nekem is szorítkoznom kell arra, a mit Horvát Lajos kép­viselő ur előadott, kijelentvén, hogy a módosít­ványt egész terjedelmében pártolom, fel kell hoz­nom még a czélszertíségi szempontot is mellette. Midőn a törvény kimondja, hogy ezen hozandó szabályrendeletek az egyes községek számára kü­lönös viszonyaik szerint eltérő intézkedéseket is tartalmazhatnak, kérdem a t. háztól, hogy vájjon annak sikeresebb keresztülvitelére nem czélsze-

Next

/
Thumbnails
Contents