Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-316

194 316. országos ülés február 23. 18S4. bevitelből 10 frtnyi vámot elengedünk, nem áll viszonyban azon haszonnal, melyet közgazdaságunk nyer az által, hogy marháinkat bizonyos modorban friss hús alakjában kivihetjük. E tekintetben egész készséggel hozzájárulok magam részéről és nem esekélylem azon kedvezményt, melyet habár nem is mi direete Magyarország élvezünk, hanem első sorban Ausztria élvez, t. i. a czukorra átlag felvett 3 franknyi surtax-ot; de indireete ez is kedvezmény. Hozzájárulok a közgazdasági bizottság azon javaslatához is, hogy azon ineonvenientián, melyet az előadó ur érintett, mely az indokolásban van felvéve és mely a jelen közjogi állapotba ütközik, hogy ezen ineonvenientián a nélkül segítsünk, hogy a javaslatot visszautasítsuk, segítsünk akként, hogy a ház tudomásul vegye a közgazdasági bizottság jelentését, mely szerint ez tollhiba és remény li, hogy többé történni nem fog. Ezt elfogadom, de azt hi szem, hogy a mikor közjogról van szó, ennyivel a ház pusztán még sem érheti be és miután a javaslatot magam sem kívánom visszautasítani, bátor vagyok indítványozni azt, hogy a ház, midőn a közgazdasági bizottság javaslatát magáévá teszi, egyúttal utasítsa a kormányt, hiyja fel a közös külügyministert arra, hogy jövc re nemzetközi szerződések szövegezésénél legyenek nagyobb figyelemmel a közjogi alapra és ne engedj ének becsempészni oly phrázisokat, a milyenek abba, határozottan beleütköznek. Azt hiszem, ennyit megtenni kötelességünk, mert ma csakis ennyiről van szó, de jöhet idő, hogy sokkal fontosabb kérdésben történhetik. Ma a jelenleg fennálló ily közjogi alappal történik ez, de jöhet oly idő_, midőn az általam és barátaim által pártolt közjogi alap lesz a helyes, az mindegy, mert a közjogi alapot mindig respectálni kell a külügyministernek. Mielőtt felszólalásomat befejezném, egy megjegyzésre veszek magamnak alkalmat e törvényjavaslat tárgyalásánál. (Halljuk!) Mint méltóztatnak észrevenni, hosszas tárgyalás után sikerült a kormánynak — és ez is eredmény — elérni Francziaországtól azt, hogy nem ugyan marhákat, de állati termékeket, húst, ürüket bevihessünk Francziaországba. Nem kétkedem benne, hogy a kormány megfeszítette minden erej ét, hogy a marhabevitelt is kieszközölhesse, de nem sikerült. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a mai korszakban a legszabadelvííbb, legcivilizáltabb országban bizonyos prohibitiv hajlamok vannak nemzetgazdászati tekintetben és nem gondolnak semmivel egyébbel, mint saját nemzetük érdekével. Én őszintén sajnálom ezt, mert tapasztalataim, tanulmányaim s meggyőződésem szerint, mint mindenütt, e téren is a szabadság termi meg az áldásos gyümölcsöket. De hát ez theoria, melyet a tapasztalás meghazudtol. A tény az, hogy ma az önző politika dominál s ez előtt szemet hunynunk nem lehet. Midőn a legnagyobb nemzetek sem riadnak vissza, oly kis nemzet, mint Magyarország sem tagadhatja meg magától, hogy saját nemzeti érdekei védelmére, ily útra lépjen. És ha Francziaország nem restelli azt ily kis országgal szemben megtagadni, hogy élő állatait oda vigye, nem Iátom be, hogy Magyarország Romániával szemben miért kövessen oly nagylelkű politikát, mint a minőt eddig követett. (Helyeslés a szélső balon.) Még kevésbbé birom belátni azt, hogy a nemzetgazdaságilag sokkal gyengébb Magyarország, miért folytasson nagylelkű politikát Ausztriával szemben és miért foszsza meg magát azon egyetlen lehetőségtől, hogy nemzetgazdasági érdekeit megvédhesse (Helyeslés a szélső halon) és hogy a prohibitiv rendszert magáévá téve, sorompót állítson Magyarország és Ausztria közt akkor, mikor eztaszerzodés lejárásamegengedi.CIIe^esíe'sa szélsőbalon.) Erre óhajtottam ez alkalommal kiterjeszkedni, egyébiránt a törvényjavaslatot elfogadom. Tisza Kálmán ministerelnök: Csak egy pár rövid szót kívánok ez ügyben kötelességszertíleg szólani. Mindenekelőtt megj'egyzem azt, hogy az Ausztriával szemben folytatott közgazdasági politikáról most beszélni nem kívánok. Mint minden viszony, ugy ez is az ország érdekei szempontjából lesz annak idejében elbírálandó. De annyit kénytelen vagyok most is megjegyezni, hogy neim csak nézetem, de erős meggyőződésem szerint, a prohibitiv közgazdasági politika épen itt ránk nézve lenne a legveszélyesebb és csakis ha tisztességes feltételek mellett nem volna lehető fentartani a mostanit, vélném, hogy az ország bármikor igen nagy önmegkárosítása nélkül, arra a térre lépjen. A mi az áliatkivitelnek más országokkal való viszonyát illeti, én részemről azt tartom, hogy közgazdasági téren teljesen jogosult, hogy minden állam önző politikát űzzön, csakhogy az adott viszonyok közt minden egyes esetben megfontolandó, hogy aznn önző vagyis inkább önérdekből vezetett politika mit követel. Nincs kétségem az iránt, hogy ha kereskedelmi szerződéseink déli határainkon lejárnak, azok, a kiknek ez ekkor hivatásuk lesz, az általános kereskedelmi viszonyok szempontjából fogják megfontolni az ország valódi érdekeit és a szerint, a mint ez érdekek kívánják, fognak egyben-másban, ha kell, prohibitiv kereskedelmi politikát is űzni. Előre megmondani, most, hogy az ország érdeke mit fog egy pár év múlva követelni, azt hiszem, teljesen lehetetlen volna. Ezeket megjegyezve és kifejezve azt, hogy én is sajnálom, hogy élő állataink kivitelét nem biztosíthattuk, annyival inkább, mert megvallom, nekem sincs valami nagy reményem az iránt, hogy a legközelebbi jövőben ez lehetséges legyen, mi-