Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-337

337. •rsxágos Illés máreziiss 31. 1SS4. 191 tiák hatályát inkább növelni fogja, hogysem a bajok valódi okait orvosolná, Ezek a tények és igazságok különben a törvényjavaslatnak eddigi tárgyalása alatt részint a bizottságban, részint a ház plenumäban annyira kiviláglottak; annyira össze lettek törve; azon egészségtelen és abnormális aspiratiók, melyek nem hazai talajból nőve, hanem külföldről importálva és a hazai iparosoknak közvéleményét éveken keresztül megmételyezték, hogy azok, a kik a ház ablakain ki,mintegy a választókerületeknek beszéltek, szükségesnek találták egy új jelszónak,a felvetését t. i. a közös vámterület kérdését. Ámbár én nagyjában egyetértek annak érdemével, a mit az iméntPulszky Ágost t. képviselőtársam e részben mondott, azonban azt, hogy a közös vámterület kérdése e vita keretébe nem volna vonható, ezt nem ismerhetem el, mert elvégre is közgazdasági kérdésekben nem lehet széjj elszakítani a nagy gazdasági ágak összefüggését és midőn egy oly nagy osztályról, mint az iparososztály, van szó, lehetetlen attól elválasztani azon többi előfeltételek vitatását, a melyek a nyerstermelés és egyéb termelési ágakra oly irányadó befolyást gyakorolnak, milyenek az Ausztriával való kereskedelmi és vámközösségi viszonyunk feltételei. Csakhogy t. ház, szorosan ragaszkodva a kérdésnek azon oldalához, hogy a vámterület kérdése mennyire érintheti a kis- és közép iparososztálynak egészséges fejlődését, nem akarok azon lényegi érveknek taglalatába bocsátkozni,melyeket e tekintetben a ház jobb oldalán ülő szónokok és jelesen az igen t. ministerelnök ur felhoztak. En tisztán coneret esetekre hivom fel a t. ház figyelmét. Van ugyanis közel szomszédságunkban egy nagy ország, a mely a nem szerződéses vám- és kereskedelmi politikára, proteetiv és prohibitiv vámrendszerére alapította egész gazdasági rendszerét: t. i. Oroszország. S Oroszországban mit tapasztalunk ? Látunk először is egy igen erős, gazdag háziipart, a mely magából az orosz népéletből fejlődött ki. Továbbá néhány rövid évtized óta, egy dús gyáripar fejlődött ki, a mely Oroszországnak egyik hatalmas hódítási, assimilativ eszközét képezi, oly tartományokkal szemben, mint Lengyelország s a balti tartományok, melyeket nemzetiségi aspiratiók különben az elszakadásra ösztönöznének. A meglehetősen gyér jelentések, de főleg egyes avatott utazók leírása szerint, bámulatos és Európában az utolsó évtizedekben egészen páratlan az a roppant haladás és felvirágoz^ás, a melyet a gyáripar Oroszországban tett. Ámde kézműipar, kis- és középipar Oroszországban egyáltalában nincs, legalább számot tevő, jelentékenyebb mérvben nem tudott kifejlődni. Menjünk tovább. Itt van Ausztria, a mely a közös vámterület eszméjének feltétlen hívei szerint az Ausztria és Magyarország közt fennálló kiegyezésnek minden előnyeit élvezi és a mely tényleg összes gazdasági fejlődését, adóképességét túlnyomólag az iparteiuielésre bazirozza. Mit tapasztalunk Ausztriában ? Talán azt, hogy ott normális és egészséges a viszony, mely a kézműipar és a gazdasági szervezet egyéb ágai közt fenforog ? Ellenkezőleg Csak reasummáljuk a történteket. Alig hogy 1867-ben kormányra került a szabadelvű alkotmányos párt, megindult az, mit a mai német politikai terminológia szerint „das Lied vom armen Mann" — a szegény ember nótájának — neveznek. Eleinte a gyári munkások sorsának javítására irányzott törekvések voltak e mozgalom felszínén. Azonban e felszín képe csakhamar megváltozott. Még 1 870-ben merőben az angol gyári törvényhozás keretében mozgó törvényjavaslatot dolgoztatott ki a ministerium. De már akkor megindult volt a mozgalom, melyet kitünőleg bizonyos ellenzéki pártok szítottak, azt mondván, hogy beteg a kisipar, hogy senyved, állítván, hogy az érvényben álló rendszabályok korlátai közt e senyvédésnek gátat vetni nem lehet, hogy a fennálló törvény gyökeres revisióját kell munkálni. Megkezdetett tehát a revisió, meg ép oly formában s

ffi épen oly tünetek közt, melyeknek itt e házban*voltunk tanúi. E példák a tények erejével bizonyítják, tehát, hogy a szoros értelemben vett iparos s kézművesosztály az önálló vámterület — vagy hogy subtilis megkülönböztetésekbe ne bocsátkozzunk — a védvámos politika által sem létezésében meg nem védetik, sem újjá nem teremthető. En, t. ház azon nézetben vagyok, hogy ha a mi általános közgazdasági politikánk úgy a mint az egész monarchiában, Ausztria-Magyarországban követtetik, a speciális kézműiparra való kihatását kívánjuk nyomozni, akkor egészen más nemzetgazdasági hasisra kell helyezkednünk. Azt kellene vizsgálnunk, vájjon a szabad kereskedés, a free trade, tehát Magyarország speciális érdeke szempontjából — mert ez az, mely a vámközösség mellett Magyarországnak irányvonalat szab. Kormányaink politikája kielégít-e minden jogos érdeket, vájjon azon szabad kereskedési irány ugy tartatott meg, hogy a nemzet gazdasági termelésével és különösen annak ipari productiójával foglalkozó osztályai munka]okban istápolást nyertek s a munkaeszközök és anyagok megfelelő könnyű megszerzése által, miképen boldogulhattak? Egyáltalában nem a specificus védváin kérdése az, a mely az iparososztálynak egészségesebb fejlődése iránti törekvéseinek mélyén rejlik. Sokkal actuálisabb az a kérdés, vájjon a szabad kereskedelmi irány érvényesítése Magyarországon, de tovább megyek, magában Ausztriában is olyan volt-e, mely a nagy tőkés gyári érdeken kivül a lakosság millióira nézve lehetővé tette a kellő boldogulást, nem az