Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-325

325- országos ülés márczius 8. 1884. 333 és ez a sajtó ma vezeti a közszellemet. De marad­junk egyelőre ezen távirati dolognál. Érzi min­denki, hogy ha azt mondom, hogy nem tartom jónak, szükségesnek és illőnek, hogy a táviratok ebben a törvényben megvédessenek, akkor már meg vagyok fenyegetve, mert itt van az a szú, mely azután neki áll a nyilvánosság terén működő férfiúnak, nem sérti becsületét, de hogy, nem támadja, hanem a névtelenség leple alatt minden alkalmat meg­ragad, hogy ferdítsen, hogy le őröljön arról, hogy jelentéktelenné tegye. Mert ki vagyunk szolgál­tatva azon hatalomnak, a melyet sajtóhatalomnak és különösen távirati hatalomnak nevezünk. Hát t. ház, bármiként vegyem ezen dolgot, hogy ez az irói jogról és annak megvédéséről szól, törvénybe akkor vétessék be, mikor a levél véde­lemben nem részesül, mikor a levelek itt formali­ter disqualicfiáltatnak, mikor prédául dobatnak és semmi súlyt nem fektetnek arra, hogy lehet a legegyszerűbb levél is igen fontos chronologicus dátum az irodalomra nézve, mely valóságos for­duló pontot képez az irodalomban, ha ez nem vé­tetik tekintetbe és jönnek ezen tolakodó praessió­val, melyet a sajtó és távirati irodák a nyilvános­ság embereire gyakorolnak és keresnek menedé­ket a szerzői jogról szótó törvényben, az ellen én határozottan tiltakozom. És mikor mi a legjelesebb irók, művészek tulajdonát védjük, a belbecs után és méltán, a sajtó ephemeridáinak tiszavirágait, melyek nem érnek semmit, mikor beadatnak és nem érnek semmit, mikor kiadattak, hogy ezek nek 24, vagy 48 órai védelmet adjanak, az merő­ben lehetetlen. A mi t. ház a sajtót illeti, {Halljuk!) én fel­kérem a ház azon régibb tagjait és az ifjabbakat is, a kik a magyar sajtó fejlődését figyelemmel kisérték: ugyan gondoljanak vissza akkorra, mi­kor a magyar sajtó valósággal egészségesen reá hatott a magyar közszellemre, mikor ez a parla­ment nem volt el őrölve, mikor a fontos törvény­javaslatok tárgyalása alkalmával a pártok kiosz­tották a védelmet és a támadást a legjobb és a legerősebb szónokok között és itt összeütközések történtek, melyek az eszméket, vagy a tárgyakat megvilágították több szempontból és lehetségessé tették azt, hogy valóságos igaz közvélemény és igaz közszellem fejlődjék. A mikor a sajtóban ki­mondott szó után azon ember, ki elvállalja a fe­lelősséget, mert a sajtó régi munkásai nem féltek attól, hogy oda tegyék nevüket és vállalják el azért, a mit irtak, a felelősséget. Akkor lehetett a sajtó véleményét latolni, mérlegelni azok szerint, a kik irtak. Ma t. képviselőház, nem olasz bri­gantik azok, kik felbérelve, odaállva ledöfik az embert, de készen állnak arra, hogy elvegyék büntetésüket, de bizonyos csoszogó, névtelen, sokszor mindenünnen kicsapott existentiák, nekik állnak a közélet legkomolyabb embereinek és becsmérlik, rágalmazzák és oda kényszerítik sűrű őrölésükkel, hogy már minden, a nyilvánosság terén élénken működő férfi külön esküdtszéket kellene hogy magának tartson és külön ügyvédi kart, ha magát megakarja védeni a sajtótörvény alapján és kellene tartania egy párbaj mészárszé­ket, ha a lovagiasság útján akarná magát meg­védeni. T. ház ! Ez a névtelenség, ez a bujkálás, ez a felelősség alól kitérés azon méreg, mely a sajtó azon oldalát kifejtette, melyet most a társadalom­ban mindenütt látunk, mely mindenütt, minden téren visszavonást kelt és a közszellem egészsé­ges megalakulását lehetetlenné teszi. T. ház! Én bevégzem azt, a mit mondandó voltam. (Halljult!) A t. előadó urat, a ki bizony általánosan tapasztalt nem nagy kedvvel tette azt a javaslatot, sokkal jobb érzésű jogásznak tar­tom, sem hogy ő ezt nem érezte volna, hogy nem ide tartozik. A javaslatot én egyszerűen nem fo­gadhatom el, nem fogadhatom el, mert látom való­ságos degradatióját az Írónak és a szerzői jog­nak és a valóságos irói és művészi produetuim nak akkor, midőn ezen dolgok számára a védel­met ugy is megadja a büntető törvénykönyv, a sajtótörvénykönyv, sőt megadja az ipartörvény, ha ahhoz fordul. Ez nem irodalom, ez egyszerű üzlet, adásvevés ; itt irói jogról szó sem lehet. A mi a többit illeti t. ház, én vádolom most is, és vádolni fogom mindaddig, mig ezen a helyen leszek, azokat, kik a magyar parlamenttől elvon­ták azon erőt és hatalmat, hogy a közszellemre hasson és átjátszották, átadták egy sajtónak, mely ma tisztán üzleti szempontok alá tartozik — tisztelet a kivételeknek — mely a genrét culti­válja, mely a félrevezetést valóságos rendszerré tette, mely látván, hogy a pletyka tere nincs kellőleg kiaknázva, rátért a pletyka, a nagyképű­ség, a botrányhajhászat terére, mely nem törek­szik többé oda, hogy a nemzetet emelje, hogy a közszellemct javítsa, hogy a közéletre valósággal éltetőén ráhasson, hanem csak arra, hogy kiak­názhassa, az emberek gyengeségeit és tévedéseit saját hasznára fordítsa, midőn azokat kendőzi, — mondom — vádolom, hogy a közszellem valódi alakulását és valóságos fejlődését a parlamentből a sajtóbajátszották át. Méltóztassanak csak vissza­gondolni, mikor e házban mindkét oldalról fel­álloltak a férfiak, Eötvösök és azok, a kik ellen­zékiek voltak, az egész ország figyelt s azon szel­lem és viták behatása alatt állott a sajtó maga; méltóztassék visszaemlékezni, midőn a hivatalos „Budapesti közlöny" ferdítve adta az országgyű­lési tudósításokat, egy fergeteg támadt és azokat az országgyűlési tudósításokat, mert a történelmet hamisították, a hivatalos lapból kiküszöbölték. (ügy van! balfelől.) Ma minden szabad préda! Ma egyes köi-

Next

/
Thumbnails
Contents