Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-337
176 37. országos ülés márc/ins 31. 1884 De mint már beszédem kezdetén is jeleztem, | hihetetlen nem reflcctálnom a t. ministerelnök urnak abbeli kijelentésére, hogy kár az iparosokat az önálló vámterülettel biztatni, mert ha az felállíttatnék, felnyílnék a szemük és látnák, hogy bizony az nem valami nagy Eldorádó részükre és akkor bennünket fognának igazán átkozni. Hát én, t. ház, nem tudom, hogy midőn a t. ministerelnök ur hét éven által az önálló vámterület felállítását hirdette, átkozták-e az iparosok, hanem én ezt az átkot szívesen elfogadom, de én azon átokból, hogy a ministerelnök ur kifejezésével éljek, nem kérnék, a melylyel illették azért, hogy az önálló vámterület mellett harczolván éveken át és azután letette a fegyvert és mintegy capitulált. Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy nyers terményünknek egyedäli piaeza ma Ausztria és ha mi az önálló vámterületet felállítjuk, ennek következménye az lesz, hogy nyers terményeinkre, gabonánkra vámot róvnának és minthogy Magyarország legnagyobbrészt gabonatermelőkből áll, ennek mi szenvednők a legnagyobb kárát. Én abban a véleményben vagyok, hogy nyers terményeinknek a legnagyobb piaeza Ausztriában azért van, mert nyers terményeink ott a legolcsóbbak és legjobbak és mihelyt ez nem volna, azonnal elvesztenők ezt a piaezot. De ha már annyira lelkén fekszik a t. ministerelnök urnak nyers terményeink számára az osztrák piacz megtartása, kérdem, minek csinálták meg a romániai vámszerződést? Ezen romániai vámszerződés folytán szabadon hozható be a monarchiába a romániai gabona; és ez képezi épen a legnagyobb concurrentiát a magyar gabonának, (ügy van! a szélső baloldaon.) Holott mi ezzel szemben semmit sem nyertünk a romániai vámszerződésből, mert tudva van, hogy a monarchia összes romániai kiviteléből kivitelünk alig 12%-jét teszi, a monarchia összes behozatalából reánk 45% esik, ezek pedig mind nyerstermények. A közgazdasági ininister ur szombati előadása folytán beszédét azzal fejezte be b. Prónay Dezső képviselőtársamnak válaszolva, hogy: „A közgazdaság terén ha tán eddig hibák történtek, rzoknak oka nem a rendszerben, hanem tán egyesek felfogásának hiányosságában keresendők" ; a minister azonban ily hibát nem tud, nézete szerint közgazdasági politikánk eddig helyes irányban vezettetett. A minister ur helyeslő integetéséből azt következtetem, hogy ma is meg van elégedve e beszédével. Pedig nagyon csodálkozom ezen, mert mikor szerencsénk volt őt itt az ellenzéki padokon látni, ugy itt mint más körökben ellenkező nézetet hallottunk tőle: azt, hogy a közgazdasági politika bizony nem egészen helyes irányban mozog. És ha ma sem akarja ezt a minister ur elhinni, akkor figyelmeztetem, méltóztassék meg- | tekintem a magyar gazdák második országos gyűlésének a képviselőházhoz intézett feliratát, melyben hosszasan elő van adva Magyarország közgazdasági helyzete és kifejtve úgynevezett miseriája s melyben felhívja a kormány figyelmét azon külföldi intézkedésekre, melyek az ország nyers termékeire nézve tétettek; felhívja a kormányfigyelmét a földadó szabályozásánál követett visszaélésekre s felhívja a földadó leszállítására és végül azt mondja, hogy a közgazdasági állapotot súlyosabbá teszi, különösen a mindig kevésbé kielégítő vagyon- és személybiztonlét. — Már t. ház, hogy ha a közgazdasági politika ily viszonyok közt van és hogy az helyes iránynak nevezhető lenne, az lehet ugyan a minister ur nézete, de az én nézetem sohasem lesz. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Jónás Ödön: T. ház! A szőnyegen levő törvényjavaslat annyira meg van vitatva minden oldalról, hogy én nem érzem jogosítva magamat arra,hogy ismétlésekkel hozzászóljak; ennélfogva egyszerűen kijelentem, hogy a törvényjavaslatban foglalt intézkedésekbe belenyugszom és a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Herman Ottó: T. ház! Mindenek előtt sajnálatomat kell kifejeznem, hogy az igen tisztelt ministerelnök ur nincs jelen, mert most érkezett meg a pillanat, hogy azt az adósságot törleszszem, melybe a miniszterelnök ur akaratom és törekvésem ellenére belekevert, mikor az úgynevezett zsidóházasság tárgyalása alkalmával szememre lobbantotta a ház előtt, hogy én itt már a ezéhrendszert is védelmeztem és hogy el fogja várni azt is, hogy a magyar aristokratia missióját itt a ház előtt kifejtsem. Meglehet, hogy beszédem során lesz szerencsém az igen t. ministerelnök úrhoz, mindaddig a törvényjavaslathoz magához óhajtok hozzászólani. (Halljuk.') T. ház! Az eddig felszólalt képviselők sorozatán végigtekintve, azoknak nyilatkozatait latolgatva s tárgyilagosan bírálva, szemem előtt a messze kelet egy képe áll. S ez az a fakír, a ki vallásos rajongásból vagy bűnbánásból bizonyos faszerkezetet akaszt magára, mely befelé mindenféle tőrökkel és gyilkokkal van felszerelve s ekként kényszeríti a fakirt, hogy minden igazán szabad mozgásról lemondjon és csak bizonyos irányban iparkodjék haladni. Kevesen fogják tagadhatni, hogy a hasonlat találó. Ez a fakeret a jelen törvényjavaslat, azok a gyilkok és kardok, melyek benne vannak, igen könnyen analysálhatók. Első sorozata ezen szúrással fenyegető fegyvereknek a liberalismus kérdése, mely egy ilyen tisztán gazdasági kérdés ötletéből felvettetett. Sokakban él az a kérdés: vájjon a tervbe vett társulás nem ütközik-e a liberalismus szellemébe ?
