Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-290

->' 290. orszájros ülés január 18. 1884. t. minister ur figyelmét felhívni, az, hogy közutaink még ma is egy régi korból származó egészen más viszonyok között hozott törvény által megszabott alapra vannak fektetve. Nem kell azt fejtegetnem, mennyire igazságtalan, mennyire méltánytalan, mennnyire a közgazdaság minden követelményeivel ellenkező ezen állapot ma, mely csak a kis, a közép és azok közt is csak a legszorgalmasabb gazdákat sújtja leginkább. Méltóztatik-e az igen t. közlekedési ministerium ezen tárgygyalis foglalkozni, akkép, hogy a közutak fentartása, fejlesztése ugyanazon alapra legyen fektetve, melyre már az államutak fentartása fektetve van, hogy ezen elavult intézkedés, a robot ezen maradványa a közmunka terén eltöröltessék. Különben elfogadom a közlekedési ministerium költségvetését tárgyalás alapjául. (Helyeslés a szélső halon.) Éles Henrik I Nem mulaszthatom el az alkalmat t. ház, hogy a közlekedésügyi minister urnak figyelmébe ne ajánljam a Zagyva vidékét. A Zagyva magában véve egy kis folyó, a mely azonban igen sok kárt okoz. De én nem bocsátkozom most a helyzet részletes megvitatásába, mert tudom, hogy a minister urnak van tudomása a helyzetről. Tudom azt is, hogy a minister ur részben azon nézetben van, hogy azon vidék bajain a culíurmérnökök segíthetnek. Ezen nézet nem egészen helyes, mert a Zagyva rendetlenségén, ezek maguk segíteni nem képesek. Vagyok tehát bátor helyzetemből és állásomból kifolyólag a minister urnak figyelmét a Zagyvára és az azáltal okozott károkra nyilvánosan felhívni. Herman Ottó: Nem volt eredetileg szándékom a közlekedési tárcza költségvetéséhez szólani, nem azért, mintha nem nyújtana elég és kellő támadópontokat a közlekedési minister politikájának és működésének egész vonalán, hanem azért, mert a kritikát oly buzgó és tanulmányozó hatósággal szemben rendesen hosszabb időre függesztem fel, hogy a kellő időben annál hathatósabban alkalmazhassam. Felszólalásra indított Tors Kálmán igazságtól áthatott beszédjének azon része, a mely Szentes és Csongrád városoknak valóban páratlan helyzetére vonatkozik. Azt gondoltam t. ház, hogy én a magyar alföldet összes viszonyaival együtt ismerem, de megvallom, hogy midőn a nyáron Magyarország folyóit bejártam s arra az elhatározásra jutottam, hogy a Kőröst és a Tiszái Szentes és Csongrád tájékától kutatásom tárgyává tegyem, kénytelen voltam elbámulni a valóságos hozzáférhetlenség fölött akkor, midőn nem kis falvakról és pusztákról van szó, hanem népes, 20—30 ezer lakossal biró törzsgyökeres városokról. Közlekedési politikánknak valóságos jellemzése, hogy a ki Szegedről Szentesre gőzhajón, tehát a világ legolcsóbb közlekedési utján akar menni és hétfőn a hajót elmulasztja, csütörtökön látogathatja meg a szomszéd várost. Félegyházától Csongrádon keresztül, leszámítva a kompokat, kontón nem mentem. A kutatás azt mutatta, hogy Csongrádmegyének összesen 2, mondd két kilométer kőutja van. Egy népes megyének tehát a kőutja két kilométer, mikor vannak vármegyék, a hol átlag 180, 200, sőt 300 kilométer kőutak vannak. A városok közti distantia nem függ a kiindulástól, sem pedig a közlekedési eszköztől, melyet az ember választ, akár saját lábán, akár fogaton megy; hanem hogy Csongrádtól Szentesre mekkora távolság van, az tisztán a komp-közlekedéstől függ. Es t. ház, arra a kérdésre, hogy tehát miként lehetséges az, hogy ha mára vasutat bizonyos politika következtében nem akarják engedélyezni, miként lehetséges, hogy a világ előtt mindenütt legolcsóbbnak és legelőnyösebbnek elismert viziutat sem használják fel: azt a szokásos feleletet nyertem, hogy hát ezen városok a gőzhajót nem. veszik igénybe. Ámde, t. ház, a legfelüleiesebb tudakozódás, sőt az a tapasztalás, a melynek minden emberben meg kell lennie, a ki a forgalmi viszonyokkal egyáltalán foglalkozik, kitüntette azt, hogy a hol a közlekedés ritkán történik, ott nem veszik igénybe, a hol a közlekedés sűrű és gyors, ott a közönség annál inkább veszi igénybe. Tehát, hogy a gőzhajózás nem vétetik igénybe Szeged, vagy Szolnok, vagy Csongrád felé, abban leli magyarázatát, hogy hetenkint egyszer, legfeljebb kétszer történik közlekedés e népes városok közt. Én tehát valósággal teljes lelkemből pártolom Tors Kálmán tisztelt barátom felszólalását s azt mint a valóságon, igazságon alapulót és nagy nemzeti érdekre vonatkozót teljesen magamévá teszem. Minthogy már felszólaltam, t. ház, legyen szabad még egy rövid megjegyzést, tennem és annak végén a t, minister urat bizonyos körülményre figyelmeztetnem. A szabályozási dolgokra nézve nekem volt már alkalmam többször e házban véleményemnek kifejezést adni. Ez idei felszólalások sem győztek meg engem másról, csupán arról, hogy a szabályozási főelv Magyarországon — eltekintve attól, hogy politikai pressdónak is szokott kiaknáztatni bizonyos választási ezélokra — az: ha van hatalmad, akkor igyekezzél azon, hogy birtokodat ne vigye el a viz, hogy a szomszédét viszi-e el, avval ne törődjél! No, t. ház, ily irányelvet vizszabályozásnäl, kiváltkép oly körülmények között, minők Magyarországon vannak, ily folyamrendszer mellett ilyet folytatni valóságos bűn, állam elleni merénylet. S én sok helyütt tapasztaltam t. ház, hogy ez a mostani szabályozás, a mint félek, rendszertelensége folytán veszélyes, mert rendszertelen, legyen az bár irányzatra vagy kivitelre nézve, hogy az bámulatos valami. Némely helyen találunk rend-