Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-336

162 336. országos ülég márcüius 29. 1884 hogy ha e parlamentnek összes pártjai épen most, közvetlenül a nagy mérkőzés ideje előtt fegyvereiket önkényt letették, hogy egyetértőleg alkossanak egy törvényt, ez annak a törvénynek a kivitelben is fokozott erkölcsi nyomatékot fog adni (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Igaz ugyan, hogy a részletekre nézve már most meglehetős éles ellentétek vannak kilátásban: pedig méltóztassanak elhinni, és én e részben legőszintébb meggyőződésemet fejezem ki — nem jó szolgálatot tesz az iparosok ügyének az, ki a javaslatban adott jelentékeny engedményeken még túl menve oly kívánalmakat hangoztat, melyeket valóban csak az a speciális osztályérdek igazolhat, melyről György Endre t. képviselőtársam szólott. Ha ezeknek a kívánalmaknak védői kicsinyük mindazt, a mi e javaslatban foglaltatik és félrendszabálynak nevezik, feledik azt, hogy a törvényhozás utóvégre soha sem nyújthat annyit, amennyin egyoldalú kívánsággal még túlmenni ne lehetne; és feledik, hogy mentől hangosabban hirdetjük azt, hogy az, a mit iparosainknak nyújtunk, elégtelen, mit sem érő, annál kevésbé fogja az is, a mi a törvényben benne lesz, a valóságban a maga ezélját betölteni, ijlgy van! TJgy van! a jobboldalon.) Befejezem ezzel előadásomat t. ház, annak kijelentésével, hogy azért, mert ezen javaslat az iparszabadság elvére nézve komoly veszélyt nem tartalmaz, sőt az öntevékenység és az ipari önkormányzat terén haladást is jelez; mert továbbá ezen javaslat intézkedései az iparosokat socialis és értelmi tekintetben magasabb színvonalra emelni alkalmasak: én e javaslatot nem mint előttem sokan tették, feltételesen, hanem feltétlenül fogadom el a részletes tárgyalás alapjául (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Körösi Sándor: T. ház! (Halljuk!) Igazat adok előttem szólt igen t. képviselőtársamnak, midőn nem kívánt belebocsátkozni az általános vitánál a részletekbe, hanem a törvényjavaslatnak csupán politikai irányáról és általános elveiről kivánt szólani. Én is úgy vagyok meggyőződve, hogy az általános vitának nem az a feladata, hogy a részleteket bíráljuk, hanem hogy első sorban vizs gáljuk azt, hogy szükség van-e ezen törvényre és ha erre megtaláljuk az igent, akkor azon kérdést tartom fejtegetendőnek: micsoda alapelveken nyugszik a törvényjavaslat és különösen megfelelnek-e azok hazai viszonyainknak. Ily nézetektől lévén áthatva, csak általánosságban fogom vizsgálni azon elveket, melyeken e törvényjavaslat nyugszik. Előbb azonban legyen szabad egy futólagos pillantást vetni társadalmi mozgalmainkra, azok eredetére és jelentőségére. (Halljuk!) A ki a mai idők lánczolatos összefüggésben levő mozgalmait vizsgálja, lehetetlen észre nem vennie, hogy az alkotmányért vivott küzdelmek ma többé nem oly fontosak, mint voltak a múlt században és a jelen század elején. Ma a társadalmi mozgalmak kezdik háttérbe szorítani a politikai mozgalmakat és a müveit népek belátják azt, a mit az első franczia forradalom is igazolt: hogy a társadalmi rend kérdései sokkal fontosabbak, mint az alkotmány kérdései. A társadalmi rendben első sorban a közgazdasági kérdések képezik az államférfiak és a törvényhozások gondját. Az új társadalom a szabad munkát, a szabad szerzést fogadta el létezése alapjául és azon jogelvet állította fel, hogy az egyén jogával szemben minden más egyén jogai egyenlők. Nincsenek többé külön személyiségek; az egyén egy más egyénnek annak beleegyezése nélkül alá nem rendelhető; az egyén jogai csak az összeség érdekében korlátolhatok. — Valamint az egyenlőség a jogban, ugy a szabadság az élet másik terén, a közületben, a szerzésben, az új társadalom alapelvét képezi Nincsenek többé a szerzésnek szabadalmazott formái : nincsenek az új társadalomban többé különös jogok; nincsenek különösen a szerzés eszközének, a munkának szabadságát gátló akadályok czéhek alakjában. Minden egyes egyén az új társadalomban a maga tevékenységére van utalva és ennélfogva az egyén mindazon hátárig, a meddig mások jogát nem sérti, a vagyonszerzésben teljes szabadsággal bir. Ezen magasztos elvek a folyton fejlődő emberiség nagy küzdelmeinek vívmánya. Századokig nyomta a kiváltságos osztály az emberiség nagy tömegét kiváltságaival, mig elvégre a tömegek erejeiknek öntudatára jutottak a felvilágosodottság és műveltség által. Az angol és a franczia irodalomnak a 18-ik század nagy íróinak, Rousseau-nak, Smith Ádámnak, a phisyokratáknak, mint a közgazdasági liberalismus megalkotóinak köszönhetjük, hogy ma a munka szabad ság az emberiség közvagyonát képezi. Nem lehet feladatom egy rövid beszéd keretében előadni tüzetesen azon közgazdasági elveket, melyeket e reformátorok az uj társadalomba behoztak. Úgyis eléggé ismeretesek azok. Csupán azt kívánom felemlíteni, hogy habár Rousseaut ábrándozással vádolják, bár Voltaire gúnyosan jegyezte meg róla azt mondva: „vous me donnez envie de marcher á quatre p.ittes" ön nekem kedvet ad négylábon járni, mégis ő volt a legelső, a ki az emberiség szabadságát és egyenlőségét a világon a legőszintébben és a legnagyobb határozottsággal először hirdette. Nem kisebb érdeme van Smith Ádámnak, ä ki az önsorsáról szabadon rendelkező individuumhoz visszatérve, minden privilégiumnak, de különösen a privilegizált czéheknek eltörlését indítványozta és azt monda, hogy a szabad egyének versenye fogja kifejleszteni az ipart, az állami beavatkozást pedig minden alakjában veszélyesnek nyilvánította. A franczia és angol irodalom által megindított mozgalom minket magyarokat csak igen