Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-325
325. országos ülés márezins S. 1884. 307 által szerzői jogosultságot, nem lép a szerző jogaiba, hanem egyszerűen a kézirat tulajdonosának tekintendőéire nézve a 6. §-ban ki van mondva, hogy a kézirat vagy a másolat jogosult birtokosa a közzétételt nem eszközölheti. Egészen más tekintet alá esnek azon levelek, melyek önálló irói tevékenységet nem tartalmaznak. Ezek közzétételével esetleg minthogy a szerzői jogba ütközőnek nem tekinthető, elkövethetni indiseretiót, elkövethetni a büntető törvénykönyv keretébe eső visszaélést, de ezek megtorlása iránt itt intézkedni a bizottság nem tartja szükségesnek, az a büntető törvény és esetleg a sajtótörvény keretébe tartozik. Mindezeknél fogva, miután a magánlevél, mint irói mű védelmet talál a törvényben, Eötvös képviselő úr módosítványa mellőzendő volt és kérem a t. házat, hogy ezen módosítást mellőzni méltóztassék. (Helyeslés jobbfélöl.) Kőrösy Sándor: T. képviselőház! Az igazságügyi bizottságnak napirenden levő jelentésében foglalt azon véleményével szemben, a mely szerint ő a bizalmas u. n. küldött intim magánlevelek közétételének megbüntetését szükségesnek nem tartja, már én a bizottságban ellenkező nézetet nyilvánítottam. Részemről a jelentésben, különben igen szépen felsorolt érvek átolvasása után is azon nézetben vagyok, hogy azon levelek, melyekben valaki egyéni, családi vagy vagyoni körülményeit vagy viszonyait jó barátjával, bizalmas embertársával közli, vagy ezen tárgyakban neki vallomásokat tesz, vagy tőle tanácsokat kér, én ezen magánleveleket nem tartom oly dolgoknak, melyekről annak megkapója oly korlátlanul rendelkezhessék, hogy azt annak beleegyezése nélkül tetszése szerint a levél elküldőjének erkölcsi vagy anyagi kárára is felhasználhassa. E nézetből kiindulva, én az Eötvös Károly t. képviselőtársam által benyújtott indítvány intentióját magamévá teszem, azt elfogadom. De nem fogadom el Eötvös Károly képviselőtársamnak benyújtott szövegezését sem alaki, sem tartalmi tekintetben, mert ő egészen korlátlanul akarja jogvédelemben részesíteni ezen leveleket, pedig ezt korlátlanul nem lehet tenni, ez alól bizonyos tekintetekben kivételeket kell megengedni. De egyébként is máskép fogván fel a dolgot, bátor leszek egy önálló indítványt benyújtani. Mielőtt ezt tenném, méltóztassanak megengedni, hogy röviden keressem e két kérdésre a feleletet: szükséges-e a magán, intim leveleknek jogvédelembeni részesítése ? másodszor nem fér-e szó az igazságügyi bizottság jelentésében foglalt azon állításhoz, hogy e tárgyról csak a büntető törvénykönyvben vagy a sajtó-törvényben lehetne intézkedni ? Én, t. ház, az első kérdésre nézve azon nézetben vagyok, hogy a magán bizalmas leveleknek jogvédelembeni részesítése szükséges. A küldött bizalmas levelek az egymásbani kölcsönös bizalom szüleményei; a társadalmi élet alapját pedig az egymásbani bizalom képezi; egymásbani bizalom nélkül nincs kölcsönös érintkezés, kölcsönös érintkezés nélkül nincs társadalmi élet. Az állami törvényhozásnak tehát feladata a polgároknak egymásbani kölcsönös bizalmát nem hagyni jogvédelem nélkül, hanem azt inkább erősíteni és az azzal visszaélőt érdeme szerint megbüntetni. De azt mondhatná valaki; hiszen a bizalommal visszaélés nem a büntetőjog körébe tartozik, hanem tartozik, mint benső, a morál körébe. Én, t. ház, ezt elfogadom, de egyszersmind azt állítom, hogy a mennyiben, minden művelt államnak az erkölcsre kell támaszkodnia, az erkölcstelent tehát az államnak megbüntetni kötelessége. Ami büntető törvénykönyvünk is a szemérem elleni bűntetteket igen szigorú büntetéssel sújtja, pedig ezekben a a legfőbb jelleg az erkölcstelenség; sőt magukat a bűntetteket is csak ugy jelölhetjük meg, mint az erkölcstelenség egyik önálló faját. Jól tudom én azt t. ház, hogy az állam nem minden erkölcstelen tettet büntethet meg, nemis kötelessége megbüntetni. Az ember bensejében maradt rósz akarat, már önmagában erkölcstelenség, de azért az nem büntethető, mert a büntethetőséghez külcselek meny kívántatik. Ha vizsgálom a küldött levelek természetét, én azt találom, hogy az ily irott leveleknek a küldő beleegyezése nélküli közzététele erkölcstelen tett s mint ilyen az állam által büntetendő. Érezte ezt a t. igazságügyminister ur is benyújtott törvényjavaslatában, de azt mondotta, hogy a kérdés a jelen törvényjavaslatban eldöntetlenül marad, de utal a büntető törvénykönyv 23. fejezetére, a melyben ott már e tárgyról eléggé gondoskodott a törvényhozás. De e felfogás t. ház, téves, mert a büntető törvénykönyv 327. §-a csak arról rendelkezik, hogy ha valaki másnak levelét tudva jogtalanul felbontja, megbüntettessék. Arról azonban nem intézkedik, hogy a czímzett a neki küldött leveleket, a küldő beleegyezése nélkül, ki ne nyomathassa. Érezte ezt az igazságügyi bizottság is jelentésében, a mennyiben azt mondja, hogy nincs kizárva annak lehetősége, hogy az ily magánlevelekkel bűnös visszaélés is követtetik el, de azt mondja, hogy e tárgyról nem a szerzői jogról szóló törvényben, hanem a büntető törvénykönyvben kell gondoskodni. Méltóztassék nekem megengedni, hogy ez állításra egy pár észrevételt tehessek. Megengedem, hogy helyesebben történt volna, ha a törvényhozás mára büntető törvénykönyvben gondoskodott volna ez esetről; de ha a törvényhozás akkor elmulasztotta és ma, midőn a szerzői
