Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-334
334. orszáres ülés máreslns 27. 1884. j J5 is eredeti szövegében, jelesül az 1—3., 39., 40—42. | és 43. §§-ban világosan kifejezett, értem az iparűzésnek, bizonyos, megszorítások alá eső iparágak kivételével teljesen korlátlan szabadságát, vagy talán helyesebben mondva az iparnak, az iparosok munkájának korlátlan jogú kiaknázását. A második elv az iparosok által beadott kérvényben nyilvánul és az iparűzés jogosultságát az űzendő iparágban bebizonyított személyes gyakorlati képességtől, illetve képesítéstől kívánja függővé tétetni. E két ellentétes elv között, legalább felfogásom szerint, közvetítők, kiegyenlítők kivannak lenni a javaslat eredeti szövegéhez adott ama módosítások, melyek a módosított 4., úgyszintén az 5—9. és a 47. §§-ban előttünk fekszenek. A teljes iparszabadság, t. ház, kétségkívül modern, világuralomra jutott elv, mely, midőn az életért való küzdelem és a személyes érdek korlátlan jogosultságának jelszavai alatt az élet javaiért való küzdelemben a tökélyesebbnek, az erősebbnek természetszerű fölényével, valamint az érdekeknek ellentétes harczában ezeknek önmagokból folyó és kifejlődő kiegyenlítésével akarja önmagát igazolni: végelemzésében nem a termelő munkának, nem a productiv tehetségnek, képzettségnek, hanem igenis a tőkének és a melléje szegődött üzleti ügyességnek fölényét és mindinkább fokozódó uralmát állapítja meg. Oly harez ez, melyben a nyers anyagi erő és az élelmesség győz i\ legképzettebb munkaerő felett; oly harez ez, mely midőn az élet javait mindinkább egyes úgynevezett szerenesések kezeiben központosítja, megállapítja egyidejűleg ama társadalmi helyzetet, mely önmagában rejti a legtöbb és közhasznú osztályoknál a felbomlás csiráit. Ugy hiszem, hazánk iparosai is e helyzet benyomása alatt álltak és az őket, imminenter fenyegető elpusztulás aggodalma folytán adták be ismeretes memorandumaikat, melyek egyes lényegtelen eltérések mellett az eredeti szövegezés ellen egyhangúlag az iparűzés jogát a megfelelő iparágban való képzettségtől akarják függővé tenni. Továbbá arra legalább 2 — 3 évi, valamely műhelyben végzett munkásság által beigazolt gyakorlati képességet kivannak. Végre a képzettség meghatározását saját autonóm joguk gyanánt akarják biztosíttatni. Igen sajátságos, t. ház, e nézetben az elmúlt czéhrendszer egyik sarkalatos törvényét látjuk felelevenittetni. Más módon ugyan, de lényegében a felszabadulást, a kizárólag képesített mesterek alatt álló műhelyek óhaját látjuk nyilvánulni. Tehát a czéhrendszer hozassék vissza? Ama rendszer, mely az akkori társadalmi helyzetnek megfelelő, páratlan organismusával az emberi kéz | alkotásait oly magas fokra emelni segítette, mely j a productiv kezeket oly magas erkölcsi méltóságra, imponáló társadalmi helyzetre emelte, mely az anynyira tiszteletre méltó polgári osztályt megalapítóba; de a mely idők jártával szintén osztozott az emberi intézmények sorsában, mely a hatalmasan fejlődött új intézmények ellen egyoldalúvá, merevvé s mint minden enyészetnek induló intézménynél szokás, sok visszaélésnek okozója lett — a czéhrendszert kellend az ipar megmentésére visszaállítanunk? Már a múlt század közepén az úgynevezett manufaetura, a concentrált ipartelepek alapjaiban megingatták a műhelyi kézműipart. Jött századunkban a gőzgép, e legnagyobb forradalmár, mely teljes erővel, az ő roppant termelő és sokszorosító erejével összpontosította a különféle munkaágakat. Egy-egy gőzkazán száz műhelyt tett semmivé. Jött a gőzgép, mely ellenállhatlan erővel összpontosította az üzleti tőkét, alkotó erővel megállapítá a világforgalmat, szétrobbantva egyhuzamban a czéhek kasztszerű organismusát. A czéhrendszer menthetlenül elveszett. Halottat támasztani pedig csak az ég urának állhat hatalmában. Ámde t. ház, az organisatio elvesztével nem veszett el maga a kézműipar, vele nem enyészett el az emberi kéz alkotásainak jogosultsága, sőt a teremtő erő hatalmával, a nagyobb soliditás czélszerűségénél fogva fentartotta sokoldalú fölényét a gép chablonszerű mechanismusa felett és fenn is fogja tartani, míg ember lesz. De fennáll egyszersmind a kézműiparosok osztálya, tekintélyes része hazánk lakosságának, mely roncsaiban a bukás szélén folyamodik ügyeiben segítségért a t. házhoz és állapotának kétségkívül competens megítélésével traditióiból egy alapintézményt, régi organismusából egy tényezőt emel ki, melytől várja ügye, helyzete jobbra fordultát: értem az iparképesítés szükségességét. És én őszintén megvallom, annak behozatala mellett igen nyomós érveket látok harezolnL Először is társadalmi szabály maradt az máig • lan, hogy bizonyos életpályán való működés eleve bebizonyított képesítéstől tétetik feltételessé a legtöbb esetben; sőt ezen képesítést nem is bizonyos időtartamra kiszabott tanulmány, hanem oklevél, a tanhatóság helybenhagyása határozza meg. Eme az analógiákból vont érvet nem lehet szándékom mereven és teljes következetességgel az ipari képesítésre vonni, kivált oly iparágakkal szemben, melyek elsajátítására valamely nagyobb tanulmány nem is szükséges. De azt hiszem, hogy bizonyos fokig ama felhozott képesítési feltétel a kézműiparnál, kivált annak magasabb ágainál teljesen nem mellőzhető, annál kevésbé pedig t. ház, miután a kézműipar nem egyszerű napszámos-mnnka, melynél minden gondolat vagy forma realisálása nélkül pusztán a kéz működik, hanem igenis a „mesterség", mely alkot, mely a
