Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-341

254 Hl. arr/ásos ülés 4prilis 4. 3SS4nem kétlem, hogy ezen ház minden tagjának egyaránt szivén fekszik. (Helyeslés a szélső halon.) Kívánom az 1723: VII. t.-cz. 8. és 9. §-ainak alkalmszását, mert bármi véleménynyel legyenek is talán némelyek ezen törvénynek alkalmazhatósága és elavultsága felől, én összes törvényeink közt egyedül ebben látom helyes kifejezését azon felfogásnak, melynek nézetem szerint, a képviselői immunitásra nézve minden alkotmányos államban érvényesülnie kell. Én ugyanis a képviselői mentelmi jogot nem látom kimerítve az által, hogy az országgyűlés tagjának szólásszabadsága biztosítva legyen, hogy az országgyűlés tagját az országgyűlés beleegyezése nélkül törvény elé állítni ne lehessen. Én akként fogom fel az országgyűlés és annak minden egyes tagjának állását, hogy az országgyűlés, illetőleg annak minden egyes tagja az állam fönségének részese. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ez az országgyűlés minden tegjának levetkőzhetetlen jellege, melylyel bir a házon leiül és a házon kivül mindaddig, mig megbízása íart. (Ugy van ! a szélső balon.) És én nem habozom kimondani azon nézetemet sem, hogy az országgyűlés tagjainak sérthetetlensége, habár alkalmazásában nem egyenlő és nem egyenlő fokú is, de természetére nézve hasonló az államfönség másik főrészesének, tehát magának a fejedelemnek sérthetetlenségével. És ezen sérthetetlenség sanctióját a, törvény nem adhatja meg másban, mint ablian, hogy azok, kik az államfönség részesei ellen merényletet követnek el, más és szigorúbb eljárás alá esnek, mint azok, kik más állampolgárokat, vagy akár törvény által alkotott testületnek tagjait, megbízottait bántalmazzák. Én az országgyűlésnek ezen praerogativájában látom lefektetve a törvényhozás kellő tekintélyének zálogát, abban, hogy a ki a törvényhozás valamely tagját,benne magát a törvényhozást bántalmazza, jól tudja aít és tudja országvilág, hogy az maga az állam fönsége ellen emeli fel bűnös kezét

v Én ez elveket látom letéve és biztosítva az 1723: VII. t.-czikkben. Ebben van biztosítva az, a mi nézetem szerint az országgyűlési tagok mentelmi jogának lényegét képezi. És csakis ezen törvényben látom ; zen biztosítást. Új büntetőtörvény könyvünk részint teljesen mellőzi a mentelmi jogot, részint, a mennyiben azzal foglalkozik, azt helytelen bánásmódban részesíti. Mellőzi a mentelmi jogot akkor, midőn 19. §-ában kimondja,' hogy az országgyűlés, úgyszintén a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjainak mentelmi jogát a jelen törvény nem érinti. Helytelenül bánik el a mentelmi joggal akkor, midőn nevezetesen a 163. §-ban teljesen egy kathegoriába helyezi az országgyűlést, illetőleg annak tagjait a törvény által alkotott más testületekkel s egyáltalán nem tartalmaz semmi intézkedést arra nézve, | hogy az, a ki a törvényhozást, vagy annak egyes tagját bántalmazza, szigorúbb eljárás alá vétessék mint az, a ki pl. csőszt, vagy valamely küldöttség tagját bántja. És én igen nagyra becsülöm az igen t. ministerelnök urnak a tegnapelőtti ülésben tett azon nyilatkozatát, mely szerint kijelentette, hogy a mennyiben a fenforgó eset a belügyministerium és a rendőrség eljárása körébe esik, mindent meg fog tenni arra nézve, hogy a merénylők a legszigorúbb elbánásban részesüljenek. Én a t. minister urnak ezen nyilatkozatában — bocsánat a kitételért — mintegy önkénytelen nyilvánulását észleltem azon igen helyes, igazi alkotmányos felfogásnak, hogy t. i. azok, kik az országgyűlés tagjait bántalmazzák, szigorúbb eljárásban kell hogy részesittessenek, mint azok, kik másokat bántanak. Hanem hát a ministerelnök urnak ezen nyilatkozata n bajon nem segít. Mert a t. ministerelnök urnak nem áll hatalmában s meg vagyok győződve, nem áll szándékában sem az, hogy a bíróságokra nyomást gyakoroljon, a bíróságoknak pedig az új büntető törvénykönyv egyáltalán nem ád legkisebb irányt, utasítást arra nézve, hogy azokra, kik az országgyűlés tagjait bántalmazzák, a törvény teljes szigora alkalmaztassák. Ezért kívánom én t. ház, az 1723: VII. t.-cz. alkalmazását. Hanem hát azt mondják némelyek— hallottam legalább ily nyilatkozatokat — hogy ez a törvény el van törülve az új büntetőtörvény által, továbbá, hogy azt nem lehet végrehajtani, mert elavult. Én nem osztozom ezen nézetben. Én nem vagyok azon véleményben, hogy az új büntetőtörvény eltörCte volna. Nem pedig azért, mert az új büntetőtörvénynek nevezetesen 163. §-a csupán egy speciális esetről intézkedik, midőn azt mondja, hogy az, ki a képviselőt valamire való szavazásra, vagy valami ellen való szavazásra kényszeríti, mily elbánásban részesüljön. Ellenben az 1723: VII. t.-cz. kiterjeszkedik a mentelmi jog egyéb vonatkozásaira általánosságban s mindenesetre sokkal szélesebb körben fogja és karolja fel a mentelmi jogot, mint az új büntetőtörvény. De nem osztozom azon nézetben sem, hogy ez a törvény nem volna alkalmazható azért, mert elavult. Azért, hogy valamely törvény a maga formájában elavult, fennállhat materiális tekintetben és azért azt, hogy elavult, tehát Yégre nem hajtható, épen nem lehet mondani. Én elismerem azt, hogy ezen törvény elavult az eljárási módra, a büntetés nemeire nézve. Materiális tekintetben azonban azt állítom, hogy teljes épségben fennáll s a bírónak kötelessége a fennálló törvényt alkalmazni, úgy a hogy van. És ha lehetetlennek tartja, hogy azt betű szerint mindenben alkalmazza, akkor feladata neki analógiához folyamodni, de végrehajtania kell. Ezért kérem az 1723 : VII. t,-cz. épségben