Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-319

ogg S19. országos ülés márezins 1. 1884. •danám, hogy az ő felszólalása is felesleges volt, mindazáltal mégis csodálkozom, hogy beérte azzal, hogy állami, nemzetgazdászati és más tekintetből ajánlja és nem egyszersmind stratégiai szempont­ból is és csake dologra óhajtom a t. ház figyelmét felhívni. Teljes szívből hozzájárulok e vasútvonal kiépítéséhez egyszerűen azon okból, mert az or­szág egyik legtermékenyebb részéről van szó, a hol nemcsak a vidék, hanem az országnak is érde­kében áll a forgalmat lehetőleg előmozdítani. Súlyt helyezek arra is, hogy két virágzó várost össze­kössön, hanem épen mert oly nagyok az előnyök, a melyeket e vonal nyújt, azt hiszem s erre nézve óhajtanék csak némi felvilágosítást a kormány ré­széről, hogy e vonal kiépítésére könnyen találhat­tunk volna oly társulatot, amely az államnak min­den megterhel tetése nélkül, garantia nélkül szí­vesen kiépítette volna, legalább tapasztalataink, melyeket ájabb időben nemcsak vicinális, hanem nagyobb vonalaknál is tettünk, ezen reményre fel­jogosítanak. A másik pont a következő. Nem kételkedem, hogy Baja város s azon vidék, mely maga részéről felajánlotta a hozzájárulást a költségekhez, igére­tét teljesíteni fogja. Én ezt részemről természetes­nek és helyesnek találom ; mert ha az ország egy vidéke egyik vagy másik irányban gyarapodást nyer az állam által eszközölt költségek folytán, igazságos és jogos, hogy az a vidék maga is ál­dozzon és járuljon hozzá; miután azonban fájda­lom több oly tapasztalatot szereztünk e téren, hogy mikor arról volt szó, hogy egy város vagy vidék valamit kapjon, minden ígéretre ráállott, a mikor pedig az Ígéret beváltására került a sor, nagy ne­hézségeket gördítettek, ugy hogy k olvanok — nem akarok neveket említeni, — melyek mai napig sem teljesítették ebbeli kötelezettségüket. Daczára azonban, hogy remélem ez a vidék nem fog újabb unszolásra szorulni, mégis bátor vagyok felkérni a t. kormányt, hogy mielőtt az építéshez hozzáfogna, biztosítsa magát az iránt, hogy a megigért hozzájárulás tényleg befizettessék. Re­mélem, hogy az előttem szólott t. képviselő ur sem fogja tőlem e figyelmeztetést rósz néven venni s ne méltóztassék ebben bizalmatlanságot látni azon vidék iránt, hanem szomorú tapasztalatok feksze nek előttem. S azt hiszem, hogy midőn egyik vagy másik vidéknek valamely kedvezményt szívesen nyújtunk, mint törvényhozóknak nem szabad szem elől téveszteni az állam általános érdekét. Elnöki Szólásra senki sincs feljegyezve. Báró Kemény Gábor közmunka és köz­lekedési minister: Valójában nem szólaltam volna fel, miután látom, hogy a javaslatba hozott vasút kiépítése ellen senki sem szól; hanem miután Helfy Ignácz t. képviselő ur hozzám kérdést inté­zett, legyen szabad egy pár szót szólanom, nem magáról a törvényjavaslatról, hanem a Helfy t. kép­viselő ur által felvetett kérdést illetőleg. Megvallom, nem tudom, hogy ha ugy jártunk volna el, mint a t. képviselő ur mondta, kaphat­tunk volna-e vállalkozót, a kie vonalrészt kiépítse. Tudtomra önként senki sem jelentkezett, legalább nálam nem. Különben őszintén megvallom, hogy e vasút kiépítését nem szívesen adtam volna más­nak. Méltóztassanak a térképre csak egy pillan­tást vetni, mind a Nagyváradtól Szabadka-Baján át és a Duna jobb partján a Duna és drávai utón Fiúméval, mind pedig Aradról szintén Szabadkán át a legegyenesebb összeköttetést adja meg az Adriai tengerrel és hazánk keleti pontjaival. Ez egy nagyfontosságú vasuttá fog válni és miután ezen iránynak fontosságát tudom közelebbről a ház elé lesz szerencsém egy előterjesztést tenni a dom­bóvár-báttaszéki vasút államosítása czéljából. Méltóztatnak tudni, hogy t vasút eddig is ál­lami kezelés alatt volt . Oly fontosak voltak az ér­dekek, melyek ott megóvandók voltak, hogy azo­kat másképen egyáltalában nem lehetett megvédeni, mint ugy, hogy a vasút állami kezelés alá vétetett. Most nézetem szerint tovább kell ez úton haladni és e vasutat minden jelentékenyebb áldozat nélkül államosítani. Tekintettel kellett lenni egyszersmind magának a fővárosnak helyzetére is. Mert áll az, hogy mentől inkább megkönnyittetik az ország valamely részének érintkezése az Adriai tengerrel és Fiumével, annyival inkább elhárittatik bizonyos neme a forgalomnak a fővárostól. Tekintettel kel­lett tehát arra lenni, hogy csak azon forgalom vo­nassék el innen a fővárostól, a mely a fővárosnak és iparának fejlődését nem gátolja, csak azon nemíí küldemények vitessenek közvetlenül egyenes úton a főváros mellőzésével, a melyek ha ide nem ho­zatnak, ez által a főváros ipara nem szenved. Ez a két fontos szempont volt az, a melyek miatt nemcsak hogy nem akartam, hogy e vonalat valamely consortium bírja, de azt egyenesen ki­kerülni is kívántam. A mi a t. képviselő urnak ama figyelmezteté­sét illeti, hogy gondoskodjam arról, hogy az illető vállalat eleget tegyen kötelezettségeinek, hogy a maga idejében építtessék ki a vasút: biztosíthatom a t. képviselő urat, hogy e tekintetben mindent megteszek, a mint ezt már más vasutaknál is tet­tem és azt hiszem, a t. képviselő urnak nincs pa­nasza az iránt, hogy ezek drágábba kerültek volna, mint a hogy előirányozva voltak és nem épültek ki később, mint a mely időre a kiépítésük ki volt szabva. Ezen felvilágosítások után kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot elfogadni. {He­lyeslés ). Helfy Ignácz: Félreértett szavaim helyre­igazítása végett kérek szót. A t. minister ur végszavaiból azt veszem észre,.

Next

/
Thumbnails
Contents