Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-290

290 országos ülés jannär 18. 1884 RS méltóztassanak figyelembe venni, hogy a helyi közegek megcsinálják ma a költségvetést, bejelentik, hogy itt baj van, itt javítani kellene valamit, felterjesztik a költségvetést és ezen felterjesztés egy, két, néha három évig fekszik szép csendesen a ministeri bureau asztalfiókjában és mikorára visszaküldeiik, természetesen az egész tervezet semmit sem ér. Ha meg is szavazza a ház a reá fordítandó költségeket, azon tervek alapján a munkálatot véghezvinni nem lehet, új terveket készítenek és új költségek támadnak. íme, itt van, valamennyi költségvetésünk, valamennyi zárszámadásunk indokolásában fel lehet azt találni, hogy ime, évekkkel ezelőtt megindították a munkálatokat, elhanyagolták és most azután sokkal többe kerülnek. Ma is itt látunk két esetet, hogy többet ne hozzak fel. Itt látjuk a liptói elzárást, a melyről a t. minis ter ur azt mondja, hogy már régebben foganatba vétetett, elhanyagoltatott és hogy most igen tekintélyes összegbe kerub Itt van a csömöszkői parterődítés. 1881-ben helybenhagyattak, a költségvetésbe is felvétettek és ma mit látunk ? A fele költség van felvéve a költségvetésbe ugy, hogy mikorára ez a parterődítés elkészülne, a fele már benne lesz a Dunában és az egész arra fordított pénz kidobott pénz lesz. Mert a hol ily parterődítési munkálatot megkezdenek és azt nem folytatják, okvetetlenül lefejti azt a Dunának sodra úgy, mint lefejtette azt mindeddigelé. így megkezdték és működtek az ügynevezett „birsli" Duna átzárásán, de a laicus is kimondotta előre, hogy egy évig sem fog az megállani és nem is állott meg, az egész meg van csinálva már harmadszor és még most is biztosra vehető, hogy elviszi a Duna, ha véletlenül egy másik átzárásnak elhanyagolása következtében nem vett volna a Duna más irányi. Á közlekedésügyi minister ur ugyanis az úgynevezett szemethi Dunaágat kezdte elzáratni, az elzárás haladt is egy bizonyos pontig, ott azután elaludt. Kérdem, hát mire való volt megcsinálni ezen pontig, ha tovább nem akartak menni ? Most mi történt? Az, hogy épen abba az ágba szakadt bele a Duna, ott most gőzhajók járnak és most azzal fenyeget a viz, hogy az egész Duna elkerüli a gútori erősítéseket és átcsap a pozsonyi oldalra s ott fogja a gútori munkálatokat megrontani. Meglehet, hogy a sopronyi oldalon ezt örvendetes körülménynek tartják, de azon szegény emberek, kiknek vagyonát a Duna árja elpusztítja a nélkül, hogy kárpótlást nyerhetnének érette, keserű vigasztalást fognak találni abban, hogy mikor vagyonukat az árviz elvitte, akkor még egy pár évig kell utána fizetniök az adót. (JJgii van! a szélső baloldalon.) Én meg vagyok győződvet. ház, hogy e bajon azon az úton, a melyen haladunk, segíteni nem lehet, itt csak gyökeres, rendszeres, alapos szabályozás segíthet rajtunk és nem csak mirajtunk vidékieken, hanem az egész ország kivitelén. Eddig úgy jártunk el t. ház, mint az uzsorás körme közé került adós, fizettük évenként a prolongatiós illetékeket, a foltozásban a kamatokat hozzá irtuk a tőkéhez, mert minden szakértő, sőt minden laicus meg fogja mondani, hogy a szabályozást mennél tovább odázzuk el, annál nehezebb, annál kivihetetlenebb. Fogjunk tehát hozzá idején; addig, mig azon összeg, mely arra szükséges lesz, nem emelkedik toronymagasságra, melyet megbírni nem fogunk. (Ugy van! a szélső balon.) Nem fogok ez iránt határozati javaslatot beadni, mert azon jó remény kecsegtet, hogy a közlekedési minister ur e részben megnyugtató felvilágosítást fog adni, mert hiszen jelődje többször ki jelentette, hogy az általános szabályozási tervei munkában vannak, tanulmányozási tervei munkában vannak, tanulmányozás tárgyát képezik, hát tán Isten kegyelméből a 17 évi tanulmányozás tárgya megéreti már annyira, hogy végre a cselekvés térire lépjünk. Még egy pár kérdést vagyok bátor megérinteni. Az egyik az, hogy midőn az osztrák-magyar államvasuttársasággal azon csereszerződés megköttetett, akkor én bátor voltam azon aggályomnak adni kifejezést, hogy az a pozsony-szászi vasúi ugy látszik, egy kis szemfényvesztés a Gsalóköz lakosainak megnyugtatására, mert hisz Szász az ő 13 házacskájával nem lehet sem gócz, sem végpont. Akkor a minister ur ugy tett, mint a közmondás tartja : másról beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Nem nyugtatott meg e tárgyban, hanem azt mondta: ezt az osztrák vasút igy kívánta, tehát én igy adtam. Végre meg van adva egy állami szerződésben, melyre nézve a t. pénzügyminister ur még csak egy szavacskát sem engedett változtatni, mert azt mondta: az állami szerződés, Az a vasút tehát meg van ígérve egy törvényben. S azóta mi történt? Egyszer; volt a vasúti társaságnak valami megbízottja és csakugyan felfedezte Szászt is, hanem tovább a dolog menetéről hallgat a krónika. Igen megnyugtatna a t. közlekedési minister ur, ha megmondaná nekünk, hogy igenis módjában áll az áállamvasut-társaságot ezen vasút kiépítésére, szorítani és kötelezni, mert abban a csereszerződésben csak az van mondva, hogy neki átadatik ezen vicinális vasút építése. Más vasúti engedélyeknél szokás egy bizonyos határidőt kikötni, mely alatt az illető jogát érvényesíteni tartozik. Ily kikötés a csereszerződésben nincs. Most a vidék nagyon fél attól, hogy esetleg e pont csak azért volt a szerződésbe bevéve, nehogy valaki más vállalkozzék azon vasút felépítésére és esetleg az osztrák állam vaut-társaságot egy kis verseny nyel károsítsa. Méltóztassék tehát minket megnyugtatni az iránt, hogy ezen vasút csakugyan ki lesz építve és nem maradunk két szék közt a pad alatt. Az utolsó kérdés, melyre bátor vagyok a