Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-321

/ 264 321. országos ülés márezius 4. 1884. mányszükség megkövetel. Nem lehet azt szakaszok- [ ban előre kiezirkalmazni, vagy hectoliter szerint \ megállapítani, hogy mennyit főzzön.Mert itt a beálló szükség dönt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.') Itt más határ nincs, mint a tényleges szükség. Azt pedig, holy milyen hosszú lesz a tél és meddig tart a takarmány, meddig nem ? — ismétlem: nem lehet paragrafusban megszabni. f (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mit szóljunk ahhoz, hogy vannak esztendők, minő az 1883-ik év is volt, midőn 7 hónapig tartott a tél, még pedig csikorgó, rettenetes székely havasi tél, mikor a székely ember még a háza fedeléről is leszedte a szalmát marhái számára? Szerteszét hullott a marha az éhségtől s a székely ember elvesztette azt, a miből él. Mikor pedig a marha pusztul: akkor az a fél millió nép maga is éhen halóban van. Kivándorolni kénytelen, megy Romániába, Moldvába, hogy keresetet találjon és onnan hozza haza a filléreket, melyekből itthon családját is fentart sassá és hozzájáruljon a haza fentartásához adójával. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon.) Ezek komoly dolgok. És hegy mennyire komoly jelentőségűek, bátorkodom a t. ház figyelmébe ajánlani, hogy ezen kérdés mindig kellő súlya szerint méltányoltatott e házban. Az 1868. törvény alkotása alkalmával, melyet beterjesztett gróf Lónyay Menyhért akkori pénzügyminister és melynek előadója volt a házban Kerkapoly Károly, midőn még nagy alakjaink működtek itt e házban és élt Nyáry Pál és mások, akkor tudták méltányolni e kérdést. Nyilatkozatokat idézhetnék a ház naplójából arra nézve, hogy mily jelentőséggel bírónak tekintették ezen kérdést. (Halljuk! Halljuk!) De nem hivatkozom sem Lónyayra, sem a többire, hanem hivatkozom arra, a mit e kérdés tárgyalása alkalmával a jelenlegi igen t. ministerelnök ur mondott. (Elénk mozgás. Halljuk! Halljuk !) Csanády Sándor: Az akkor volt! (Derültség.) Dobránszky Péter: Akkor az igen t. ministerelnök ur szóról szóra ezeket mondta (olvassa): „Tudja mindenki, hogy hazánknak sok vidéke van, hol maga a czélszertí gazdálkodás, az állattenyésztés egyesegyedül csak ugy vezethető, hogy ha a szeszfőzés által segíthet a gazda magán és pótolhatja a takarmányhiányt. Ezen tekintetből indulva ki, azt tartom, óhajtanunk kell, hogy oly szeszadóztatás és csakis oly szeszadóztatás kozassék be, mely által lehetővé tétessék a szeszfőzésnek mentül szelesebb körben kifejlése, hog3

T lehetővé tétessék, hogy a szeszfőzést haszonnal űzhessék olyanok is, kik azt gazdasági czélokkal kapcsolják össze." És t. ház, ez nem csak a ház általános helyeslése közt mondatott, hanem Tisza Lászlónak még ez nem is volt elég, ő azt kívánta, hogy ezen kérdések, Magyarország mezőgazdasági kérdései, a marhatenyósztés kérdései oly fontos érdekeket érintenek, hogy ugyanaz a törvényes kedvezmény, mely hasonló viszonyok közt jogos, méltányos és igazságos a székelyföldre, az egyáltalában terjesztessék ki az ország oly hegyes vidékeire is, a hol hasonló viszonyok uralkodnak. Tisza László képviselő ur és azon időben a ministerelnök ur is határozati javaslatokat terjesztettek be, utóbbi azon értelemben, hogy egyenesen egy enqueíe hivassák össze, mely e kérdéssel foglalkozzék, hogy ne csak az iparra, a kincstárra, hanem a marhatenyésztésre is kellő súly fektettessék a szeszadó-törvény megalkotásánál. T ház, milyen története van ezen egész kis üst kérdésnek, melyet nénielvek, kik a kérdést egész gyakorlati jelentőségében és az ottani helyi viszonyokat nem ismerik, bizonyos gúnyos könynyedséggel emlegetnek'? „Üst és füst!" — a székelyek és erdélyiek mindig csak erről beszélnek, szokták mondani. Az erdélyiek t. ház, egyáltalán igen keveset és nagyon ritkán beszélnek e házban és akkor is, mikor beszélnek, rettentő esdeklő és könyörgő hangon bátorkodnak csak szólni. Azonban t. ház, ha azok előtt, kik nem ismerik a székelyföldi viszonyokat, csekély jelentőségűnek tetszik is e kérdés, a leghatározottabban állítom, hogy azon nép előtt és mindenki előtt, a ki a viszonyokat a helyszínén szerzett tapasztalatok alapján ismeri, ez a kérdés . — életkérdés. (Ugy van!) Mert a dolog ugy áll, hogy a székelyföldnek egészben véve igen csekély termő földje van, melyen szántani, vetni lehetne. Szántás-vetésből tehát az ottani nép el nem élhet. Az ő otthonukban hegyek, havasok, sziklák, kopár bérezek, zuhogó patakok vannak és teljesen magokra vannak hagyva szép, de szegény hazájukban, a hol a civilisatió áldásaitól oly távol vannak, mint a mily közelről megismerték már a civilisatió terheit! Ugyan, hogy és mikép élnek e székelyek t. ház? (Halljuk!) Hát ugy, hogy kiterjedt havasi legelőikön nagy számú marhát, juhot és egyél) házi állatokat tartanak. Ez az ő egyedüli számbavehető jövedelmi forrásuk; — mert a mi kis házi iparuk volt is, a mostani nagyipar versenye azt is kiszorította és megrontotta; újabb ipar nem honosulhat meg ott, a ho. a tőkés vállalkozók nem igen mennek; mert a vasutat sok helyen csak híréből ismerik és azon adókból, melyeket nekik kell a mások vasutjáért fizetni. (Mozgás jobbfelöl.) És miután a marhatartás a hosszú télen át moslék nélkül lehetetlenség, azért a kis üsttel való szeszfőzés a székelyföldön valóságos életkérdés. Mindannyiszor feltűnően látszik ez, valahányszor ott a marhatartás bármily oknál fogva hanyatlik. Érezhetően mutatkozik e tényállás a többek közt ép azon törvényes nehézségek következtében is, melyeket az 1878. törvény megalkotott: a kisüst kedvezményének eltörlése által. Ha a székelyföldön a marha pusztul, bizony akkor ott nemcsak