Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-290

04, 290. országos ölés január 18. 1884, alig van gazda és földbirtokos, ki több társaságba ne volna belevive és annyira felszaporodtak ezen ármentesítési terhek, hogy ezek többre mennek ma már, mint az állami és községi adók öszegé, ugy hogy keservesen panaszkodnak az ottani lakosok, hogy ma már a birtokosok nem birtokosai, hanem haszonbérlői a földeknek, mert annyit fizetnek adóban és ármentesítési költségekben, melynél több haszonbért abban a városban földjeik után nem kapnak. Én tudom, hogy a t. ministerium czélba vette ezen ügyek rendezését és szabályozását, tudom, hogy ezen visszaélések megszüntetésére irányul törekvése— mert vannak|nly visszaélések, t. képviselőház, liogy egyes társulatok, csakhogy minél többet bevonjanak társulatukba, kötelezettségüket kitérjeszszék rá, oly földeket és birtokokat is felvesznek az ármentesítési térbe, a hol emberemlékezet óta sohasem járt viz, egész a város aljáig — mondom, tudva, hogy a t. ministeterium már tervbe vette egy törvény alkotását a vizszabályozásra vonatkozólag, én eaak röviden bátorkodtam felhívni ezen körülményre és ezen város szomorú helyzetére a t. minister ur becses figyelmét. Földes Gyula: T. ház! Ha igaz, hogy a közlekedési minister urnak főkötelessége a közlekedési utakat, közlekedési eszközöket fejleszteni, fentartani, ha igaz,hogy a közlekedési eszközök közt egyik legjobb és legjobban kihasználható aviziút: akkor megfoghatatlan azon közöny, a melyet hazánk kormányai mindekkoráig a Duna-szabályozás kérdésében elkövettek. (Ugy van! a szélsőbalon.) Márl866-banPozsonymegyeegykisstatistikai összeállítást készített arról, hogy a Duna csak Pozsonymegye területén mily károkat okoz. Akkor kimutattuk.hogy rövid 10 év alatt átlagban évenkint az ős partokiból körülbelül 10 holdat szaggat el 15 községben a viz és ugyanannyit mozdít helyéből E füzesek és erdők területéből. Felirtunk akkor és kértük e vidékre nézve az oly annyira káros állapotoknak megjavítását. Sajnos, akkor a kiegyezéssel és más bajokkal voltunk elfoglalva és a mi felszólalásunk elhangzott a pusztában. Később 1868 után ismét felirtunk. Akkor már a Dunaszabályozás kérdését nem annyira a helyi károkra és bajokra, hanem országos jaiseriákra fektettük és kimutattuk azt, hogy ime 1868-ban, midőn Magyarországnak legjobb alkalma lett volna terményeit kivinni, tehát nem mi Csallóköznek vagyPozsonymegyének lakói, hanem épen a termelő Alföld volt sújtva az által, hogy a Duna 1868-ban épen a kiviteli évadban oly annyira alacsonyan állt, hogy azok, a kik bizonyos határidőre kötelezték magukat a szállításra, azokat nem tudták betartani; megbuktak a kereskedők, ráfizettek a szállító vállalatok és az alföldi termelőknek a vasúti indóházakban romlott el gabonájuk. Sajnos, ekkor a ministerium beismerte, hogy igenis igazunk van, hogy ezen okból a Dunát szabályozni kellene, de azt mondták rá, hogy nincs pénzük. Nem volt akkor pénz, mert kellett holmi görbe vasutakra, kellett akkor ép arra a 30 millióra, a mit egy szédelgő consortium törvény és szabály ellenére a keleti vasútra felvett. De azért nem csüggedtünkéi; szorgahnoztuk és jártunk a minisztérium küszöbén, hogy igenis kell ezen segíteni, mert ha igy marad a dolog, nemcsak pusztulunk, hanem bizonyára elveszünk. Később ismét azt mondták másik leiratukban, hogy nincs pénz. Hát uraim, ha a mi legszükségesebb vitális érdekeinkre nincs pénz, miért van mindig pénz, ha kell Boszniára vagy pedig a közös ügyes moloch torkába? (Zajos helyeslés balfelöl.) Talán azért, mert itt muszáj, a miénknél pedig csak kell, a mint ezt Jókai Mór t. képviselő ur igen szépen distinguálja. T. ház! Thaly Kálmán t. képviselő ur igen alaposan előadta tegnap, hogy mi vár reánk akkor, hogyha az osztrák Dunaszabályozás egész Dévényig be lesz fejezve. De t. ház, ő nem mondta el azt, hogy már most is ott vagyunk, hogy évről, évre mindig bizonyosabban, elkerülhetlenebbül vagyunk kitéve az árviz veszélyének, mert hisz a Duna ma már több helyen fél mértföldnyi szélességben csupa sekélyes zátonyos helyeket foglal el és egyik-másik évben már megtörtént, hogy az egész öreg Dunát átlábolni lehetett, mert a legnagyobb mélység alig tett ki 3 és V* lábat. Ily körülmények közt jeges árvíznél okvetlenül meg kell torlódni a jégnek és akkor hiába csinálunk mi töltéseket, azokat okvetlenül lerombolja az ár és öles, másfél öles magas vízoszlop esik a szegény nép nyakába, pusztít vagyont, pusztít személyt. És azután, ha ezen jeges árvizek letörnek egész erdőket és elpusztítanak és az illető tulajdonosok azt kérik: ime, a törvény azt mondja, legyen adóleengedése annak, a kit elemi csapás ér, akkor előáll a pénzügyminister ur és azt mondja: erdőnél nem lehet árviz és jégkár, ott csak tűzkár lehet. Úgyde, t. pénzügyminister ur, a törvény nem mondja ezt az erdőről, hanem azt mondja, hogy elemi csapás esetén adóelengedést kell adni. És mi ezen nyomorúságos állapotok közepette még arra sem számíthatunk, hogy adóelengedés legyen. De hát, t. ház, mit csinált a t. közlekedésügyi minister ur a Dunánál? Nem hiszem, hogy tanulmányozta volna e kérdést; mert ha tanulmányozta volna, nem járt volna el úgy, a hogy eljárt. Hermán Ottó t. képviselőtársam egyszer azt mondta, hogy Irányi Dániel t képvisel® ur az ő magas humanismusával olyforma eszközöket ajánlt egy óriási baj elfojtására, mintha a tűzokádó krátert egy kosár földdel akarná betömni. Ilyformán jártéi a közlekedésügyi ministerium is. Csakhogy ez a bizonyos kosár nekünk milliókba került. Évről évre százezreket vetünk a Dunába. Mert