Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-337
337. országos Ülés márerius 31. 1884. jgj mint a deszkaszál a hajótöröttnek, kit a tenger habjai -elmentéssel fenyegetnek, a menedék gyarló ugyan, de a kétségbeesettnek élethalál kérdését képezi. (TJgy van! a szélső 'baloldalon.) Azt mondja Pulszky t. képviselőtársam, hogy az önálló vámterületről nem lehet nyilatkoznunk, ha nem mondjuk meg azt is, minő irányban kívánjuk azt alkalmazni. Én megfordítva, azt hiszem, hogy bárminő szempontból vegyük a dolgot, az önálló vámterület a mi természetes közgazdasági alapunk. (TJgy van! a szélső baloldalon.) Ily törvényjavaslatot, a milyen előttünk van, különbözően lehet megítélni akár a fogyasztó, akár a termelő szempontjából, de a mi egyformán szükséges mind a két szempontból mint első feltétel, az a külön gazdasági lét, az önálló vámterület. {TJgy van! a szélső baloldalon.) És attól nem engedjük magunkat eltérittetni oly érvek által, hogy az önálló vámterület épen csak a nagyiparnak válnék javára. Meglehet, hogy közvetlen hatása csak a nagyiparra nézve van, de ha önálló vámterületünk lett volna az ipar fejlődésében, az átmeneti idővel járt volna — és minden átmeneti idő a gazdasági viszonyok rázkódását enyhítette volna. Az a nagyipar, mely hazánkban fejlett, annak a saját tevékenysége teréről leszoruló kisiparnak adhat némi foglalkozást és keresetet, sőt nagy mértékben megengedte volna kisiparunknak a képességet, hogy önerejéből nagyiparrá váljék, mertl a fogyasztóra nézve az országban a mai kifejlett közlekedési és forgalmi viszonyok mellett nem tesz különbséget a távolság s nem tesz az különbséget, hogy a nagyipar Ausztriában, vagy Magyarországban van-e, de a munkásra nézve nagy különbséget tesz, mert az országban fejlett nagyipar adhat munkát, az a mi munkásainké, de az a nagyipar, mely Ausztriában van, versenyével csak megsemmisítheti a mi iparosainkat. {Igaz! a szélső balon.) A dolog valósággal ugy áll.haiparviszonyainkat összefüggésben Ítéljük meg az önálló vámterülettel, hogy ugyanakkor, mikor rázúdult iparunkra a külföldi nagyipar versenye, ugyanakkor az ipart ez országban desorganisáltuk, és megfosztottuk utolsó ellentállási képességétől. Én magam is azok közé tartozom, kik az 1872-ki törvényt elhibázott lépésnek tartják. Az iparszabadság elve, mint olyan kétségtelenül szép elv de mint t. képviselőtársam Körösi, ki hatásos dicsérettel lépett fel az iparszabadság elve mellett, maga megengedte, hogy a szabadság kérdése tulaj donképen az ipar fejlődésének kérdése. Kétséges dolog mindenesetre az, hogy az iparszabadság magában mint olyan, teremtett-e valaha virágzó ipart. Mert azt a virágzó ipart, melyet mi a külföldön látunk, teremtették a technikai felfedezések, a közlekedési eszközök óriási haladása és a hitel roppant kifejlődése, (ügy van.' a szélső balon.) Eni nek csak következménye lehetett aztán az ipar| szabadság, nem pedig szülőanyja. Az iparszabadság, megengedem, érvényesiti áldásos hatását olyan országokban, hol már kifejlett iparosélet létezik, hol a társadalmat áthatja az iparos-szellem, így van ez a nyugoti nagy országokban. De az ipar fejlődése mindenütt megelőzte az iparszabadságot s csak azután lehetett az iparszabadságra áttérni, mikor a társadalom szervezete a szabadság alkalmazását megengedte. Ne tudom, talán azt fogják találni, hogy e szempont, melyet én itt annyira hangsúlyozok, a szabadelvűséggel ellenkezik. És csakugyan a ház sok tagjának gondolkozóba kellé esnie a szabadelvííség olyan ékes hirdetése után, minőt György Endre t. képviselőtársamtól, vagy épen most jelenleg Pulszky t. képviselő úrtól hallottunk. T. képviselőtársam fejtegetésére azonban meg kell jegyeznem, hogy sohasem osztoztam a szabadelvűség olyan felfogásában, mely testületekkel ellenkezésbe helvezi magát s a testületek alakúlását ellenséges szemmel kiséri. Ez a franczia eentralisatió felfogá Sä £1 SZÍR badelvüségről és a szabadelvűségnek azon felfogása, melyet a franczia convent a végletekig alkalmazott, mikor a tudományos akadémiát is megszüntette azon czímen, hogy a szabad állam testületek létezését meg nem tűrheti. Annál inkább csudálkozom, hogy a t. képviselő ur a szabadelv üség ily szempontjának hódol, mert logikai ellenmondásba esett akkor, mikor visszautasította, hogy ő a manchesterismus elveinek híve volna. Én teljességgel nem tartozom azok közé, kik a manchesterismusról kicsinyléssel tudnának szólani. Mindenesetre oly tan az, melyet nagy tudósok hirdettek s nagy államférfiak alkalmaztak. Én is meg vagyok győződve a manchesteri politikának azon hibájáról, hogy kifelejtette az emberben az erkölcsi momentumot. Azt tartom, hogy a szabadságnak oly értelmezése a gazdasági viszonyokban, mely az emberi társadalom szabályozásában csak a lesser fairé elvét és a szabad concurrentiát ismeri, következéseiben oda vezetett, hogy a modern gazdasági élet egészen a részvény és gép uralma alá kerül és az egyént megfosztotta a gyakorlatban azon szabadságtól, melyet az elmélet néki megadott. (Élénk helyeslés.) T. képviselőház! Teljesenigaz, hogy magának a kérdésnek megítélésénél nem lehet szemet hunynunk, hogy a kézműiparnak hazánkban is, másutt is a legnagyobb ellensége a gyáripar fejlődése és ezt, mint előbb hangsúlyoztam, oly tényezők mozdítják elő, a melyek ellenében minden védekezés hiábavaló. De el lehet-e fogadni azon szempontot, hogy azért, mert a gyáripar oly óriási arányban fejlődik és valódi veszélyt képez a kézműiparra nézve, bármilyen intézkedés, mely a kézműipar I megvédelmezésére irányul, teljesen felesleges?
