Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-304

10 304. országos ülés febrnár 6. 1SS4. —• az egykori Deák-párt tagjai voltunk, itt is ki volt mondva a házban valamennyiőnk által és ki volt mondva mindig: mi elfogadjuk azt a kiegyezést azért, azon feltétel alatt, annak — akkor ugy hittük^— biztos tudatában, hogy azon kiegyezés alapján Magyarország anyagi, szellemi és erkölcsi jóléte elő fog mozdittatni, önállósága és függetlensége lassanként ki fog fejlesztetni. Ez volt Deák Ferencz egykori politikai vezéremnek itt világosan és ünnepélyesen kimondott elve és a függetlenségi pártnak legtekintélyesebb, legradieálisabb és legrégibb tagjai közt vannak többen, kiknek ezt megmondotta nyíltan és megmondotta bizalmasan is és a kikkel e tekintetben tanácskozott. (Helyeslés bálfelől.) Ez vezetett minket. A mit én ma ellenzék, az már nem a 67-iki fundamentum csak. Az az a roskatag, e nemzetre nézve mindenesetre üdvtelen épület, melyet arra a fundamentumra már a t. ministerelnök ur és kabinetje 78-ban épített és azóta is folyton épít. (Helyeslés a baloldalon ) Engedje meg a t. ministerelnök ur, de ő tegnap egy más kijelentésemet egészen félre értette. Én nem 1849-ről beszéltem. Ha 1713-ról szóltam, a mint emlékszem, hogy e számot használtam, én a szatmári békekötés állapotát akartam jelezni, a midőn a nemzet hatalmas, még pedig a csatatéren is vívott oppositió után a hatalom kezelőit az ország alkotmánya és ősi jogainak elismerésére kényszerítette és hivatkoztam 1848-ra, a mikor a nemzet, újra erős volt és a hatalom kezelőit nemcsak a nemzet ősi, hanem jelen és jövendő érdekei által igényelt jogainak is elismerésére kényszerítette. Ezt a zászlót képviseljük itt mi most és képviselem egyénileg csekély személyemben én. Mert ha én egykor arra látnám a helyzetet és magam kényszerítve, hogy én 1849-et képviseljem: biztosítok mindenkit, hogy akkor nem volnék e parlamentben, mert annak az elvnek itt helye nincs (Élénk helyeslés.) s azért nem tartom én részemről czélszerú'nek azt sem, hogy azon a helyen és ép a t. ministerelnök ur a 49-iki theoriáknak jogosultságát fejtegesse. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Csak ezt akartam teljes tisztelettel kijelenteni ^További magyarázatba nem bocsátkozva, csak még azt jelentem ki, hogy mindazt, a mit a kormány politikájáról az orosz zsidóüldözési mozgalomra és a tisza-eszlári perre vonatkozólag mondottam, a t. ministerelnök ur helytelenül idézte. D végezetre egy megjegyzéssel tartozom. Megvártam tegnap — igen fáj, hogy csalódtam, hogy a t. ministerelnök ur a függetlenségi párt ellen emelt ámítási vádjának itt ma oly magyarázatot ad, a mely magyarázat a mi megsértett önérzetünket, de a pártunk fennállásához kötött közérzület sérelmét is ki fogja engesztelni. A t. ministerelnök ur ezt nem tette, vagy legalább nem látszik,hogy öntudatos szándékosságból ezt megtette volna. Azonban én egy kijelentésében mégis megnyugszom. A t. ministerelnök ur azt mondta, hogy ha ideje volna minden részletében átgondolt beszédet tartani itt a t. házban, akkor talán más kifejezéseket használna egyszer-másszor. Én constatälom, hogy azt elfogadom s a mikor pártunkra nézve olyan jelzőt használt, mint használt, akkor minden részletében nem gondolta át beszédét, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Igás! Ugy van!) Elnök: T. ház! Szilágyi Dezső képviselő ur félreértett szavainak helyreigazítása végett kér szót. (Zaj. Derültség jobbfelől. Halljuk! Halljuk! bálfelől.) Szilágyi Dezső: T. ház! Én csak arra kérek a t. háztól engedelmet, hogy szavaimnak félreértésén alapuló azon két vádra nézve, hogy két ellenmondásba bonyolódtam — és köszönöm, hogy a ministerelnök ur felemlítette — szavaim értelmét megmagyarázhassam, (Halljuk!) A t. ministerelnök ur két ellenmondással vádolt. Az egyik — a kisebbik — arra vonatkozik, hogy ellenmondás van abban, hogy mi bevárandónak tartottuk a kormány álláspontját, mielőtt tudtuk volna, hogy annak ellenében, vagy azzal szemben mit szándékozunk tenni, midőn kell álláspontjának lenni minden pártnak és minden nézetnek ily kérdésben. Az utolsóban tökéletesen igaza van és megint bátor vagyok azt mondani, hogy hiányos informatiója van a t. ministerelnök urnak; mert a második conferentia eredményét, azt t. i., a mit tenni fogunk, titokban tartandónak nem tartottuk. De hogy megvolt álláspontunk ebben a kérdésben, ezt a t. ministerelnök ur nagyon jól tudta. Ez volt azon határozati javaslat, a melyben kijelöltetett a reformkérdés iránya és a melyet újra azért nem terjeszthettem elő a házban, mert ez már egyszer elvettetett és házszabályaink nem engedik meg, hogy azt másodszor is behozzam. Ennélfogva határoznunk nem azért kellett, hogy e kérdésben mi az álláspontunk, mert az ismeretes volt és senki előtt abból titkot nem csináltunk, hanem kellett azzal szemben állást foglalnunk, a mit nem tudtunk, t. i. a kormány álláspontjával szemben. Ez tehát nem ellenmondás. A második vád, mivel a t. minister ur engem illet, az, hogy azt mondja, hogy ellenmondás van abban, hogy egyrészt őt vádolom a liberális reform elejtésével, másrészt azt mondom, hogy a mi a főrendiházban történt, mindazon elemeket egy középkori setétséggel és reactióval vádolni nem lehet. Hát t. ház, a mi az elsőt illeti, én a t, ministerelnök ur ellen nem azért hoztam fel, hogy a szabadelvű reform ügyét a házasság kérdésében elejtette, mert nem küldötte fel harmadszor a javaslatot, nem azért hoztam fel azt, a mit capitula-