Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-340
238 34 °- országo., tilé. áprili, 3. 1884. hogy e törvényjavaslatban lásson valaki ingerárra, hogy egyik iparával felhagyjon és könnyelműen átmenjen más iparágra. Ezen experiment tatiónak nem akarjuk kitenni sem az illető családját, sem az iparreputatióját, sem a fogyasztó közönséget. Kellő óvatosság és a szükséges feltételek mellett azonban a lehetőségei valóban megadja az Ermuszt Kelemen által beadott módosítvány, a mennyiben a rokontermészetű iparágra feltétlenül, a többiekre nézve akkor, ha a viszonyok, melyek között az átmenet, az iparhatóság véleménye szerint valóban figyelembe veendők és meg van adva a harmadik lehetőség is, ha egészen idegen iparágra akar átmenni az illető, ám szerezze meg arra a kellő képességét, mert azt nem szabad feltennünk t. képviselőtársamról, hogy a kontárkodást akarja. 0 mindenesetre attól, a ki más iparágra át akar menni, azt követeli, hogy ahhoz értsen. Kérdem, hol tanulja meg, ha mü helybe nem megy és nem dolgozik; hogyan szerezze meg a képességét, e nélkül pedig csak nem akarja, hogy ipart űzzön? Azt hiszem, t. ház, hogy még a Czirer képviselő ur által benyújtott módosítvány sem fogadható el, mert az figyelmen kivül hagyja azon nagyon is figyelemre méltó speciális viszonyokat, melyek esetleg csak arra birják az iparhatóságot, hogy kivételes engedélyt adjon. Ez indítvány egyebekben tökéletesen egyre megy Ernuszt Kelemen t. képviselőtársam indítványával, csakhogy azon nagyon szükséges méltányossági elveket, melyeket ez magában foglal, figyelmen kivül hagyja. Én tehát a magam részéről elfogadom Ernuszt Kelemen t. képviselőtársam módosítvány át. Szederkényi Nándor: T. ház! Az előbbeni szakaszban a törvényjavaslatnak egyik legfontotosabb intézkedése van lefektetve. Hogy valóban fentartatik-a ez a törvényjavaslatban, ugy a mint az megállapittatott, vagy pedig jónak látja a törvényhozás az előbbi szakaszban megállapított elvet, egy hátsó ajtót hagyván a 7. §-ban, teljesen felforgatni és lén)^egében megrontani, az elvi kérdés. (Ugy van! Ugy van!) Nagyon természetes, hogy a kik ez elvnek nem barátjai, igyekeznek módot találni arra, hogy azt lényegéből valamiképen kiforgassák. Hegedüs Sándor: Nem kell gyanúsítani senkit! Szederkényi Nándor: Én részemről a képesítést oly garantiának tartom, a melyet a társadalom, az állam megkívánhat — hogy ugy fejezzem ki magam — a társadalom iparlovagjai és szédelgői ellenében. A képesítés megkivánását sem a szabadelvűségbe, sem a ezélszerűségbe ütközőnek nem tartom, ennyit a társadalom megkivánkat, és e körülmények olyanok, hogy ez a kívánság igazoltatik, még is kell azt követelni. Én az ipari foglalkozást nem tekintem olyan körnek, a minek pl. azt Hegedűs Sándor képviselő nr tekinti, és a mint kifejezte magát, hogy ezen közben a szerencsejátékot is megengedi, azt mondván, hogy miért ne kisérthesse meg szerencséjét, a ki az egyik iparágban szerencséhez nem juthatott, a másik iparágban. Meglehet, hogy az életnek vannak esélyei, a midőn egyes tehetséges iparosok talán az egyik iparágban prosperálni nem tudván, nagyobb tehetségük vagy erejüknél fogva egy másik iparágban valóban szerencséhez juthatnak; de egyes esélyekre alkotni intézményeket és intézmények alkotásánál egyes esélyeket venni fel alapul, meg nem engedhető és igy ezen kérdés is a szerencse terévé nem tétethetik. Azt mondja Hegedűs Sándor képviselő ur, hogy ezen eljárás mellett nem lehetséges az, hogy egy szerencsétlen iparos, a ki mesterségében nem boldogult, más mesterségben kereshesse boldogulását. Hát felveszem azt az eshetőségét, hogy pl. egy szabó nem boldogult a saját mesterségében, a melyet tanult, de kérdem, feltehető-e, szabad-e feltenni és arra építeni, hegy tehát boldogulni fog egy oly iparágban, a melyet nem tanult. Hegedüs Sándor: Lehetséges! Vagy talán inkább haljon meg? Szederkényi Nándor: Igaz, hogy az eshetőség nincs kizárva, mert hiszen azt tartom, hogy az illetőre nézve nem fog hátrány hárulni abból. Felemlítem most a napokban elhunyt egyik hazánkfiának, a telephon itteni megalapítójának esetét, a ki, igaz, nem képezte ki magát az ipar pályára, mint tudjuk, katona volt és tehetségével odavitte a dolgot, hogy még egyik fivére, a kinek Parisban az ipartermények egyik legbámulatra méltóbb részének képviseletét birja, másik testvére ide benn Magyarországon megalapította azt mit mások még eddig legalább és sikerrel létrehozni nem bírtak. De épen ez is azt mutatja, hogy nagy tehetségek előtt nincs elzárva azon lehetőség, hogy ők e törvény értelmében egy-két év alatt meg ne szerezzék magoknak a megszabott qualifícationalís feltételeket és ezen egyes szórványos esetek kedvéért nem lehet megnyitni a törvényt a szédelgés, a szabad iparlovagok érdekeinek, szerencse játékának. (Ugy van! a szélső halon.) Sokkal kisebb baj lesz a társadalomra nézve, ha meg nem engedjük egy-két iparlovagnak a szerencsejátékot ez vagy amaz iparon, melynek következéseit a közönség érzi meg, mintsem ha ilyeneket arra kényszerítünk, hogy folytassák és igyekezzenek a kezdett mesterségen maradni s azon a hogy lehet megélni, mert a legnagyobb baj az iparosok körében épen az a szerencsejáték, az a próbálgatás, hogy a fiatal ember nem arra törekszik, hogy becsületes munkálkodással folytassa iparát, hanem a könnyebb módját folytassa, (Igazi
