Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-337

180 337. országos ülés márczius 3!. 1884. igen t. földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister is, a kik hangsúlyozzák ezen törvényjavaslat fontosságát, a kik elismerik azt, hogy az iparososztály igen fontos és nagy factor minden nemzet életében, nem tagadhatnának meg egyet, hogy eltekintve a külön vámterülettől, eltekintve a pénzügyektől, eltekintve a hadügytől, az ipar felvirágoztatásához szükséges még egy és ez az egy az, hogy az illető ország, ha földmívelő, ha nyers anyagot termelő ország, annak gazdasága intensivvé tétessék. E tekintetben mit tapasztalunk a t. kormány részéről és pedig nem csak a jelenleg irányadó minister ur részéről, hanem egyáltalában az eddig követett egész irány részéről? Bizonyos jelszavak hangoztatását, egy rettenetes bureaucraticus apparátus mozgósítását, földmívelési és iparügyeknek jogászokra való bízását. Pedig fájdalom, minden tisztelet, mely bennem él a jogi pálya iránt, nem tartóztathat vissza attól, hogy megdöbbenéssel ne eonstatáljam azt, hogy tisztán gazdasági és culturális kérdések nem szakemberek, hanem jogászok által kezeltetnek. De hát ez az egyik véghetetlen fontos momentum, t. i. a mezőgazdasági ágak és a velük rokonságban álló összes termelési ágak intensivvé tétele, ez egy pium desiderium. Látjuk, hogy a minister urak országszerte utaznak, az üdvözlő szónokoknak felelnek, pohárköszöntésükben Angliára és más államokra hivatkoznak, de hogy azon alapra vetnék szemöket, melyen ezen társadalom jelenleg áll, annak összes termelési erejére, annak eljárásaira, hát kire van az bizva ? Bizva van a gazdasági egyesületekre, melyek most kaptak valami kis államsegélyt és a melyeknek functionáriusai maguk is küzdik a létért való küzdelmeiket és csak az egyes, a legbuzgóbb ki tisztán jóindulatból, semmi rendszer alapján iparkodik a gazdasági kérdést napirenden tartani. És valamint a humanitárius intézményeknél vagy másutt az uralkodási fény megtartatik a jelenleg uralkodó párt és a kormány számára, úgy itt is azon valóságos intézkedésre, az az a valóságos emelésre, az intensivitás előmozdítására, äzt mondják, hogy erre társadalom te vagy hivatva, a kit már különben is megraktunk teherrel a valóságos összerogyásig. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És valóságos játékot űzve, aliberalismus stb. jelszava alatt mindent fenntartanak azon helyzetben, a melyben van. (Helyeslés a szélső baloldalon,) T. ház! Nekem még egy megjegyezni valóm van. (Halljuk!) a mely tartozik a kényszertársulásra és úgy a mint az egyáltalában alkalmaztatni szokott, t. i. gyanusittatik az, hogy az illiberaiis követelmény, hogy ez visszaesés, hátralépés. Mielőtt, hogy valaki t. képvise^'ház e törekvésről egy törvényhozásban ilyet mondana, az tartozik a sarkalatos elvre visszamenni és ott a bírálatot gyakorolni és csak a sarkalatos elvnek tiszta feltüntetése után mondhatja ki azt bármily alakban ugy a kény szertársulásra vagy bármire is. hogy az megfelel a liberalismusnak vagy hogy az illiberalis, Mit mondanak pl. most azon t. képviselő urak és vezéreik, kik magoknak követelik azt, hogy liberálisok. Mi tehát az a liberalismus ? (Halljuk!) Ezzel tisztába kell hogy jöjjünk. (Helyeslés szélső balfélől.) A liberalismus az, hogy a gondolat ne veressék soha sehol békóba, legyen sajtó-szabadság, lelkiismereti szabadság, jogegyenlőség és ne legyen az egyén korlátozva az ő önrendelkezésében és erejének kifejlesztésében, csupán csak egy korlátot ismerjen, t. i. a közjólétet, a közérde ket, az államot, a nemzetet magát, szóval ezek a liberalismus legfőbb követelményei. De alkalmazzuk most ez egészet egy adott államra, a magunkéra. Az az irány, melyet a t. ministerelnök ur követ, midőn ő azt mondja — legalább a törvényjavaslat előzményeinek alkalmával mondta — a mit György Endre mond, hogy mindennek szabadnak kell lenni, nem kell sem társulat, sem qualificatió, sem semmi az ipar terén, ha ezt, mikor testületek megalkotásáról van szó, logikailag az állam minden keretére alkalmazzuk, akkor a t. ministerelnök ur egy szép napon Európának a legnagyobb communistája lesz, a ki egyáltalában semmi társadalmi és semminemű keretet el nem ismer, hanem az egyént odateszi a maga nyers, korlátlan szabadságába. Ennek a dolognak kritikája t. ház az, hogy máskép lehet ily kérdésekről beszélni akkor, ha valaki emancipálja magát az alól, hogy itt magyar nemzet legyen s itt csak embereket lát. Az elmehet a communismusig; de abban a perczben, a midőn ez alól nem emancipálhatja magát, a midőn e nemzet létjogát és szükségességét elismerte : akkor e nemzetben is lásson egy keretet, egy összetartozó egészet, melyet institutiókkal meg kell védelmezni. (Ugy van! a szélső balon.) E képviselőház nem czéh ? Vagy a minister urnak bureauja nem czéh ? Nincs-e annak szervezete és nem követeltetik-e meg minden embertől a qualificatió — a mértéket nem akarom vizsgálni — (Élénk derültség balfélől) vájjon a község köteléke, a vár megyenem czéh ? Vájjon nem a qualificatió alapján történik az összes alkotmányos jogok gyakorlata, még maga a legfőbb jog, a választási jog is? Azt hiszem t. ház, nem kell játszani e kifejezésekkel, hanem be kell menni a dolgok alapjába és azt kell mondani, hogy igen is a liberalismusnak vannak postulatumai, melyek ellen vétkeznünk nem szabad s ezek azok, melyek a társadalomösszességére nézve közösek. De a liberalismus szempontjából bírálni azokat, a mik csak a társadalom egyes részeire, foglalkozási ágaikra és hi-. P-atási körökre tartoznak, valóságos képtelenség