Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-314

314. országos ülés febrnár 21. 1S84. 163 hogy ugy tetszik neki, mintha a javaslat németből lenne fordítva, mert annak szövegezése ezt mutatja. En, t. ház, nem azt mondom, hogy én azt hiszem, hanem azt, hogy tudom, hogy az egész törvényjavaslat szakaszról szakaszra aporosz törvényből van lefordítva, a mely egészen sajátságos viszonyok közt hozatott. 1871-ben hoztak Németországban egy törvényt az irói jogról és abba foglalták bele a művészek jogát is. Később a művészetről szóló részt levették a napirendről s a következő évben csináltak egy új törvényt, a mely csupán erről szól. Ezután hoztak egy törvényt a photographiáról. A mi törvényszerkesztőink pedig kapták magukat, lefordították mind a három törvényt együtt, adtak annak közös czímet, gondolván, hogy ily módon csinálhatnak egy egységes törvényt. Csináltak ugyan törvényt, de nem gondoltak arra, hogy az általános határozatokat, a mint az másutt szokásos, előrebocsássák, hanem belementek a részletekbe és csináltak érdemet abból, a mit a porosz törvény kényszerűségből csinált, hogy t. i. külön tárgyaltassék ezen három együvé nem tartozó tárgy minden összefüggés nélkül. Ha nékünk egyáltalában volna valamely jogunk, a mely az írót védi és a külföldi irót a plágiumok és fordítások ellen biztosítják: akkor e törvényjavaslat nem feküdhetnék a ház asztalán, mert akkor annak szakaszait először is alkotói ellen kellene alkalmazni. (Derültség a szélső baloldalon.) Én nem követelek valami sokat és nem mondom azt, hogy a mi jó, azt mástól el ne fogadjuk, hanem annyit már a magyar képviselőháznak méltósága meg követelne, hogy mikor törvényjavaslatot hoznak eléje, akkor vegyenek maguknak annyi fáradságot, hogy azt a hazai viszonyokhoz alkalmazzák, nem pedig fordítsák egyszerűen. (Ugy van! a szélső haloldalon.) Egyes szakaszaiban, az igaz, eltértek az eredeti szövegtől és hozzátehetem mindjárt, hogy bár ne tértek volna el, mert ugy csinálták, hogy elfogadták a porosz törvénynek intézkedéseit, egy oly törvényét, a mely egészen a büntető codexre helyezkedik, megcsinálták az általános határozatokat, ugy hogy mindenütt kiszabták, mindenütt megmondták a bűnt, a vétséget, melyet az illető elkövet, azt is, hogy mikép és hogyan fog büntettetni. De mikor aztán arra került a sor, hogy a jogaiban sértett fél az igazságot keresse, akkor egyszerűen megfordítja a dolgot és kizökkenti a büntető-eodexből és egyenesen a civilbirú elé utasítja azt, a kinek valamire keresni való joga van. Tehát azt mondja, hogy büntetendő cselekvény az, ha valaki jogbitorlást követ el; de a bíróval szemben, midőn jogát keresni akarja, akkor ismét azt mondja, hogy menjen a polgári bíróhoz, a ki egészen máskép itél, a ki oly dolgot oly közelről nem mérlegelhet mint a büntető biró, a ki oly közel nem férhet a cselekvény kiderítéséhez mint a másik. És azután megszabták azt, hogy az illető, amennyiben valakinek jogát bitorolta és annak kárt okozott volna, ezen kárt sem tartozik megfizetni, hanem tartozik megtéríteni azon hasznot, a mely abból esetleg reá háramlik, tehát nem a szerint büntetendő, a mint valakinek kárt okoz, hanem a szerint, a mint magának hasznot csinál. Tudjuk, hogy mily nehéz a mi könyvárusi viszonyaink közt megállapítani azt, hogy kinek mennyi haszna van bizonyos könyvből. Hisz a könyvkereskedők minden évben csak május 1-én számolnak le. Azt, pl., hogy a ma megjelent könyvből mennyi példány kelt el, csak 1885. május 1-én lehet megtudni. Ha tehát valaki jogában sértve van, ha ezen jogát keresni akarja és kártérítést követel az illető könyvárussal szemben: akkor először constatálni kell, hogy mennyi haszna van, azt pedig csak 1885. május t-je után lehet constatálni, akkor lehet először megadva a lehetőség, hogy vele szemben jogát érvényesítse. De még egy szakaszt csaptak hozzá, a melyben kimondták azt, hogy a mennyiben pedig jogos tévedés fordul elő, annyiban az illető, a ki a jogbitorlást elkövette, nem büntetendő. No már most semmisem könnyebb, mint ilyen szövevényes joggal szemben azt mondani, hogy egyszerűen téved, hogy nem tudta, hogy valakinek jogát bitorolja és hogy jóhiszemtíleg járt el, mikor egy olyan könyvet, mely előbb már nyomtatásban megjelent volt, újra lenyomatta. Nem szükséges semmi egyéb mint ezt kijelenteni és akkor minden büntetés alól kibúvik. A mikor a mi büntető törvényünk szerint legritkább esetben hivatkozhatik valaki arra, hogy a törvényt nem tudja, addig itt az egész polgári kártérítési perben hivatkozhatik reá és ezen hivatkozással a büntető törvény pzigora alól magát kivonhatja. Mindezek t. ház, oly nagy hiányai ennek a törvénynek, hogy igazán csakis az vesz reá, hogy a részletes tárgyalás alapjául elfogadjam, mert nagyon élénken érzett szükség volt ezen törvényjavaslat, hogy megalkottassék ; oly annyira szükséges volt ez, hogy már maga az élet kezdte mint egy önmagát corrigälni, hogy már maguk az egyes kiadók könyv- és újságkiadók kezdették a tisztességérzetnek befolyása alatt respectálni az irói jogot. En nem tnrtom azt jogállapotnak, midőn egy egész irói nemzedék, mely mégis előre viszi a nemzetet, a nemzetnek becsületet szerez, semmi más által nincs védve, mint egyeseknek nagyobb vagy kisebb tisztességérzete által. Azért tehát, hogy ezzel mégis történik valami e tekintetben: hozzájárulok a törvényjavaslathoz s azt részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés a szélső haloldálon.) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Szó illeti még az előadó urat. Teleszky István előadó: Engedje meg a 21*