Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-337

§37- orsiágos ftiét Jkirczlus 81. 1SS4. jgg rozva és én is idegenkedem minden oly socialisticus tantól, mely a kereseti viszonyokban az egyéni felelősséget kevesbíteni törekszik. De a czél nem lehet kétes, nem lehet kétes semmi oly eszköz helyessége sem, mely az erők eoncentrálását az öntevékenység által teszi lehetségessé, társulás által emeli ki az iparost abból az elszigeteltségből, mely lelki Ínségének és testi nyomorának forrása; hanem erre megfelelő törvényszózás szükséges, kell, hogy az iparosokat törvény által autorisált szövetkezetbe egyesítsük. Én teljesen méltánylom -azt, hogy a szabadság szempontja tulajdonkép csak az associatió elvével egyezik meg, de legyen valaki akár az associatió, akár a testületek álláspontján, bizonyos, hogy a czélt egyformán helyeselni kell és a kérdés akkor csak a gyakorlati kivitel lehetőségeinek kérdése. Áz associatió e téren eddig nem sikerült. Hiszen az 1872-ki törvény csakugyan az assotiatióra bíztatta az iparosokat. És mi volt a következés ? Hogy a régi czéhek legnagyobb része feloszlott és még a czéh vagyonát is felosztották. És mily mostoha a kormány politikája? 1872-ben országos szövetkezés létesült, a melynek az volt czélja, hogy társulatok alakulását előmozdítsa, hogy nyers anyag beszerzési, fogyasztási szövetkezetet létesítsen, útmutatást adjon, hogy közös raktárok állítására buzdítson. Ennek alapszabályai négyszer terjesztettek fel, a ministerium által követelt valamennyi módosítását elfogadták és utóvégre sem nyert szentesítést (Halljuk! Halljuk!) s igy kénytelenek voltak az iparosok lemondani. Ilyen körülmények között meg kell ragadnunk a kötelező testületek alakításában nyújtott módozatot és azon túlságos merevség, melyet György Endre t. képviselő ur az associatió és testület megkülönböztetésében tanúsít, egyszerűen theoreticus szőrszálhasogatás. Teljesen helyeslem azt, hogy a törvényjavaslat nem szaktársulatokat léptet életbe, hanem ipartársulatokat, mert épen abban látom a garantiát arra, hogy minél több erő egyesitessék, de ezzel a régi czéhek visszaélései fel ne éledjenek. Hanem nem fogadhatom el azt a megszorítást, melyet a törvényjavaslat contemplál az által, hogy az ipartársulatok megalakulását tisztán az iparosok két harmad többségének megegyezésétől teszi függővé, mert azt gondolom, hogy ha a testületek szükségét elismertük, akkor nem szabad fukarkodnunk és megtagadnunk a biztosítékot az ilyen testületek megalakításától. Mindezek alapján t. ház megnyugvással fogadom el a törvényjavaslatot. Én bizom abban, hogy e törvényjavaslat intézkedései arra fogják képesíteni az iparosokat, hogy Magyarországon a rájuk váró nagy culturhivatást teljesítsék, sőt, mint azt már Berzeviczy t. képviselő ur hangsúlyozta, azt hiszem és remélem, hogy a törvényjavaslat hatása Magyarországon a polgári osztály erősödését elő fogja mozdítani, általánossá fogja tenni a munka becsülését és vele meg fogja erősíteni a polgári önérzetet. Épen a jelen időkben hányszor halljuk e szót középosztály, mint valami harczi kiáltást emlegetni, de nem halljuk arra a feleletet, a visszhangot. Én épen a polgári osztály hiányának tulajdonítom azt, hogy majdnem védtelennek látom a polgári társadalmat az aristokratia kísérletei és a demagógia izgatásai ellenében. Én nem vagyok hajlandó rémeket látni s nem hiszem, hogy a törvényjavaslat osztályszellemet fog feléleszteni. Ellenkezőleg azt reménylein, hogy az új iparszervezet Magyarország polgári szellemét fogja erősbíteni és hogy az új iparostestületek Magyarország demokratiájának lesznek nevelőiskolái. Ha majd erős iparos osztály létesül, akkor lesz müveit, erős, szilárd középosztály is. Ez fogja egyesíteni a társadalom munkaerőit ha jönn 'nek válságok, lesz magyar Siéyes, ki a középosztály nevében megmondja: a nemzet én vagyok. Az az osztály, a mely azelőtt nem volt semmi, az lesz minden. Elfogadom a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lánczy Gyula: A vita jelen előrehaladott stádiumában rendszeres discussióba ereszkedni azon egyes pragmaticus vezérkérdések felett, melyekből indulva az ipartörvényjavaslat érdemileg megbírálandó, legalább is felesleges lenne. Hanem egyik előttem szólott képviselőtársam, Hermán Ottó ur beszédében foglaltatott néhány pointe, melyekre redukálhatni lehetne mindazt, a mi a jelen vitának actualis controversiája a háznak egyes árnyalatai között; mert hisz az ipartörvényre nézve feloszlottak a pártok egyes véleményárnyalatokra. Hermán Ottó képviselő ur azon képviselőtársaimat, a kik a törvényjavaslat coercitiv intézkedéseit, a képesítési kényszert és a társulási kényszert megtámadták, többek közt azzal látszott vádolni, hogy nem birnak érzékkel az iparososztálynak azon senki által kétségbe nem vont s mindnyájunk által támogatni kivánt aspirati ójával szemben, hogy emberséges megélhetést szerezzen. A szőnyegen lévő törvényjavaslat és annak kissé erőszakos intézkedésének azonban t. ház, azok nézete szerint s azokhoz magam is csatlakozom, kik ezt a természetes fejlődéssel megférőnek nem ismerik el, nagy hibája épen az, hogy a megélhetés, a reális megélhetés feltételeinek javítása, orvoslása tekintetében épen hatálytalan leend. Az az eddigi szónokok által jóformán elismertetett és gr. Apponyi volt az első, aki kiemelte, hogy a képesítés kimutatásának kényszere a nagy iparnak verseny elleni megóvását nagyon kis mértékben lesz képes munkálni, hanem hogy a tör-