Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-302

358 302. országos ülés február 4. 1884. ministerelnök úrhoz, vagy bárkihez, létezett-e va laha, vagy csak lehet-e képzelni is oly pártnyilatkozatot, melynek minden szavát magáévá tenné annak a testületnek minden tagja ? Emlékeztetem Jókai t. barátomat, ki szintén foglalkozott ezen dologgal, azon válaszfelirati javaslatra, melyet ez országgyűlés kezdetén ő készített. Nagyon jól tudja, hogy saját pártjának hány tagja irta alá akkor annak minden szavát. Nem ez a kérdés, mikor pártnyilatkozatról van szó, hanem az: benne van-e azon főelv, mely egy pártot párttá tömörít, igen e, vagy nem? Ez pedig hangsúlyozva van benne és pedig annyira, hogy ehhez képest a többi mind alárendelt kérdés, (Ugy van! a szélső balon) és maga a manifestum is olyannak jellemzi. Tehát nincs joga a ministerelnök urnak azt kérdezni, hogy kik teszik magokévá és kik nem? A mi tisztán a párt programmját képezi, arra nézve egyetértünk mind, az egyes pontokra nézve azonban sohasem jutott eszébe a pártnak kérdésessé tenni, hogy szóról szóra minden tag magáévá teszi e, a mint hogy ez nem is szokás az egész világon. (Helyeslés szélső balon.) Hanem nézzünk hát szeme közé azon dolgoknak, miket a ministerelnök ur kiemelni jónak tartott. Ezt mondja: „beszél szabad vallásról és rendszabályozni akarja a zsidókat". Engedelmet kérek, hogy felfogásom e tekintetben mi, azt elmondottam ; de szabadelvűség szempontjából egyet a ministerelnök ur is el fog ismerni, hogy t. i. az 1849-kí törvényhozás szabadelvűsége áll azon a magaslaton, melyen a ministerelnök ur szabadelvűsége áll, pedig azon törvényhozásnak szabadelvűsége megengedte, hogy azon pont csaknem szóról szóra ugy szerkesztetett, a mint ezt t. barátaim szerkesztették. Lehet [az, hogy opportunus-e vagy nem a kérdés tárgya, de ugy állítani oda, mint a mely a szabadéi vtíséget megtámadja, erre nézve nem, idézhetek egyebet, mint azt, ha tetszik, fel is olvashatom az 1849. Julius 28-diki dátum alatt kelt törvényt. A másik pontra nézve azt mondja a ministerelnök ur: „beszél a szabad iparról és kimondja a kötelező ipartársulatokat, sőt még a képesítést is, a mi nem jelent egyebet, mint a czéhrendszert". Én megvallom, őszintén örvendek, hogy a ministerelnök urat oly megvetőleg hallottam beszélni a czéhrendszerről, mert másképen hajlandó lettem volna attól tartani, hogy a czéhrendszert visszaállítja. Örülök, hogy e részben legalább biztosítva vagyok. Nem fogom a ház figyelmét tovább igénybe venni, hogy erre vonatkozó nézeteimet elmondjam, tudom, hogy nemsokára szőnyegre kerül a kérdés és ekkor módomban lesz arról szólanom. Annyit most is tartozom megjegyezni a ministerelnök úrral szemben, hogy annyiban, a mennyiben engem azon elvek tájékoztatnak, melyek ezen ipartörvényről eddig ismerve vannak, ugy tudom, hogy nem áll nagyon messze a kormány ezen programúitól, mert ugy tudóin, hogy a kötelező ipartársulatok ott is forma szerint föl vannak véve, ugy tudom, hogy a képesítés az iparágak jő részére szintén fel van véve. Egyébiránt erről majd később beszélünk. Az igazság kedvéért azonban — fentartva és megőrizve a magam nézetét — tartozom egy megjegyzést még tenni arra nézve, hogy ne méltóztassék összezavarni azon szabadelvtíséget, mely örökre szóló elvekre vonatkozik, minők: egyenlőség, szabadság, az olyan szabadelvűséggel, melyet koronként alkalmaznak az anyagi kérdésekben. Az anyagi kérdések természetében van, hogy épen mert, az anyag folyvást változik, a nemzetek is változtatják felfogásukat ezek irányában. Angolország rendkívül szabadelvű lett, mikor védvámpolitikával, a leghatalmasabb prohibitiv rendszerrel hatalmassá emelte iparát. Akkor jónak találta szabadelvűnek lenni, (ügy van! a szélső balon) Grondolkozhatik egyikünk, másikunk igy vagy amúgy, de azt nem fogadhatjuk el, hogy ez állíttassák fel, mint a szabadelvűség mértéke. E téren absolut szabadelvűség nincs. Régóta van köztünk egy kérdés, melyre már rég mondhatta volna valaki, hogy nem vagyunk szabadelvűek. Mindenki tudja, hogy mi s részben a mérsékelt ellenzék is az önálló vámterület alapján állunk. Nem lehet tagadni, hogy as önálló vámterület bizonyos tekintetben ellentétben áll a szabad kereskedéssel. Nem is állítottuk ezt fel ugy, mint a szabadelvűség követelményét, hanem felállítottuk, mint Magyarország gazdasági kérdését. (Helyeslés a szélső balon.) Mindezek daczára távol van tőlem tagadni azt, mit Hegedüs t. képviselőtársam tegnapelőtt olyan pathetice állított, t. i., hogy bizony Magyarországon országszerte az egész vonalon a szabadelvűség nagyon sülyedt. Az is igaz, hogy e tünemény felett oka van minden művelt embernek s minden hazafinak szomorkodni. Egyet azonban tagadok, azt, hogy Hegedüs t. barátomnak, a kormánypárt egyik leglelkesebb tagjának joga volna e tünemény felett siránkozni, mert ő is hozzájárult azon politikához, mely ez állapotot Magyarországon előidézte. (Ugy van! a szélső balon.)Nem most mondom először, hanem két három évvel ezelőtt, mikor legelőször ütötte fel fejét a reactio, mikor néhány egyházfejedelem meglepő nyilatkozatokat tett, a a házban felszólalva figyelmeztettem, hogy Tisza Kálmán kormányzata kellett arra, hogy a talaj ugy előkészíttessék, hogy azon urak eljöttnek-lássák a perczet olyan hangon beszélni a magyar közönséghez, bátran szembeszállni a szabadelvfíséggel és kitűzni a reactió zászlóját. Ez a kezdet volt. A mit most látunk, az annak természetes fejlődése. Hogy ez állapot előállhatott Magyarországon, annak köszönhető, hogy a szabadelvűség ellenségei látták, hogy itt oly kormánynyal van dolguk, mely