Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-337
Jg4 337. országos ülés betölteni is képes. Hanem a gazdasági téren, ugy a mezőgazdasági téren, mint a kereskedés és ipar terén miről van szó ? olyan érdekről, a mely első sorban közérdek, olyan érdekről, a mely első sorban az ország állapota szempontjából ítélendő meg? Nem. Ellenkezőleg olyan érdekről van szó, a melyben mindenki magához áll legközelebb, melyben első fórum, első itélő mindenki első sorban önmaga, a melyben nem a kötelességérzet, hanem a szolgálat, az egyszerű megélhetés, épen az egyéni érdek az irányadó. És hála isten, hogy igy van, mert ez jobban biztosítja, bármily magas mérvét tételezzem is fel a kötelességérzetnek, jobban biztosítja a helyes eljárást és helyes felfogást, mert mindenki a maga egyéni szűk körében jobban fogja tudni, mint az általános társadalmi körben, mérvnek átértését mindenkitől követelni egyáltalában nem is lehet és melyet, hogyha az egyéni munka és egyéni hivatás ahhoz köttetik, valóban a legalsó rendű emberre hárítjuk a felelősség legnagyobb terhét, mert ő azon szerény álláspontjánál fogva legnehezebben képes áttekinteni a társadalom egész terjedelmét és az abból származó kötelesség egész súlyát. Ne követeljünk tehát jogokat, melyek kötelességgel karöltve járnak, a melyeknek teljesítésére a jogosított egyáltalában képtelen. Ne mondjuk, hogy a munka társadalmi hivatás, hanem mondjuk, hogy az egyéni hivatás és kötelesség, mert akkor az egyén jobban fog annak megfelelni. A nagy frázisok és nagy érzelmek helyükön vannak a nagy ügyek, a heroikus eldöntések pillanatában, de nincsenek helyén a mindennapi élet, hogy úgy mondjam, nyomorúságai közt, mert akkor ezen nagy elvek és kivánatok a kisebb épen a mindennapi nyomorúság szempontjából fognak eldöntetni. És igy ezen magasztos érzelmeket s kifejezéseket ne vonjuk le azon körből, a melyben igen helyesek, abba, a mely tisztességes, de a melynek felmagasztalása oly helyre, a mely azt egyáltalában nem illeti, azon következménynyel jár, hogy tulaj donképen helyes értékét, becsét is elveszti. Es épen ezen oknál fogva helyes nyomon járt, és jár a liberalismus akkor, midőn mindenek előtt a munka és keresetszabadság érdekében követeli az egyén szabad működésének lehetőségét, követeli, hogyf lehetőleg az önálló egyéni érdek szempontjából Ítéltessék meg mindenkinek egyéni eljárása. És épen azért t. ház, én a qualificatio kitűzésétől egyáltalában hasznot nem várok, még pedig annál kevesebb hasznot várok, azaz annál több kárt várok, minél szigorúbb esetleg a qualificatio. Es ha valami nagyon nagy kár, e tekintetben a törvénynek közvetlen hatásából nem származik, ez azért lesz, mert nem szigorú erre vonatkozó intézkedése a törvénynek, és mivel azt hiszem, hogy nem egyebek mint összefoglalása j márezins 31. 1884. j annak, a mi a lényeg, ami az esetek 9 /i»-részében, j az életben minden törvény nélkül előfordul; hogy pedig Vio-ed vagy V s °-rész esetleg, melyben a törvény a qualificatio megszorítása mellett teljesen elzárná a pálya szabad választásától, ebből szintén valami nagy kár nem származik, onnan fog keletkezni, hogy tényleg azon mértékben, hogy ily kivételes eshetőségre, hogy a pálya el van zárva, ott sem nem fog alkalmaztatni, sem nem alkalmaztathatok. Ha tehát sem általában elvi szempontból, sem gyakorlati szempontból nem látok semmi hasznot a törvénynek a qualificatióra vonatkozó intézkedéseiben, ugyanezen szempontból kell kiindulnom a kényszertársulatok és a kényszertestületek intézményére nézve is, ugyanezen szempontból, mert meg vagyok győződve, hogy a kényszertestületek intézménye által nem fognak eléretni azon czélok, nem fognak valósittatni azon remények, melyek általában azokhoz köttetnek. Mert lássuk csak, mit vár azoktól a közönség és különösen az érdekelt iparosközönség és mit tartalmaz tényleg a törvény. Az iparosközönség nagy része, legalább a vidéki iparosközönség azt várta, hogy a kézművesmesterek azon helyzetbe fognak jutni, hogy a segédek felett feltétlenül és önállóan, mindenki beleszólása nélkül rendelkezhetnek. Ez oly mértéke a jognak, a melyet senki soha sem fog megadni az országban bárminő ipartestületnek. A panasz, melyet a vidéken hangoztatni hallunk, miben áll ? Abban, hogy egyrészt a gyári ipar versenye kiszorítja a kisipart tevékenysége köréből. El van ismerve, hogy ez ellen nincs orvoslás s nem hiszem, hogy bárki e szempontból reményeket fűzött volna a javaslathoz. A másik az, hogy a nagy centrumok elvonják az ügyes és jóravaló segédeket s ennek következtében a vidéki iparosok csak oly segédeket képesek alkalmazni, a kik vagy azért, mivel tudatlanok, vagy azért, mivel valamely oknál fogva szerencsétlen körülmények folytán nem mehetnek be a városba, kénytelenek falun szerény körülmények közt dolgozni. Nem hiszem, hogy e tekintetben segíthetne bármily törvényjavaslat, mert bármily tisztelet mellett és kötelességszerű igyekezet mellett, melylyel önálló iparosainknak tartozunk, nem tagadhatjuk el, hogy e társadalomnak ép oly nagyszámú és fontos osztályát képezik a segédmunkások, azok, akikről rendelkezni szeretnének és akikkel rendelkezniök lehetetlen. Bárkinek jólétét, kifejlődését és előmeneteli feltételeit amazok kedvéért nem szoríthatjuk meg, mint ahogy nem ezélszerű a kézművesmestereket oly feltételekhez szorítani, melyek csak a segédeknek használnának. Egyáltalán mutatja ez a törvényjavaslat azon baját, a mely több izben kiemeltetett, hogy t. i. a szempont, a melyből kiindul, az osztályérdek, az iparos osztályérdeke. Meggyőződünk erről, mihelyt a panaszokat halljuk, melyek orvoslását igéri. De az osztálytörvényhozás
