Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-337

190 337. ©rszfcgos Ülés luánwius 31. 1884 vényjavaslat és különösen a képesítési kényszernek hatálya legüdvösebben ép az ipari oktatás, egyképes iparosgeneratió felnevelése irányában fog majd érvényesülni. Fájdalom én még ezen magában véve annyira üdvös és még önczél gyanánt is egy törvényhozási rendszabály méltó tárgyát képező czélnak sikeres elérhetését sem láthatom ezen novelláris intézkedésben. Azt kimutatta az élet és mindenekelőtt ott hol e rendszabály eredeti prototípusa megalkottatott, t. i. Poroszországban, az 1849. kir. rendelettel institualt képesítési kényszerrel, ki lett mutatva azon viták alkalmával, melyek a képesítési kényszernek az osztrák tartományokban való elrendelését kisérték, hogy ezen képesítés-kimutatás igen kevés biztosítékát foglalja magában egy valóban foganatos ipari kiképzés elérésének. Mert az egyáltalában nem közönbös, vájjon valaki, a ki a tanonczbizonyítvány alapján két vagy több évet valamely mesternél eltöltött, ki a maga iparában tényleg előrehaladt ipari s a kiképzés magas fokán áll, vagy egy kis vidéki kontárnál, a ki szintén önálló iparűzésre jogosított mester. Bővebben taglalhatnám e kérdést, de a vitának jelen stádiumában a szólóknak, nézeteiknek inkább constatálására lehet szorítkozni, mintsem indokolásába bocsátkozni. De vannak általánosabb vádjai Hermán t. képviselőtársamnak. Azzal vádolja a kormány működését e téren, hogy jogászokkal és egyáltalában az állami apparátus formalismusával vei az iparososztály bajain s összes gazdasági szervezetünk sérelmein segíthetni. Hát t. ház, ha van formalitás, melylyel nagy bajok orvoslásának neki indulunk: akkor bizonyára azon merőben formális társulási és képesítési intézkedések azok, melyeket most készülünk törvénybe iktatni. Hanem ennél is nagyobb baj az, hogy midőn tényleg sikeresen orvosolni a gazdasági bajokat nem bírjuk, beleviszszük a centralisatió és államosítás tendentiáját és vasnyügét, az egyéniségek korlátozására vezető intézkedések egy egész sorozatát oly társadalmi osztályokba és oly hivatási körökbe, melyek eddigelé legalább az államosítási és centralisticus áramlatokon kivül álltak. Ez t. ház, több mint a szabadelvüség kérdése, mert a szabadelvüség kérdésénél van egy sokkal magasabb rendű és az a szabadság. Hogy ha azután túlterjeszkedve azon körökön, melyek magának az állami igazgatásnak, a szoros értelemben vett állami feladatoknak végrehajtására hivatottak, ha azon körökön túl, a merőben gazdasági, a társadalmi munka és az egyéni életkeresetekre irányuló hivatások körébe viszszük belé az ellenőrzést, az engedélyezést, a hatóságoktól való függést — és az, hogy ezek önkormányzati hatóságok vagy egy nvinister kinevezésétől függő hatóságok-é, a dolog érdemén nem sokat változtat — ha ezt teszszük: akkor felette alapossá lesz a kérdés, hogy nem-e a szabadság, a társadalmi és egyéni szabadság oly nagymérvű korlátozását iktatjuk törvénybe , mely a különben is a eentralisatiónak induló és ez irányban fejlődő egész társadalmi szervezetnek oly physiognomiát fog adni, mely azt épen azon nemzeti alapokból forgatja ki, melyeket Hermán képviselő ur és több szónok, kik vele rokonnézeteket vallanak, annyira hangoztattak. Még egyet. A t. képviselő ur és vele mindazok, kik a kényszertársulásnak hívei, egy szembesítést tettek, egy oly contradistinctiót tettek, mely a dolog valódi érdemének meg nem felel s a melyet reetificálnom kell. Ok t. i. contradistinguáltak: olyanok közt, kik álliberalis phrásisok örve alatt az egész társadalmat mintegy atomizálni kívánják s az egyént mindenféle önző érdekek prédájául odavetik — továbbá pedig azok között, kik társulás utján segítni akarnak az egyén gyengeségén, azt tehetségeinek sikeres kifejlesztésére az együttes erőkifejtés által képesíteni akarják. Ez ellentét t. ház, a jelen törvényjavaslat és kényszertársulási törekvések keretébe be nem illeszthető. Egy üdvös gazdasági fejlődésnek minden igaz hive egyáltalán nem kívánhatja azt, hogy az iparososztály az associatió és cooperatió nagy segélyeszközeiről és intézményeiről lemondjon, sőt ellenkezőleg határozottan rá kell lépni e térre. De a kérdés az, hogy mily mérvben, főleg pedig mily tartalommal. A nagy baj nézetem szerint az, hogy nem mindig a reális czélt előmozdító és biztosító társulások azok, melyek az összes hazai iparososztály szemei előtt lebegnek. A mi előttem lebeg, az a cooperatió és associatió, azon intézményei, melyek mint a hitel és előlegegyletek, itt az árúcsarnokok, termelési s elárúsítási egyesületek s a valóban productiv társulási intézmények egész sorozata, melyek a nélkül, hogy az egyéni és társadalmi szabadságot legkevésbé vitiálják, az elérni kívánt ezél, a gazdasági létfentartás és boldogulás közvetlen biztosítását munkálnák. Ilynemű társulatok magára a productió, a hitelszervezet, az árusítás, az összes munka tökéletesbítésére vezetnének, nem pedig oly merőben formális ténykedésre, milyen a contensplált szervezetű ipartársulatoktól a legjobb esetbemis várható. A|nagy baj épen az, hogy az egyéni initiativa és az ebből kifolyó productiv társulási működés hiányzottak eddigelé a mi hazánk összes ipari mozgalmában és nagyon félő, hogy a törvénynek azon intézkedése, a mely azt látszik mondani, hogy mi ezen osztály bajait sanáljuk azzal, hogy ha egy formális kathegoriát, amely eddig facultativ|volt, kötelezővé teszszük, ezen uralkodó tenden-