Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-335
335. országos ülés mire/in, 28. 1SS4. f 33 felkelteni, de practicus eredményt nem hoz. Van a törvényjavaslatban intézkedés, a mely kivül esik annak spheráján, melyre igen sok alkalommal hivatkozás történt, a jelen alkalommal is történt erre hivatkozás. A tanonczviszonyok rendezése az 1872. törvényben is benn van. Azt mondják, hogy végre nem volt hajtva ezen törvény. De ha minden törvény ellen, a mely végre nem hajtatott, új törvényjavaslatot hozunk be, akkor folyton új törvényjavaslatokkal leszünk elárasztva (Felkiáltások: Igás! TJgy van!) és még mindég kétséges, hogy az új törvényjavaslat végre fog-e hajtatni. A tanoncz-iskolákról szóló részében a törvényjavaslatnak kimondatik, hogy azon iskolában a közismeretekre szükséges tárgyak adandók elő és a rajz. Ez benne foglaltatik az ismétlő iskolákról szóló intézkedésben is és azt szintén keresztül lehetett volna vinni, hogy ha egyáltalában a törvény keresztül vitetett volna. E végre új törvényt hozni, azt hiszem, felesleges, a régit megváltoztatni szükségtelen, csak végrehajtani kell, de azt minden áron. A segédek viszonya szintén szabályozva van az 1872. törvényezikkben, az ezen való változtatás valóban igen csekély és igen szegényes. Az iparhatóságok szervezését kivéve, a mi szintén bent volt a régi törvényezikkben és csak azok kívánhatják ezen alapon a régi törvény megváltoztatását, a kik a kötelező társulásnak barátjai, a mire még vissza fogok térni. T. ház! Nekem különösnek tűnik fel, hogy p. o. tegnap gr. Apponyi Albert azt mondta, egész nyíltan és a törvényjavaslat pártolói által folyton hirdettetik szintén nyíltan, hogy illusióban ringatják magukat az iparosok, ha sokat várnak e javaslattól ; s folyton óva intik őket, hogy ne ringassák magokat ilíusiókban. És mi történik ? Én, ha szeszes ital túlságos használatától féltek valakit, annak, nem adok bort. Gr. Apponyi Albert és társai mit csinálnak? Egy kézzel oda adják a törvényjavaslatot, a mely az illusiot a legnagyobb mértékben hivatva van felkölteni és tele szájjal mindig azt hirdetik, hogy ne ringassátok magatokat illusióban, mert a mit nektek adunk, az képtelen lesz ezen illusiot betölteni. Én ezen eljárásban nem tudom megtalálni a logikát, mert azt hiszem, hogy az illusio felkeltése arra alkalmas eszköz, hogy egy kevéssé édessé tegye a mámort, de annál keserűbb lesz a katzenjammer, annál sivárabb lesz a felébredés, midőn ezen állapotból kénytelenek lesznek, mint a nareotizált ember, kigyógyulni és pedig kellemes fájdalommal gyógyulni ki. Én egyetértek azzal a felfogással, melyet ő tegnap oly szépen praecizirozott és teljes meggyőződésem nekem is, hogy a nagy ipar mellett mindig szükség lesz a kézműiparra is, ép azon természeténél fogva, hogy a kézműipar individualizálni | képes. Ez szerintem is biztosítja a kézműipar jövőjét. De hogy áll a helyzet? Az iparosok nem bizonyos eszményi lehetőségekért, a melyeket őszintén igen szépen fejtegetett, követelték és akarják ezen törvényjavaslatot, hanem igenis a megélhetésért, a mindennapi kenyérért. És szabad-e, igazságos-e nekünk akkor, midőn ők ilyen feltevésben, ilyen praemissák alapján követelték a régi törvény megváltoztatását, az új javaslatot oda dobni nekik és azt mondani: hanem ebből illusiókat ne csináljatok, ezért nem kaptok cserébe semmit, csak eszményi lehetőségeket, a melyeket szépen el lehet mondani, de a melyek azokra nézve, a kik a megélhetésért kívántak ugyan rendszabályokat, csupán arra szolgálnak, hogy ők ilíusiókban ringassák magokat. Ezen eljárást nem tarthatom helyesnek. Hanem én ezt tartom még aránylag aj avaslat legerősebb oldalának. Én tovább megyek és azért ellenzem főleg e javaslat elfogadását, mert szerintem az abban lefektetett tendentia veszedelmes. Nyíltan akarom e felfogásomat kifejezni, mert tudom, hogy magamban állok vele s nem akarok semmit abból, mit gondolok, eltitkolni. Én veszedelmesnek és különösen Magyarországon veszedelmesnek tartom minden illusiónak táplálását. A mi népünknek minden társadalmi osztálya szereti magát ilíusiókban ringatni és ha más országban veszedelmes az illusió, kétszeresen veszedelmes nálunk, hol a legkomorabb és a legsivárabb viszonyoknak mindig egészen higgadtan kell szembetekintenünk, nehogy túlságos optimismus által ragadtassuk el magunkat, melynek vége a kiábrándulás és az ellentét: a legtúlzóbb pessimismus. Ha a mi népünk jelleme az optimismus és pessimismus közt oly nagy mértékben hányódik, akkor az illusiókat táplálni mindenesetre fölötte kétséges, és minden körülmények közt teljesen elvetendő eljárás. De az irányzat is veszedelmes, mely e törvényjavaslatban először fejeztetik ki. Én nem félek t. ház, a reactió nevétől. Kétszeresen igaznak tartom, hogy minden liberalismusnak szükségképen ellentéte a conservatismus és minden liberális lépés után be kell következnie bizonyos reactiónak. Nem vagyok ideges a liberalismus semmiféle megtámadtatása ellen sem, magam is igen sok esetben szükségesnek tartom annak megtámadtatását és a magyar politika vezérirányának, megvallom, sokkal inkább tartom a conservativ, mintsem a liberális felfogást. Hanem az állami szempontoknál divatozó új felfogással szemben elzárkózni egyáltalán nem akarok. Rég elmúlt az az idő, melyről Steinacker képviselő ur beszélt, a manchesterismusnak azon korszaka, a mely tényleg tudományosan nem is existált sohasem, hogy az állam fogalma pusztán és kizárólag a „Production von Sieherheit 11 . Ez ! rég lejárt álláspont, és magam részéről szívesen
