Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-312

312. országos ülés ííbraár 13. 1884. Ili viselőtársaimmal szemben, a kikkel pedig a dolog j lényegére nézve — vagyis a mit én is első sor- i ban kívánok, hogy t. i. maradjon meg a status quo j tökéletesen egyetértek. Hanem fel lévén egyszer vetve a kérdés, hogy Jászberény-e vagyKarczag, én is kénytelen vagyok e kérdésre rátérni. Apponyi Albert t. képviselőtársam akkép állította fel a kér­dést, hogy mondjanak neki bármely elfogadható indokot állami szempontból, hogy miért kell meg­szüntetni a jászberényi törvényszéket. Én elfoga­dom a t. képviselő ur okoskodásának ezen formá­ját is, de az okoskodás ezen formájának elfoga­dása mellett ugyanazon joggal mondhatom, hogy mutasson nekem bárki elfogadható indokot állami szempontból arra nézve, hogy meg kell szüntetni a karczagi törvényszéket. Ugyan az az indok szól Karczag mellett, a mi Jászberény mellett szól, ha a kérdést az okoskodásnak ezen formájában tesszük. Azok az indokok, a melyeket ugy Apponyi, mint Éles Henrik t. képviselő urak előhoztak, el­ismerem, hogy absolut értékkel birnak, ha az a kérdés, fentartassék-e egyik is, másik is, vagy nem, relatív értékkel Jászberény mellett szemben Kar­czaggal egyátalában nem birnak. Felhozta Éles Henrik t. képviselő ur a történeti momentumot is és ennek jogosultságát is teljesen elismerem, ha­nem ugyanezen történeti momentum szól Kar­ezag mellett is, mint a Nagy-Kúnság székhelye mellett. Éles Henrik: Nem mondtam, hogy nem! Mocsáry Lajos: Kekem azonban kell reflee­tálnom erre is. (Helyeslés) Jászberény központja a Jászságnak, Karczag központja a Nagy-Kúnság­nak, egyiknek ugyanazon történelmi jogosultsága van mint a másiknak (Helyeslés a szélső halon) és mind a kettőt respeetálni kell. Ha a Jászság örök időtől fogva birt törvényszékkel, bhósággal saját kebelében, ugyanazzal birt a Nagy-Kúnság is, melynek mindig meg volt a maga területi bírósága és jus gladii-ja; Karczagon alkapitányság volt, melynek meg volt a székháza is, szóval meg van és meg volt társadalmi és törvénykezési consisten­tiája, e tekintetben tehát a kettő közt egyenlő a helyzet. (Ugy van! a szélső balon.) Van ezenkívül még egy körülmény t. ház, mely súlyos érv a kér­dés eldöntésénél — igen sajnálom, de hát azon szomorú kényszerűség előtt állunk, hogy a kettő közt választanunk kell — van egy érv, a mely a mérleget határozottan Karczag javára nyomja le s ez az, hogy míg Karczag részére ki lehet kere­kíteni a törvényszéki területet, addig ezt igy esz­közölni Jászberény részére lehetetlen. Folónyi képviselő ur, a mit felhozott egészen megforditot­tan adja elő a dolgot, hogy t. i. Jászberénynek 80,000, Karczagnak pedig csak 47,000 léleknyi lakossága marad — az adatokat tekintve, melyekbe én is beletekintettem, ezt azokban bizonyítva nem látom, sőt légből kapott állításnak mondom, mert épen az ellenkezője áll. Méltóztassék a térképre tekintni — közkézen forog, mit lehet Berény szá­mára kikeríteni, nem lehet többet 20G mértföld­nél adni, de a központ akkor is közelebb esik Szolnokhoz, mint Berényhez, ellenben a Karczag részére kikerekített területen 47D mértföldre 110,000 lakosság esik és akkor Mezőtúr, mely Szolnokhoz kivan csatlakozni, maradhat Szolnok mellett, mig Dévaványa Karczagnál maradhat, mert nem kívánnak onnan elmenni. Ezt oly döntő körülménynek tekintem t. ház, hogy ezzel szem­ben a mellékes érveknek bárminő ékesen szóló és ügyes cumulatiója súlylyal nem bír és ezzel szem­ben nem birnak súlylyal még azon tekintetek sem, melyeket gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam különösen méltóztatott hangsúlyozni, t. i. azon ál­dozatokat, melyeket Jászberény városa a törvény­széknek hozott, tehát a pénzügyi szempontokat. E tekintetben alig van különbség Jászberény és Kar­czag között. Hallottam, nem ugyan Apponyi képviselő ur, de más felhozta, hogy Jászberény mily költségekbe merítette magát, hogy 200 ezer forintos terhet vett magára. Meglehet, hogy 200 ezer frtos kölcsönt vett fel, de hogy mind erre for­dította volna, az kérdés. Hisz tudjuk, hogy a szék­ház megörökösítésére a más két kerülettől való megváltására nem költött többet, mint 30,000 fo­rintot. Gr. Apponyi Albert: 40,000 frtot. Mocsáry Lajos t Ezenkívül befektetésre köl­tött valami 5,000 frtot, tehát összesen 35,000 frtot. Karczag ezzel szemben átadta a törvényszéknek az állammal kötött szerződés szerint 100,000 frtos épület használatát ingyen s ezenkívül az államnak adott a járásbíróság számára is épületet, a mit. pedig Jászberény nem adott. Tehát ha e kérdése­ket szabad összehozni és pedig szabad, mert fel­állíttatott, meg kell említenünk, hogy a teher könnyebb Jászberényre nézve, mert épen a tör­vényszék érdekében hozott áldozat szempontjából kihagyatott Berény a megyeház költségeihez való járulás kötelezettsége alól; már pedig tudjuk, hogy ama roppant költséggel állított épületnél és arra történt kivetésnél ez igen nagy dolog. De nem akarom tovább feszegetni ezen dolgokat. Én mindezeknél fogva szemben a bizottság által javasolt 2. §-al egy módosítványt akarok beadni s előre legyen szabad még azt meg­jegyeznem, hogy nézetem szerint e szakasz elfo­gadása azon szövegben, melyben az igazságügyi bizottság azt előterjesztette, lehetetlen. Mert azt mondja az a szöveg: a karczagi törvényszék terü­letének székhelye Karczagról Szolnokra áthelyez­tetik. Nem lehet ilyen dolgokat törvénybe iktatni, mert székhelyet áthelyezni nem lehet. De ha még ez lehetne is, nem ugy kellene mondani: áthelyeztetik, hanem ;„helyeztetik át".

Next

/
Thumbnails
Contents